Magyar községek Lengyelországban
2010. október 07. írta: El Polako

Magyar községek Lengyelországban

Az eddig top bejegyzéseket nézegetve arra jutottam, hogy érdemes tovább ásni a magyar vonatkozások tekintetében Lengyelországban, hiszen ez (is) az, ami a Lengyel-magyar blog olvasóit  fogalkoztatja. Vegyük most elő a "magyar" városokat! Előjáróban mindenképpen szeretném megköszönni a kommentekben az ötleteléseket, és a kiegészítéseket, mert együtt sokkal többet tudunk, mint olykor én egymagam.

Városok

Nem meglepő Lengyelországban, ám annál inkább sokkolóbb lehet a számunkra, hogy számos város, vagy község nevében van benne a "magyar" szótag, meg lengyelül "węgier". Ennek a különféleképpen ragozott, becézett, levagdalt, és hozzárakott alakjaiból sok-sok községnevet találhatunk szerte Lengyelországban. Ezek közül a teljesség igénye nélkül következzen néhány:

Az első említésre méltó Węgrów   (város) , mely  tulajdonképpen a Wegrów megyének a fővárosa , nem messze Varsótól , itt van még a Wegierki (falu), és az egészen pöttöm Wegrzyn (falu?) is. Ha információink nem csalnak, akkor kell lennie Varsó mellett még egy kisebb magyar városkának is (Katy Wegierski?)lennie , de az a helyzet, hogy a gugli nem adott ki semmit. Pedig tudom, hogy létezik, mert egy drága lány ismerősöm innen való.

" Szomorútojás"-nick nevű drága olvasónknak köszönhetően újabb községekkel bővült a lista: van egy még egy másik Węgry Opolskében (46-023) illetve van egy Węgry Wroclawtól délre Sziléziában (55-020), és egy negyedik a Kárpátokban (37-543)

 

Magyar bolt

Ha már varsónál járunk, akkor érdemes megemlíteni a "Sklep Wegierski-t", melyben eredeti, számunkra megszokott, ám lengyel testvéreink számára kurizóum számba menő finomságokat lehet kapni. Térképen ezt itt lehet találni.A honlapot meg emitt. Na most mondja azt valaki, hogy nem dagad a melle a büszkeségétől? Azt hiszem persze Varsóra többet kell szánnom, hiszen tele van magyar vonatkozású utcákkal, akad ugye magyar étterem, ahol egyszer jó drágán ettem egy lecsót...szóval na.

Sikerült az angol nyelvvizsgám, úgyhogy megkapom végre a diplomámat is, ami azt vetíti előre, hogy végre tanulhatok lengyelül. Van egy szocialista tankönyvem, amit még 5000-ért vettem a Kálvin téren, de a lengyel csajismerőseim csak jókat mulattak a helyesírási hibákon. Szóval most fogalmam sincs mi legyen.

Viszont következő posztom is meg van már. Hogyhogy nem, magyar nevekkel fogom folytatni. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr882353702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.10.09. 00:14:14

Tôlünk (Kalisztól) egy köpésre van Węgry (63-460, Wielkopolska), van egy másik Węgry Opolskében (46-023) Van egy Węgry Wroclawtól délre Sziléziában (55-020), és egy negyedik a Kárpátokban (37-543)

FAQlyás Menyét 2010.11.11. 23:11:51

A címet olvasva azt hittem, a ténylegesen Magyarországhoz tartozott, de a trianoni diktátummal odacsatlot falvakról lesz szó. Annak ellenére, hogy valószínűleg ott se sok magyar nemzetiségű élt, érdemes lenne megvizsgálni őket közelebbről. Ha Lengyelországba költöznék, akkor egyiküket választanám. Mondjuk a gyönyörű természeti környezetben lévő, tóparti (vagy víztároló, vagy mi) Falstint.

El Polako 2010.11.15. 13:09:10

@FAQlyás Menyét: Lehet a cím egy kicsit félrevezető, de igazad van, ők is megérdemelnének egy nagyobb hangvételű írást. A cél igazából az volt, hogy rávilágítsak, alapból nagyon sok magyar vonatkozású község van, van ahol ez csak név szintjén, van ahol pedig más egyéb miatt is.

bigcar 2012.01.16. 15:13:50

Sajnos elég régen írták már ezt a bejegyzést,de a magyar falvak kapcsán meg kéne említeni Nedec várát,ami a magyar-lengyel határon feküdt valaha.Igen izgalmas története volt, azt hiszem már az maga megérne egy bejegyzést...

Molay · http://sotetkozepkor.blog.hu 2012.11.21. 14:05:04

Nemrég olvastam, hogy Észak-Lengyelországban, a Visztula torkolatánál magyar helynevekre akadhatunk, pl. Wegry falu, s ezek valószínűleg még az első lengyel-magyar érintkezések (kalandozások) idején keletkeztek. Tud erről valaki valamit? A google-ban reménytelen volt a keresés, a Google Earth-ön sem találtam meg a falut.

Pekkarin 2013.01.03. 21:07:39

@Molay: Nem feltétlenül köthető közvetlenül magyarokhoz. A helységnév viszont kétségtelenül a "magyar" különféle alakjaira vezethető vissza, adott esetben azt is jelenti. Wegry Magyarországot jelent, de van pl "sliwka wegierka" ami magyar szilvát jelent.

Tudomásom szerint magyar honfoglalás kori telepek Dél-Lengyelországban a Kárpátok felett voltak anno.

Amúgy Lengyelországban nagyon sok "magyar" vezetéknevű ember volt anno.

Marina Tajti 2018.10.02. 12:27:09

Sziasztok!
Otthon végezhető állás lehetőséget kínálok!
Várok szeretettel minden kedves érdeklődőt!
www.farmasi.hu/regisztracio/?trader_id=30011486
További szép napot!:)
süti beállítások módosítása