Lengyel-magyar barátság

„Polak, Węgier, dwa bratanki i do szabli, i do szklanki” – avagy „Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol és issza borát.” Elcsépelt mondás lenne? Nincs mögötte tartalom? A Lengyel-magyar barátság blog célja, hogy bemutassa a két nép viszonyának jelenkori alakulását. A magyar-lengyel barátság él, a lengyelek pedig továbbra is testvéri szeretettel gondolnak ránk. Kíváncsi vagy arra, hogyan mutatkozik meg a mindennapokban? Jó böngészést kíván: Aranyi Péter, alapító

Friss topikok

  • Pekkarin: @ArmaGedeon: Akkor megkövetem magam, úgy tűnt a gojfikázást a posztra érted. Afelől nincs kétség, ... (2015.04.04. 19:20) Magyargyalázás lengyel módra
  • budai fellegvár: Mint korábban már írtam róla, egy nem régen vett könyvben: A Magyar Királyi 101. Honvéd Gépkocsizó... (2014.08.26. 09:30) Együtt harcolt, s itta borát...1944-ben is
  • ♔bаtyu♔: "A magyar–lengyel kapcsolatok regionális jelentősége szempontjából az elmúlt évek egyik legfontosa... (2014.03.14. 09:10) Sörfőzdében nyílik újra a magyar főkonzulátus
  • Pekkarin: @Deak Tamas: Köszönöm! Lesznek fejlemények, szóval semmiképp nem hagyom abba! :) (2014.03.03. 22:27) Télváró gondolatok
  • gabrysia: A bisztro címe: ul. Zwycięzców 13., a bolt az utca túloldalán található és Sklep Papryka elnevezés... (2013.11.12. 19:07) Bistro Budapeszt

Közösség

Bejegyzések

HTML

üzenet

aranyipeter kukac hotmail.com

Címkék

1956 (8) 2012 (2) 23 (3) abortusz (1) andrzejewicz (1) barát (1) barátság (39) bíró internet fórum magyar (1) borkultúra (1) budapest (2) Budapest (1) bugyi (1) CBA (1) chopin év (1) cilvil (1) doda (2) dvsc (1) egyetem (1) életmód (1) emlékmű (8) énekesmadár (1) és (20) euro (2) európa bajnokság (2) ezereves baratsag (2) fapados busztársaság (1) film (1) forradalom (6) forró (24) fotózás (1) friss (29) friss és (6) friss és forró (30) gazdaság (1) gdansk (1) gosia (1) gyors (1) h1n1 (1) hedvig (1) heti (1) jános (1) jaroslaw (1) jégkrém (1) kabát (1) kaczinski (2) kaczynksi (1) kapcsolatok (9) katyn (1) kiállítás (1) koral (1) közélet (5) krakkó (7) kulti (2) kultúra (3) lászló (1) látogatás (2) lengyel (23) lengyelmagyar (18) lengyelorszag (9) lengyelország (26) Lengyel Filmtavasz (1) lengyel magyar (35) lengyel magyar barátság (25) lengyel magyar határ (1) litván lengyel (1) lojális (1) magdalena (1) magyar (9) magyar lengyel (15) magyar lengyel futball meccs (1) márciusi ifjak (1) menekült (1) migráns (1) nyelvtanulás (2) október (2) omega (1) Orbán (1) orbán (1) pál (1) pápa (1) péter (1) polak wegier (6) politika (4) politikai kultúra (7) Poznan (1) poznan (1) programajánló (2) sólyom (1) szak (1) szavak (2) szavazz (1) szexuálkultúra (1) szlovákia (2) tanulás (1) tiltakozás (1) történelem (11) ukrajna (2) utazás (3) vállalkozás (1) varsó (17) Varsó (4) vélemény (5) vétó (1) videó (1) viktor (1) virgin (1) vízilabda (1) zakopower (2) zsidózás (2) Címkefelhő

2014.06.29. 22:20 gabrysia

Együtt harcolt, s itta borát...1944-ben is

 

Részt vettem ma egy megemlékezésen. Emléktáblát avattak a Varsóhoz közeli Wierszében azoknak a magyar katonáknak az emlékére, akik a második világháborúban – gyakran a nyílt parancsnak ellenállva – lengyel partizánokat segítettek. A két nép barátságának ezen időszakáról egyre többet hallani, olvasni az utóbbi időben mind a magyar mind a lengyel sajtóban, azonban még nagyon sok a feltáratlan, kutatást igénylő téma.

A megemlékezésen képviseltette magát többek közt a Honvédelmi Minisztérium küldöttsége, benne Dankó István közigazgatási államtitkárral – aki beszédet is mondott - és Maruzs Roland alezredessel, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának osztályvezetőjével. Részt vett az ünnepségen Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet, Szilágyi Szabolcs véderőattasé és Tischler János, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója. A magyar küldöttség megkoszorúzta a helyi lengyel hősi emlékművet, amelyet a wierszei katolikus templom oldalán helyeztek el, ahol már számos tábla emlékeztet a második világháborús eseményekre.

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_050.jpg

1944 júliusa és augusztusa fordulóján Varsó környékére mintegy húszezer fős magyar katonaságot vezényeltek át ukrán területekről. Horthytól egyértelmű utasítást kaptak: „Nekünk, magyaroknak nincs semmi keresnivalónk sem Lengyelországban, sem pedig Varsóban. A lengyelek a barátaink, a németek viszont csak bajtársaink, nem szabad hagynunk, hogy bevonjanak bennünket a vitájukba.” A magyarok augusztus első napjaiban foglalták el állásaikat Varsó és környéke területén. A Kampinos környékén állomásozó magyar csapatok fegyverszüneti megállapodást kötöttek az itteni partizáncsapatokkal. Fegyvert és lőszert a magyarok ugyan nem adtak, de a fegyverszünet lehetővé tette a partizánok szabad mozgását a magyarok által ellenőrzött területen. Lengyel források szerint olyan magyar katonák is akadtak, akik átálltak a felkelők oldalára, és a felkelés végéig a lengyel oldalon harcoltak a németek ellen.

1944. augusztus 1-jén kitört a varsói felkelés. A magyar alakulatok kezdettől fogva nem bírták a német parancsnokok bizalmát, mert a felkelők elleni harcra és a Varsóba vezető utak teljes lezárására vonatkozó parancsnak nem tettek eleget. Később a magyarral szomszédos területre vezényelt SS csapatok (orosz és ukrán önkéntes alakulatok) gyakran panaszkodtak arra, hogy a honvédek átengedték a menekülő felkelőket, sőt, orvosi ellátást is nyújtottak a sebesülteknek. Az ilyen panaszok jogosak voltak, a honvédek nem voltak hajlandóak fegyvert használni a lengyelek ellen, a semleges zónán át akadálytalanul áramlott az utánpótlás a felkelőknek: egyes esetekben a lengyelek fegyvert, ruhát és élelmiszert is szerezhettek a honvédektől. A németek szeme láttára történt, hogy az összecsapás után a lengyel sebesülteket magyar kocsikon kötöző helyre szállították, ott ellátták a sebeket, majd a sérült harcosokat a honvédek útjukra bocsájtották. A magyar katonák annyira kívülállónak érezték magukat ebben a harchelyzetben, hogy harcállásaikon háromnyelvű – magyar, német és lengyel – felirat díszelgett: „Semleges terület”. A németek a magyarok bajtársiasságát a felkelők felé nagyfokú kockázati elemként kezelték. Vormann tábornok 1944. augusztus 21-én így jelentett a térségi főparancsnoknak a magyar veszélyről: „A kampinosi erdő nyugati térségében a nemzeti bandák tartalékaiból friss erők érkeztek a varsói felkelőkhöz. Különös erőt igényelt ezek szétverése, nehogy Varsóba betörjenek. Szükséges felhívni a figyelmet a magyar hadsereg itt tartózkodó egységeire, amelyek felelőtlen magatartásukkal veszélyeztetik a súlyos védelmi harcainkat.” A felkelők parancsnoka 1944. augusztus 23-án a másik oldalról is megerősítette ezt a magatartást: „A Motokówtól délre elhelyezkedő magyar alakulatok jó szándékkal viseltetnek a lengyel lakosság iránt, figyelmeztetik őket és nem akadályozzák akcióikat. A magyaroktól tájékoztatást kapott arról is, hogy a Służew - Wilanów körzetében a németek támadásra készülnek, így a felkelőknek idejük volt erőiket átcsoportosítani és súlyos harcokra kényszerítették a németeket.”

A magyar tisztek lengyelországi tartózkodásuk kezdetétől fogva jóindulattal viszonyultak a harcoló felkelőkhöz. Még kölcsönös megbeszélésekre is sor került, amelyeken a lengyel felet dr. Jan Stępień lelkész alezredes, a magyar felet pedig Lengyel Béla altábornagy, korábbi varsói magyar katonai attasé és Szabó László vezérőrnagy képviselte. Ezek eredményeként a magyarok vállalták, hogy nem fognak ellenséges hadicselekményeket indítania lengyelek ellen, továbbá megengedik, hogy az állomáshelyük körzetében a lengyel felkelőegységek és a civil lakosság szabadon mozoghasson. A magyar tábori lelkészek által celebrált vasárnapi szentmiséken a lengyel lakosság is részt vett, valamint a magyarok élénkkereskedelmet folytattak a helyiekkel.

Csoda hát, hogy az ilyen történelmi örökséggel bíró Lengyelországba vetődött magyar elérzékenyül? Engem is foglalkoztat a téma, többször írtam a blogon a tavalyi év során képekkel is illusztrálva, hogy a magyar segítség beivódott a lengyelek emlékezetébe, és fontosnak tartják az ő szabadságukért elesett katonáink emlékének ápolását.

Még tavaly májusban történt, hogy friss varsói lakosként egy egész szombati napot nem sajnálva kutattam a Vonyik József és hat, a lengyelek oldalán elesett magyar katona sírját, amelyről csak annyit tudtam, hogy valahol Okęcie kerületben található. Mint utólag kiderült a keresőprogram egy rossz temetőbe vitt, amelyet végigjárva nyomát sem találtam a sírkőnek. Volt egy rövid utalás azonban arra, hogy nem is Varsóban, hanem egy attól kb. 15 km-re található településen kellene folytatni a kutatást. Buszra ültem, kizötyögtem Raszynba, kérdezősködtem, de a virágárus bácsi nem igazán tudott bővebb információval szolgálni. Végül azonban meglett a sír, amelyet rendkívül elhanyagolt állapotban találtam. Kicsit kigyomláltam, vettem egy mécsest, és kötöttem a fejfára egy magyar nemzetiszín szalagot. A képet felhasználtam egy bejegyzésben, amelyet azóta – nagy örömömre – rengeteg helyen láttam újra a világhálón. A varsói Magyar Kulturális Intézet is egy volt azok közül, aki megosztotta a honlapján. Néhány hónappal később felkérést kaptam magától az intézet igazgatójától, Tischler Jánostól, hogy ha időm engedi, segítsem annak a megállapodásnak a végrehajtását, amelyet még a lengyel és magyar honvédelmi miniszter írt alá 2013. október 23.-án. Lelkesen igent mondtam, úgy szerveztem a munkám, hogy ellátogathassak a Lengyel Vöröskereszt varsói főhadiszállására, ahol az archívum vezetője – véletlenszerűen – épp egy ismerősöm ismerőse. E-mailben bejelentkeztem, majd személyesen is bemutatkoztam, bemutattam egy igazolást amely alapján bizonyítottam, hogy az Intézet megbízásából járok el és kezdetét vette a kaland. Körbevezettek a – nagyrészt még digitalizálás előtt álló – archívumnak otthont adó termeken, bemutatták a kartotékokat, megismertettek a rendszerrel és az ott dolgozó kollégákkal. Kezembe adtak eredeti, koncentrációs táborokból származó listákat, elmesélték a németek lengyelek ellen irányuló germanizációs törekvéseinek szomorú történetét - iratokkal bizonyítható hány szőke hajú lengyel árvát küldtek átnevelni a Harmadik Birodalomba, akiknek a háború befejeztével már sosem sikerült kideríteni a hollétét. Saját magam is belelapoztam abba a regiszterbe, amely a varsói felkelés első napjaiban megsérült emberek orvosi ellátásának kórtörténetét tartalmazta: has- és fejlövések, amputációk, életmentő operációk, gyakran egészen fiatalok, néha idős emberek, civilek és katonák, sokszor csak a fedőnév olvasható, máskor a teljes lakcím is… Katarzyna, az archívum vezetője széles ismerettel rendelkezett, lelkes, a munkáját szerető ember, aki rajong a történelemért és épp ezért tudta, hogy biztosan segítheti a kutatást a magyar katonák sírjának hollétével kapcsolatban mert sok feljegyzést találnak majd a milliónyi vöröskeresztes dokumentum közt. Egy hónap múlva jeleztek vissza, hogy összeállítottak nekem egy aktahalmot, amelyet – amint időm engedi, mehetek átnézni. A fontosabbnak ítélt információkat, exhumálási igazolásokat, térképeket tartalmazó dokumentumokat lemásoltattam és vittem az Intézetbe, ahol nagy örömmel fogadták az anyagot. Sok, eddig ismeretlen információt juttattam a birtokukba.

Van a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának egy honlapja, a www.hadisir.hu, ahol több mint 1700 katonai temető és hadi emlékmű fotója látható, valamint 800-nál több hősi halott portréja a Hősök arcképcsarnoka elnevezésű felületen. 2013. tavaszától Magyar Hadisírgondozás néven indult el a főosztály Facebook-oldala, amely szorosan kötődik a honlaphoz. Az oldalon méltatlanul kevés Lengyelországgal kapcsolatos adat van, amelyen az enyémhez hasonló önkéntes munkával sokat lehetne javítani. Ahogy a honlapon is írják: „A segítő szándékú észrevételeknek természetesen teret adunk és ellenőrzés után az adatokat javítjuk az adatbázisban.”

További képek a mai megemlékezésről:

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_033.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_031.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_018.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_010.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_02.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_057.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_051.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_056.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_039.jpg

 20140629-wiersze-emlektabla-avatas_01.jpg

4 komment

Címkék: történelem barátság emlékmű kapcsolatok lengyelmagyar


A bejegyzés trackback címe:

http://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr556453615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

don-kanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2014.08.02. 12:12:47

Pont erről a témáról készítünk dokumentumfilmet. Az eddig megszólalók (Zygfryd Bernard kapitány, Zygmunt Boczkowski őrnagy és Leszek Andrzej Mroczkowski őrnagy) ellent mondanak a cikkben írtak egy részének, ugyanis a magyarok töménytelen mennyiségű lőszert s fegyvert adtak át a lengyeleknek. A Hadik huszárok ráadásul 2500 civilt, nőt, gyermeket mentettek ki az égő városból.

Pootj 2014.08.03. 22:29:59

Sziasztok!

Nekem egy rokonom elesett a harcokban Legionowo környékén. Megpróbáltam megkerestetni a sírját, de sajnos nem fellelhető ma már, mivel exhumálva lett és átszállításra került Krubin falu temetőjébe. Ott jeltelenül lett újratemetve. Nem hallott valaki valamit ezekről a Legionowo környéki harcokról? Mi történt ott? kb 30 magyar katona esett el azon a környéken pár napon belül. Ha valaki tud valamit, jelezzen legyen szíves. Jó lenne felkeresni a sírt a 70. évforduló alkalmából.
Köszönöm!

gabrysia 2014.08.04. 22:10:02

Tényleg sok ismeretlen magyar katona sírja van Legionowo környékén, a vöröskeresztnél találtam exhumálási dokumentumokat is, ezeket a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatójának adtam oda. Nem tudom, hogy Krubin településről tudnak-e már, és bekerült a lengyelországi magyar hadisírok nyilvántartásába de mindenképpen jelzem nekik. Lehet, hogy érdemes lenni ott is kutatni egy kicsit.

budai fellegvár 2014.08.26. 09:30:10

Mint korábban már írtam róla, egy nem régen vett könyvben: A Magyar Királyi 101. Honvéd Gépkocsizó Tanezred a II. Világháborúban címűben, a szerző kitér a magyar gépkocsizók és a galíciai lengyel lakosság, és lengyel partizánok közötti kapcsolatról, együttműködésről. Érdekes infók, sok képpel.