Lengyel-magyar barátság

„Polak, Węgier, dwa bratanki i do szabli, i do szklanki” – avagy „Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol és issza borát.” Elcsépelt mondás lenne? Nincs mögötte tartalom? A Lengyel-magyar barátság blog célja, hogy bemutassa a két nép viszonyának jelenkori alakulását. A magyar-lengyel barátság él, a lengyelek pedig továbbra is testvéri szeretettel gondolnak ránk. Kíváncsi vagy arra, hogyan mutatkozik meg a mindennapokban? Jó böngészést kíván: Aranyi Péter, alapító

Friss topikok

  • Pekkarin: @ArmaGedeon: Akkor megkövetem magam, úgy tűnt a gojfikázást a posztra érted. Afelől nincs kétség, ... (2015.04.04. 19:20) Magyargyalázás lengyel módra
  • budai fellegvár: Mint korábban már írtam róla, egy nem régen vett könyvben: A Magyar Királyi 101. Honvéd Gépkocsizó... (2014.08.26. 09:30) Együtt harcolt, s itta borát...1944-ben is
  • ♔bаtyu♔: "A magyar–lengyel kapcsolatok regionális jelentősége szempontjából az elmúlt évek egyik legfontosa... (2014.03.14. 09:10) Sörfőzdében nyílik újra a magyar főkonzulátus
  • Pekkarin: @Deak Tamas: Köszönöm! Lesznek fejlemények, szóval semmiképp nem hagyom abba! :) (2014.03.03. 22:27) Télváró gondolatok
  • gabrysia: A bisztro címe: ul. Zwycięzców 13., a bolt az utca túloldalán található és Sklep Papryka elnevezés... (2013.11.12. 19:07) Bistro Budapeszt

Közösség

Bejegyzések

HTML

üzenet

aranyipeter kukac hotmail.com

Címkék

1956 (8) 2012 (2) 23 (3) abortusz (1) andrzejewicz (1) barát (1) barátság (39) bíró internet fórum magyar (1) borkultúra (1) budapest (2) Budapest (1) bugyi (1) CBA (1) chopin év (1) cilvil (1) doda (2) dvsc (1) egyetem (1) életmód (1) emlékmű (8) énekesmadár (1) és (20) euro (2) európa bajnokság (2) ezereves baratsag (2) fapados busztársaság (1) film (1) forradalom (6) forró (24) fotózás (1) friss (29) friss és (6) friss és forró (30) gazdaság (1) gdansk (1) gosia (1) gyors (1) h1n1 (1) hedvig (1) heti (1) jános (1) jaroslaw (1) jégkrém (1) kabát (1) kaczinski (2) kaczynksi (1) kapcsolatok (9) katyn (1) kiállítás (1) koral (1) közélet (5) krakkó (7) kulti (2) kultúra (3) lászló (1) látogatás (2) lengyel (23) lengyelmagyar (18) lengyelország (26) lengyelorszag (9) Lengyel Filmtavasz (1) lengyel magyar (35) lengyel magyar barátság (25) lengyel magyar határ (1) litván lengyel (1) lojális (1) magdalena (1) magyar (9) magyar lengyel (15) magyar lengyel futball meccs (1) márciusi ifjak (1) menekült (1) migráns (1) nyelvtanulás (2) október (2) omega (1) Orbán (1) orbán (1) pál (1) pápa (1) péter (1) polak wegier (6) politika (4) politikai kultúra (7) poznan (1) Poznan (1) programajánló (2) sólyom (1) szak (1) szavak (2) szavazz (1) szexuálkultúra (1) szlovákia (2) tanulás (1) tiltakozás (1) történelem (11) ukrajna (2) utazás (3) vállalkozás (1) Varsó (4) varsó (17) vélemény (5) vétó (1) videó (1) viktor (1) virgin (1) vízilabda (1) zakopower (2) zsidózás (2) Címkefelhő

2015.07.26. 16:38 gabrysia

Érzelgős búcsú Lengyelországtól (de elsősorban Varsótól)

 

Őszintén be kell nektek valljam, keresnem kell a szavakat mikor ezt a bejegyzést írom. Hogyan lehet 4 évet elmesélni? Úgy átadni, ahogy az események, élmények, tapasztalatok megérdemlik: hűen ahhoz, ahogy megtörténtek. Néhány napja, mióta kiderült, hogy most már nem határozatlan ideig leszek varsói lakos, elfogott a búcsúzás szívet facsaró érzése. Kicsit úgy érzem magam, mint egy beteg ember, aki tudja a halála időpontját és bakancslistát készít azokról a dolgokról, amiket még látnia, tapasztalnia kell. Mert ez a helyzet velem, a blog varsói tudósítójával: több mint 4 év Lengyelországban tartózkodás után hazaköltözöm. Tudom, hogy jól döntöttem, nem bánom cseppet sem de a rengeteg csodát amit itt tapasztaltam meg, nem olyan könnyű feledni. Nem érzem úgy azonban, hogy hazamenekülök, hogy feladom a harcot, hogy kudarcot vallottam, mert nem sikerült itt hosszabb időre megvetni a lábam. Inkább olyan érzés munkál bennem, ami a jól ismert régi mondást erősíti meg: a csúcson kell abbahagyni. Valahol tudtam én a lelkem mélyén, hogy a tapasztalatszerzés után vissza kell térnem Magyarországra, hogy ott folytathassam az írást, hasznosítva mindazt amit megtanultam a 4 év alatt.

És hogy hogyan kerültem ide? Nos, ez a történet egy hosszabb regény lapjait megölthetné, de most igyekszem rövidre fogni a mondandómat. Biztosan sokan vagytok úgy ti is Kedves Olvasók, hogy a lengyelek iránti szeretet forrására nem emlékeztek. Mintha valahogy az anyatejjel szívtátok volna magatokba… Biztosan segített az is a ’barátságra nevelesében’ hogy máig az egyik legnépszerűbb gyermekdal főszereplője, a kiskacsa épp Lengyelországba készül hogy végre újra együtt legyen édesanyjával. Talán ez az egyik fontos kiindulópont sokunknál? Biztosan a szüleinktől is sokat tanultunk a lengyelekhez fűződő különleges kapcsolatunkról és áldjuk a nevét azoknak az ősöknek, akik a nehéz, háborús időszakban is inkább kiálltak a barátaink mellett, ahelyett, hogy rombolták volna a magyar köztudatban ezt a nagyra becsült kapcsolatot.

 barbakan.PNGA cikk szerzője 2012-ben Varsó óvárosában

 

Az, hogy mikor először hosszabb időre külföldre, Angliába kerültem és az ott eltöltött 4 hónapos gyakorlat ideje alatt jobbára csak lengyelekkel kötöttem szorosabb barátságot talán szintén ezeknek az előzményeknek köszönhető. Biztos segített az is, hogy városom, Nyíregyháza testvérvárosának Rzeszównak egy plakátja lógott az ágyam felett egész gyerekkoromban melynek hátuljára a lengyel címer-sast nyomtatták. Aztán hiába kezdtem el Budapesten végzettségem szerint dolgozni, valahogy 3 év után sem találtam a helyem és egyre inkább rádöbbentem, hogy nem használtam ki eléggé az idegen nyelvek iránti rajongásomat, mert talán ez az, ami leginkább nekem való… és mikor dönteni kellett arról, hogy melyik, különlegesebb nyelv tanulásába vágjam a fejszém, a válasz szinte azonnal ott volt a fejemben. Nem lehet más, mint a lengyel! Hiszen, ha valaki meg akar tanulni egy nyelvet akkor körül kell magát azzal vennie. A nyelvet beszélő néppel minél szorosabb kapcsolatba kell kerülnie. Annak a népnek a kultúráját meg kell ismernie. Különösen annak fontosak ezek a tényezők, aki szeret inkább a szívére mintsem az eszére hallgatni. Ezek után már szinte elképzelhetetlen volt, hogy bármilyen más nyelvet válasszak mint a lengyelt. És az is valahogy Isten irántam érzett szeretetének és kegyelmének köszönhető, hogy az utamba sodorta azt a személyt, akitől többet tanultam, mint bárkitől, azt, aki nagyobb inspiráló és motiváló erővel hatott rám csupán egy levelével is mint bárki valaha. Ha nincs ez az ember, akkor én ma nem lehetek itt, ha ő nincs, hogy megpróbálja elmagyarázni a lengyel történelem iránti szeretetét, Varsó iránti őszinte rajongását, ha ő nincs, hogy megvitathassam vele a gondolataimat, nos akkor én sem vagyok most itt. Artur nélkül soha nem veszem a bátorságot, hogy biztos munkám, nyugis albérletem és jobbára eseménytelen életem hátrahagyva bőröndbe és hátizsákba pakoljam a legfontosabb dolgaim és nekiinduljak Lengyelországnak.

És kifejezetten örülök annak is, hogy még megadatott, hogy a júliust és augusztust itt tölthessem. Különleges időszaka ez az évnek, egyrészt, mert az év többi 10 hónapjában az örökké fújó varsói szél, ami beférkőzik az ember kabátja, pulóvere alá, kellemetlen borzongást kiváltva, most inkább áldás mint átok. Egyedül ebben a 30-32 fokos lengyel nyárban van igazolt létjogosultsága a hűsítő fuvallatoknak. Ez az a szél, ami szabadon áramlik le a Balti-tenger felől, megborzongatva a nagy lengyel alföld minden sarkát és amelynek csak a Kárpátok bércei állnak utat, hogy hozzánk, Magyarországra már jelentősen megtört erőkkel érkezzen. És miért érdekes még az augusztus eleje? Mert újra emlékezünk. Újra évfordulóját üljük az 1944-ben kitört varsói felkelésnek.

Mindig úgy tartottam, hogy az ember úgy értheti meg tökéletesen a jelent, ha tisztában van a múlttal is. Rengeteg mindent megmagyaráz az, ha tudjuk min ment keresztül a lengyel társadalom 1939-1945 között, nyilvánvalóvá válik, miért olyan forrófejűek, miért nagy köztük a mai napig az összetartás, miért vállalnak be veszélyes manővereket miért érzik úgy folyamatosan, hogy bizonyítaniuk kell. Nagyon sokszor próbálták már eltüntetni őket a föld színéről de olyan szisztematikusan és gyilkos hidegvérrel, mint Hitler és a nácik tették 1939-től kezdve majd’ hat éven át… arra nem volt példa. Nem véletlen az sem, hogy más, német igába vont nemzetekkel ellentétben (francia, norvég, holland, belga, ukrán, stb…) itt pl. nem tudtak a németekkel kollaboráló csoportokat szervezni. A haza iránti hűségük a mai napig töretlen, a becsület az egyik első és legfontosabb dolog, a ’csakazértismegmutatom’ hozzáállás pedig mindenkire jellemző. Hosszú és érdekes összehasonlító cikkeket lehetne írni (amit tervezek is) arról, hogy milyen folyamatok mentek végbe a magyar és a lengyel társadalmakban a második világháború alatt és után és hogy miért tartunk ma ott, ahol. Sok mindent megmagyarázna azzal kapcsolatban, miért nem mi vagyunk többé a vezetők a Közép-Európai régió országai közül.

Én személy szerint sokat próbáltam átadni ebből a szentimentalista sziruppal leöntött melankólikus-büszke érzésből ami augusztus elsején, a légiszirénát hallva elfogja az embert (itt és itt és saját blogomon itt). Az elmúlt években többször írtam a varsói megemlékezésekről, és sikeres nyomozást végeztem a lengyelek oldalára átállt vagy a 2. világháború idején Lengyelország területén elesett magyar honvédek adataival kapcsolatban. Örömmel és büszke szívvel vettem részt a tavalyi táblaavatáson, hírt adva arról, hogy éltek egykor olyan magyarok, akik lelkiismeretüket követve életüket nem féltve, segítették a lengyel ügyet. Többek közt ők adnak okot arra, hogy mi büszkén hirdessük mai napig a lengyel-magyar barátság létjogosultságát.

Olyan sokat köszönhetek második hazámnak, Lengyelországnak. Mert annak tartom ezt az országot. Őszintén hiszem, és szeretném mindenkinek az eszébe vésni, hogy ha bármikor úgy döntötök, hogy valahol Lengyelországban kerestek munkát, rövidebb-hosszabb időre bármilyen módon életetek részévé teszitek a lengyel kultúrát, és pozitív attitűddel álltok hozzá mindehhez, csupa siker, öröm és boldogság lesz a jutalmatok. Én sem a túlságosan pozitív életszemléletemről voltam híres korábban – mint talán sok millió magyar ember is még rajtam kívül. De ez a hely mélységesen megváltoztatott, beférkőzött a bőröm alá, elhitette velem, hogy az álmok valóra válhatnak, hogy csodák történhetnek, megtanította, hogy az élet milyen apró ajándékokkal halmozhat el, hogy minden nap van valami aminek örülhetünk. Mert rám így hatott. A kicsivel több mint négy év alatt egy erős szintű nyelvtudásra tettem szert (amiről nem mondanám, hogy könnyű volt, hiszen elég gyakran küzdöttem a nyelvtannal, a szavak kiejtésével, egy-egy bonyolultabb kifejezés vagy mondat megfogalmazásával). De tudjuk, hogy a határ a csillagos ég, a többi már csak elhatározás és kitartás kérdése.

Mindenkinek, aki külföldön szeretne némi tapasztalatot szerezni teljes szívből ajánlom, hogy próbáljon szerencsét Polskával mert nagy eséllyel lehet az, hogy ez a hely - ilyen vagy olyan értelemben - életének sorsfordítója lesz.

Nem fogom felsorolni, mert lehetetlen, hogy mennyi embernek tartozom hálával vagy hogy milyen kalandokba keveredtem az elmúlt évek során, azzal pláne nem próbálkozom, hogy összeszámoljam, hány órát töltöttem vonaton, buszon, repülőn, autóban bejárva a lengyel földet, igyekezve eljutni annak minden eldugott zegzugába. De még így is kevésnek érzem ezt a 4 évet, nem jutott alkalmam mindent megnézni amit szerettem volna. Sebaj, próbálok úgy gondolkodni, hogy ez csak lehetőséget ad arra, hogy bármikor visszatérjek. Mert hogy gyakran jövök még ide, az biztos.

Szóval kicsit olyan, mintha most készülnék meghalni mert szeptembertől már nem Lengyelországban töltöm majd mindennapjaimat. De tudom, hogy ez egy új kezdetet is jelent, hiszen szerzőtársammal, Aranyi Petivel rengeteg tervünk van a bloggal kapcsolatban. Szeretnénk, ha a lengyel-magyar barátság újra trendi lenne, szeretnénk, ha nem csak egyoldalún a jobboldali érzelmű, főképp vallásos emberek érdeklődnének a tudósításaink iránt, hanem be tudnánk vonni olvasóink közé más rétegeket is. Szeretnénk, ha lengyel témával kapcsolatban bárkinek bármilyen kérdése lenne, akkor hozzánk fordulna. Sok a tennivaló, de mi mindig itt leszünk, hogy tudósítsunk nektek és hangos szóval hirdessük: éljen a lengyel-magyar barátság!

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

http://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr617656278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.