Lengyel-magyar barátság

„Polak, Węgier, dwa bratanki i do szabli, i do szklanki” – avagy „Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol és issza borát.” Elcsépelt mondás lenne? Nincs mögötte tartalom? A Lengyel-magyar barátság blog célja, hogy bemutassa a két nép viszonyának jelenkori alakulását. A magyar-lengyel barátság él, a lengyelek pedig továbbra is testvéri szeretettel gondolnak ránk. Kíváncsi vagy arra, hogyan mutatkozik meg a mindennapokban? Jó böngészést kíván: Aranyi Péter, alapító

Friss topikok

  • Pekkarin: @ArmaGedeon: Akkor megkövetem magam, úgy tűnt a gojfikázást a posztra érted. Afelől nincs kétség, ... (2015.04.04. 19:20) Magyargyalázás lengyel módra
  • budai fellegvár: Mint korábban már írtam róla, egy nem régen vett könyvben: A Magyar Királyi 101. Honvéd Gépkocsizó... (2014.08.26. 09:30) Együtt harcolt, s itta borát...1944-ben is
  • ♔bаtyu♔: "A magyar–lengyel kapcsolatok regionális jelentősége szempontjából az elmúlt évek egyik legfontosa... (2014.03.14. 09:10) Sörfőzdében nyílik újra a magyar főkonzulátus
  • Pekkarin: @Deak Tamas: Köszönöm! Lesznek fejlemények, szóval semmiképp nem hagyom abba! :) (2014.03.03. 22:27) Télváró gondolatok
  • gabrysia: A bisztro címe: ul. Zwycięzców 13., a bolt az utca túloldalán található és Sklep Papryka elnevezés... (2013.11.12. 19:07) Bistro Budapeszt

Közösség

Bejegyzések

HTML

üzenet

aranyipeter kukac hotmail.com

Címkék

1956 (8) 2012 (2) 23 (3) abortusz (1) andrzejewicz (1) barát (1) barátság (39) bíró internet fórum magyar (1) borkultúra (1) budapest (2) Budapest (1) bugyi (1) CBA (1) chopin év (1) cilvil (1) doda (2) dvsc (1) egyetem (1) életmód (1) emlékmű (8) énekesmadár (1) és (20) euro (2) európa bajnokság (2) ezereves baratsag (2) fapados busztársaság (1) film (1) forradalom (6) forró (24) fotózás (1) friss (29) friss és (6) friss és forró (30) gazdaság (1) gdansk (1) gosia (1) gyors (1) h1n1 (1) hedvig (1) heti (1) jános (1) jaroslaw (1) jégkrém (1) kabát (1) kaczinski (2) kaczynksi (1) kapcsolatok (9) katyn (1) kiállítás (1) koral (1) közélet (5) krakkó (7) kulti (2) kultúra (3) lászló (1) látogatás (2) lengyel (23) lengyelmagyar (18) lengyelország (26) lengyelorszag (9) Lengyel Filmtavasz (1) lengyel magyar (35) lengyel magyar barátság (25) lengyel magyar határ (1) litván lengyel (1) lojális (1) magdalena (1) magyar (9) magyar lengyel (15) magyar lengyel futball meccs (1) márciusi ifjak (1) menekült (1) migráns (1) nyelvtanulás (2) október (2) omega (1) Orbán (1) orbán (1) pál (1) pápa (1) péter (1) polak wegier (6) politika (4) politikai kultúra (7) poznan (1) Poznan (1) programajánló (2) sólyom (1) szak (1) szavak (2) szavazz (1) szexuálkultúra (1) szlovákia (2) tanulás (1) tiltakozás (1) történelem (11) ukrajna (2) utazás (3) vállalkozás (1) Varsó (4) varsó (17) vélemény (5) vétó (1) videó (1) viktor (1) virgin (1) vízilabda (1) zakopower (2) zsidózás (2) Címkefelhő

2013.01.04. 21:36 Pekkarin

Leopolis Semper Fidelis

"Azaz: Lwów. Hadd nevezzem én is így a várost. Sehogy sem akar ráállni a számra sem a Lviv sem a Lemberg elnevezés, esetleg még a latin ’Leopolis’ - vagyis oroszlánok városa - a legtalálóbb. Találkoztam egyszer egy olyan elmélettel, hogy olyan ez a város a lengyeleknek mint nekünk, magyaroknak Kolozsvár. Ezzel én is teljes mértékben egyetértek, hogy miért azt az alábbiakban bővebben kifejtem" - írta Gabi legfrissebb beszámolójában. Ismét vendégposzt következik egy Lengyelországban élő magyartól.

Több mint másfél éve vagyok wrocławi lakos. Költözésem hírére anno az első reakciók egyike az volt, hogy: "nahát Wrocław" ott talán még találkozhatsz valamivel a régi lengyel világból merthogy a háború utáni kitelepítéseknek köszönhetően szinte egész Lwów Wrocławba költözött át. Tavaly májusban az első találkozóhely, - a munkahelyen az új kollégák beilleszkedését megkönnyítő, közösségépítő sörözés okán - a főtéren Fredro szobránál volt. Honnan tudhattam volna még akkor, hogy ki is az a Fredro. Már akkor is feltűnt viszont, hogy az olyan elnevezések, mint pl. Karczma Lwowska (lwówi kocsma) elég gyakoriak errefelé. Annak a szoborcsoportnak is hamar megtudtam a történetét és jelentőségét, ami a lakosságcserének állít emléket:

statues.jpg

Az út egyik oldalán a szobrok belesüllyednek a betonba, hogy aztán a másik oldalon másszanak ki újra a felszínre. Számomra ez a szoborcsoport jellemzi leginkább a háborút lezáró békék néha embertelen következményeit, a ki/be/áttelepítéseket.

Aztán idővel egyre több és több párhuzamot fedeztem fel a két város között. Sok szabadtéri kiállítás témája volt például Wrocław és ezzel együtt Lwów történelme. Mert Lwów nélkül nincs Wrocław. De egyszer a fentebb említett Aleksander Fredro, lengyel költő, drámaíró szobrának történetét is kiállították. Ez az emlékmű is igen mozgalmas múltra tekinthet vissza: átélt két világháborút majd egy költöztetést Wrocławba. 1945 után, a Jaltán megkötött szerződésnek köszönhetően  Lengyelországot néhány száz km-rel nyugatra ‘tolták’. Keleten elvesztett jókora területeket amik az akkori Szovjetúnióhoz (ma Litvánia, Fehéroroszország, Ukrajna) kerültek, nyugaton pedig német területeket kapott. Az ún. Visztula-program keretén belül a német lakosságot kitelepítették, és a keletről érkező lengyel lakosság töltötte meg az itteni üres épületeket.

HPIM0980.JPG

Lwówból Wrocławba - a háttérben Aleksander Fredro szobra, a kiállítás ahol a szobor történetén keresztül bemutatták a két város történelmét.

De nemcsak a lakosságot hanem tulajdonképpen mindent: a kultúrát, tudományt, oktatást áttelepítették ide, Wrocławba. Folytathatnám a sort mondjuk a legnagyobbal, a Panorama Racławickával, amit akár úgy is nevezhetnénk, hogy a lengyel Feszty-körkép.  A hatalmas panoráma festményt, Jan Styka és Wojciech Kossak művét 1894-ben Lwówban állították ki először, majd a háború után 1945-ben költöztették Wrocławba. Ugyanígy járt az Ossoliński Intézet gyűjteményének nagy része, a hatalmas könyvtár, amely 1817-ben kezdte meg működését.

Ez után a kissé hosszúra nyúlt bevezető után talán már érthető hogy miért gondoltam én is valami nosztalgikus érzéssel erre a városra. Tavaly az egyik újévi fogadalmam az volt, hogy 2012-ben eljutok Lwówba. November környékén még nagyon úgy tűnt, hogy sajnos nem fogom tudni megvalósítani a tervemet viszont amikor elpanaszoltam ezt az egyik legjobb lengyel barátnőmnek felcsillant a szeme és azt mondta nagyon szívesen jönne ő is, szervezzük hát oda a szilvesztert. Így jutottam el hát végül az oroszlánok városába.

020.JPG

A cikk szerzője az Adam Mickiewicz szoborral

Az út maga eléggé kalandos volt, persze önmagában Ukrajnában lenni egy nagy kaland: ukrán tömegközlekedéssel utazni, elmenni életem első balettelőadására, üzbég étteremben enni, végigkóstolni a helyi söröket és még sorolhatnám! Ebben a történelmi városban lehet talán a legtöbbet tanulni a lengyel történelemről csak a sors fintora, hogy – ahogy Kolozsvár sem Magyarország része – ez a város sem lengyel földön van.

Ez egy olyan város, ahol a csöves besétál az étterembe és elveszi az asztalról a sörödet, ez egy olyan város ahol az utak és járdák úgy néznek ki, mintha az építésük óta soha nem újították volna fel őket. Ahol találkozni lehet a végletekkel, mert kérdezés nélkül a karomra ültetik a szirti sast nem is tudok ellenkezni viszont az arról készült fényképért horribilis összeget kérnek, de ahol az utcán a hostelben, villamoson nagyon segítőkészek az emberek. Ahol valahogy tényleg érezhető még mindig valami a monarchia különleges hangulatából. Egykor Galícia központja, az Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb nagyvárosa ami a viharos XX. századi történelme ellenére mégis sokat megőrzött a középkori épületeiből.

096.JPG

Erkélyeket tartó szenvedő, erőlködő stukkókkal nagyon sokszor találkozni itt

Én szerencsés vagyok, hogy lengyelekkel utazhattam ide, mert ez is adott valami plusz multikulti érzést és leginkább én is lengyel szemszögből fedeztem fel a várost. Tudom hát mit jelent a helyi temetőben (Cmentarz Łyczakowski) sétálni ahol a sírok kb. 80%-án lengyel nevek olvashatók – ez is kicsit olyan érzés volt mint magyarként a kolozsvári Házsongrádi temetőben lenni. Én is gyújtottam egy mécsest a lengyel barátaimmal az Cmentarz Orląt-ban ahol azoknak a fiatal lengyeleknek van a sírja akik az 1918-19-es ukrán-lengyel háborúban estek el, miközben a várost védték. (A ’Leopolis Semper Fidelis’ vagyis ’Leopolis mindig hűséges’ elnevezést is leginkább ezzel az eseménnyel köti össze a köztudat, holott már korábban, 1658-ban megkapta város a címet a muzulmán térhódítás elleni sikeres harcáért). Ez a település zarándokhely.

DSC05488.JPG

Cmentarz Orląt Lwowskich – a temető ahol a 16-20 évesen, harcban elesett lengyelek nyugszanak

Mi, miután röpke 11 óra alatt vonattal tettük meg a Wrocław-Przemyśl távolságot (a lengyel vasút továbbra sem a rajongásom tárgya) – buszra szálltunk. A przemyśli vasútállomáson ami kb. 15 km-re van a határtól, nem sok vonat jár. Ha megérkezik a krakkói vagy a rzeszówi gyors a kisbuszok sofőrjei már készenlétben állnak, fel vannak készülve hogy kiszolgálják az utasok igényeit és folyamatosan szállítják őket Medykába ahol a határátkelő van. A fuvar mindössze 2 zł.

DSC05335.JPG

A városháza ablaka

Itt már csak a tömeget kell követni, a helyieket akik vásárolni dolgozni járnak át a határon. Én még sosem léptem át így határt – gyalog. Vagyis persze igen, de nem ott ahol útlevél ellenőrzés is volt. Kicsit érdekes volt a hátizsákkal átsétálni a kerítésekkel védett határzónán, de ezt is át kell élni egyszer. A szőrőskezű, baltaarcú ukrán határőr néni kissé sokat vizsgálgatta az útlevelemet, talán mert ritkán lát itt ilyet a sok lengyel és ukrán irat közepette. Végül azonban minden gond nélkül megkaptam a pecsétet, nem volt se vallatás, se csomagátvizsgálás, se emberrablás és mégcsak karton cigit se kellett otthagyni.

A másik oldalon már egy másik világ várt. Az utak egyszerre hirtelen rosszabbak lettek, a közvilágítás minősége azonnal érezhetően csökken, sötétben tapogatózunk vigyázva kerülgetve az úton a kátyúkat amíg megtaláljuk a buszt, ami kalandos utat ígér. Menetrend nincs, a viteldíj a 80 km-es útra 23 grivnya (továbbiakban: gr) kb. 600 ft és még akkor is szállnak fel emberek mikor már tényleg csak a tetőn van hely.

026.JPG

Kilátás a városháza tornyából

Lwówba este nyolcra érünk és nagyon nem bánjuk, hogy leszállhatunk a buszról. Gyorsan megnézzük a vasútállomást ami gyönyörűen fel van újítva (itt rögtön ajánlkozik is valaki olcsó szállást ígérve). Hogy bejussunk a központba, villamosra szállunk. A jegy 1.5 gr, a villamos maga (akár a trolik, buszok és ált. az autók) úgy néznek ki mintha még a háború előtt álltak volna forgalomba. Egyébként a vasútállomáson és a főbb utcákon olvashatók angol feliratok is, nemcsak a cirill betűs elnevezések, a tavalyi foci EB egyik jótékony hatásaként. Azt mondta az egyik barátnőm, aki nem először járt itt, hogy nagy fejlődés különben nem volt érezhető a városon, talán minden beruházás a stadion építésére koncentrálódott. Azt is mondták, hogy az általunk alkalmazott közlekedési megoldás volt talán a leggyorsabb. A vonat kb. 4 órát áll a határon mivel a szerelvényt át kell szerelni a szélesebb nyomtávú sínek miatt. Ha busszal, szervezett út keretében érkezik az ember a határra akkor is több órás várakozáson, szigorú és bonyolult (vagy csak szimplán korrupt) ukrán átvizsgálást kell túlélnie.

123.JPG

A Potocki Palota aminek egy részében ma a Nemzeti Galéria működik

És ha már megérkeztünk mit lehet itt csinálni? Van olcsó, de nagyon hangulatos kifőzde ahol a borscs különösen jól esik, kivált a - 5 fokban. Lehet egész napos óvárosi sétát tenni, elámulva az épületeken és a templomokon ahol szinte kézzel tapintható a történelem. Meg lehet (sőt: meg kell!) mászni a városháza tornyát ahonnan lélegzetelállító kiállítás nyílik a városra. Be lehet ülni kávéra, forralt borra illetve sörre mert talán itt találni a leghangulatosabb kiskocsmákat. Van olyan hely, ahol keleti módra forró homokban melegítik a kávét. A helyi Operában szinte fillérekért lehet az előadásokra jegyet kapni, én is így jutottam el életem első balettelőadására, a Kis herceg-re, a jegy 60 gr, (vagyis kb. 1600 ft) és maga az Operaház is gyönyörű belülről, érdemes megnézni.

079.JPG

A kaszinó épületében, ahová csak egy szerencsés véletlen folytán jutottunk be, de végül lenyűgöző faragványokat találtunk

A városi galériában a festmények kb. 90%-a lengyel festők munkája, van itt Malczewski, Kossak, Grottger, de találni pl. magyar festményeket is.  Miután megnéztük a kiállítást, vicces összeesküvés elméleteket gyártottunk, hogy lopjuk vissza a kabát alatt a képeket Lengyelországnak. De én kerestem a magyar vonatkozásokat is, van egy magyar emlékhely is, az egyetem épületének falán egy emléktábla, ami Bolyai János matematikusnak állít emléket és találni néha elvétve magyar neveket is a helyi temetőben.

098.JPG

Bólyai emléktábla

Tehát két-három napot tartalmasan el lehet itt tölteni, különösen az olyanok számára akik rajonganak a történelemért, kultúráért és nem ijednek meg a keleti hangulattól. Akik csak legyintenek ha hajnalban kerülőúton kell menni a még mindig szilveszterező helyiek miatt akik nyugodtan odadobják a petárdát boldog-boldogtalan lába alá. Aki elviseli, hogy az ukrán fapados vonaton hajnal ötkor nincs fűtés ami kialvatlanul nagyon rosszul tud esni, és aki nem bánja, hogy reggel nyolckor a határon még afterpartizó énekesekbe botlik és miközben az első kávéját kortyolja hallgathatja az ukrán népdalokat tangó harmónikán kísérve. És aki ismét túléli az egész napos vonatozást ami után átérzi milyen lehetett ’45-ben az áttelepítések hangulata. 

161.JPG

Hajnali, fűtetlen vonat. Csoda, hogy nem marhavagonokban kell utazni

Az összefoglaló a december 28-án hajnal ötkor kezdődött és a január 1-jén este fél 11-kor befejeződött utazás után csak ennyi: to był hardkor...

További olvasnivaló itt.

6 komment

Címkék: utazás történelem ukrajna barátság friss lengyelország európa bajnokság forró friss és forró lengyel magyar barátság


A bejegyzés trackback címe:

http://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr64998673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Miauczyk 2013.01.26. 12:49:18

Érdekes, hogy uhornak nevezik ukránul is a békeidőkbelieket. Szlovákul is uhor, ha a Monarchia lakóiról beszélnek.

Szerintem vissza kéne hozni a közbeszédbe a régi magyar neveket: Ilyvó, Boroszló. Végül is Kraków-ot és Warszawát is magyarul hívjuk. Szerintem szívet melengető, ha egy városnak több nyelven is van névváltozata (lásd Debreczyn), főként hogy közvetlen külhoni vonatkozásban mekkora ellenszélbe ütközik a magyar helynevek használata. :politikus:

Egyébként a közbiztonság milyen a városban? Én is terveznék egy túrát, de nem tudom, arrafelé mennyire vannak hozzászokva az okostelefonnal-kamerával bóklászó gazdag[nak hitt] „nyugati" turistákhoz. :)

gabrysia 2013.01.28. 17:29:00

@Miauczyk: A magyar (nő) meg uhorka...ami nekem már majdnem uborka :) A közlekedés néha elég káosz volt, nagyon kellett figyelni még a zebránál is.

Egyébként rengeteg helyinek van simogatós telefonja, úgyhogy azzal nagyon nem különböznél az őslakosoktól. A belváros környékén azt hiszem biztonságos járkálni (bár ahogy fent is írtam a csöves ettől még lenyúlta a sörünket egy jó környéken található étteremből...)

Szóval: szerencse dolga :) jó utat, ha úgy döntesz, hogy mész!

Pekkarin 2013.01.28. 20:50:04

@Miauczyk: A csehek az 'uhert' pl inkább a magyarokra vonatkozólag használják, anno az országot is így hívták, hogy 'Uhersko'. Később honosodott meg a 'Madarsko'. Nem vagyok nyelvész, de szerintem az uher/uhor az 'ugorból' jön, de ez csak egy megérzés. :)

budai fellegvár 2013.03.21. 13:48:51

Egy nem rég vett könyvben ( A Magyar Kir. 101. Honvéd Gépkocsizó Tanezred a II. Világháborúban c.) a szerző külön megemlíti a fronton a galíciai lengyel lakossággal való jó kapcsolatot, sőt az ott működő lengyel partizánokkal folytatott cserekereskedelmet, együttműködést.

Pekkarin 2013.03.23. 18:19:00

@budai fellegvár: Ezek szerint nem megszállóként tekintettek a magyar hadseregre?

budai fellegvár 2013.03.28. 09:17:19

@Pekkarin: Hát a könyv alapján úgy tűnik egyáltalán nem. A lengyelek az oroszokkal, németekkel, és ukránokkal vívták küzdelmüket. A magyar gépkocsizók fegyverért, lőszerért konzervekért cserébe élő állatokat kaptak. Mivel gondolom azt a lengyel partizán sem terelhették magukkal. Érdekes infók. sok fotóval.