Ha a lengyelek segítségre szorulnának, azonnal megindulnánk
2018. április 07. írta: AranyiPéterPL

Ha a lengyelek segítségre szorulnának, azonnal megindulnánk

Felavatták a budafoki Memento Szmolenszk emlékművet

Nem túlzás azt állítani, hogy idehaza a lengyel elnöki különgép tragédiáját "szeptember 11-szerű" sokként élték meg azok, akik kicsit is szimpatizálnak a lengyelekkel. A szmolenszki katasztrófa emellett minden magyart mélyen megérintett, hiszen a modernkori történelemben aligha akadt példa ilyen súlyos, közjogi méltóságokat érintő tragédiára. Arról az ominózus napról mindenkinek megvan a saját pillanata, valahogy úgy, ahogy arról is, amikor a TV bejelentette, hogy meghalt Antall József. A tragédia emléke nem homályosult el és itt volt az idő egy hazai emlékműre, melyet április 6-án avattak fel Budafokon.

emlekmu.JPG

Virágokat helyez el egy emlékező Budafokon, közvetlenül az ünnepség után

Bár kifejezetten rossz időt mondtak április első péntekére, az időjárás mégis kegyes volt a megemlékezőkkel: nem sokkal a 11 órás kezdés előtt még hét ágra sütött a nap, a cseresznyefák szirmaikat bontogatták és a levegőt végre átjárta tavasz illata. Sejteni lehetett, hogy ezen a napon egy pillanatra megáll a történelem, hogy fejet hajtson azok alakítói előtt. Az első percben tudtam, nem fogom megbánni, hogy eljöttem. Pedig őszintén szólva egyszerű, protokolláris emlékműavatásra számítottam, ahol mindenki elmondja, ami az A4-es oldalra kifért, aztán beül a delegációs autóba és siet vissza a pogácsák és az üdítők közé. Két dolog miatt jöttem el: emlékezni és látni Jarosław Kaczyński-t. Nyilván ezzel a szándékommal nem voltam egyedül.

A „Memento Szmolenszkért” emlékmű avatása magyar, illetve lengyel himnusszal kezdődött. Mindkét szerzeményt nagybőgős, cimbalmos zenekar szólaltatta meg, melynek nevét sajnos sehol sem sikerült megtalálnom. (Aki esetleg tudja, kérem, írja meg kommentben!). Az első felszólaló, Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje volt, aki mondanivalóját azzal kezdte, hogy Magyarország szolidáris a katyńi és a szmolenszki tragédia áldozataival és hozzátartozóikkal, szolidáris Lech Kaczyński egykori lengyel államfővel és testvérével, Jarosław Kaczynskivel. Majd emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy Katyń és Szmolenszk nem olyan tragédia, amihez ne lenne közünk.

nemeth_zsolt.JPG

Németh Zsolt, FIDESZ

Az első magyar-lengyel szótár szerkesztője, Korompay Emánuel Aladár a sok ezer lengyel tiszt életét kioltó katyńi vérengzés áldozata lett. Ahogy Oskar Rudolf Kuehnel magyar származású lengyel katonatiszt is, aki 1940. április 7-én jegyezte le élete utolsó naplóbejegyzését. „De rajtuk kívül van még legalább egy magyar áldozata Katyńnak, gróf Esterházy János, a szlovákiai magyarság mártírpolitikusa, aki pozsonyi parlamenti képviselőként és anyai ágon lengyelként első kézből értesült a mészárlásról és az igazságot – elsők között – többször publikálta is. Ezt, a szovjet hatalom soha nem bocsátotta meg neki. Ezért nyilvánították őt a Szovjetunióban és a csehszlovák kommunista rendszerben háborús bűnössé és tartották kegyelemből fogva haláláig a Gulagon és a mirovi börtönben” – emlékeztetett Németh Zsolt.

A felszólalók sorában Jarosław Kaczyński következett, aki olyan szónoki képességeket villantott meg, hogy a mögötte lévő budafoki dombok egy pillanatra hatalmas hajóvitorlákká váltak a szememben. A jelenleg kormányzó lengyel Jog és Igazságosság Párt ( PiS) elnöke kiemelte, hogy a népek közötti barátságoknak nem csak a múltban kell élniük, hanem állandó, folyamatos tevékenységekre kell épülniük. Hozzátette: az emlékmű csodálatos gesztus, amely megerősíti a lengyel-magyar barátságot. Ugyanakkor ez az emlékmű utal a katyńi vérengzésre is. És ekkor beszélt arról, amiről még személy szerint én sohasem hallottam élőben mesélni. A fájdalmas részről, a tragédiáról, melyet talán egyikünk se tudna feldolgozni.

jaroslaw_kaczynski.JPG

Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke

Ez az emlékmű a 1945 utáni lengyel történelem legnagyobb tragédiájának állít emléket. 96 ember lelte halálát úton Katyń felé. Ők a mi honfitársaink voltak. Köztük volt a testvérem és a felesége is. Ezek a politikusok bár különböző elveket képviseltek, mégis sokat tettek azért, amit mi lengyelek jó változásnak hívunk” – jegyezte meg Jarosław Kaczyński, a Lengyel Köztársaság korábbi miniszterelnöke. Hozzátette: a jó változások elindítója volt testvére, Lech Kaczyński is, akinek 1968-ban indult el a karrierje, amikor részt vett a munkások és diákok tüntetésén, majd a ’80-as években szerepet vállalt a szabad szakszervezetek megalakításában is.

Amikor visszaemlékezem testvéremre, mindig úgy gondolok rá, mint egy élő személyre, aki csak itt ül velem a padon. Köszönöm ezt az emlékművet Magyarországnak, Budapestnek, Orbán Viktornak és mindenkinek, aki részt vett a megvalósításában” – mondta a 68 éves politikus. Ezt követően néhány mondatban a magyar miniszterelnököt méltatta. „Nem lehet úgy gondolni a jövőre, hogy közben ne emlékezzünk Magyarországra, Orbán Viktorra és a Fideszre, ugyanis a mi barátságunk a közös út. Ez a közös út vezet oda, hogy szabadok legyenek a népeink, hogy saját magunk dönthessünk magunk sorsáról. Mi utat mutatunk Európának. A miniszterelnök úr szerepe ebben a vállalkozásban óriási” – emlékeztetett a PiS elnöke. Hangsúlyozta: Orbán Viktor szeme előtt Magyarország sorsa lebeg, nem pedig a saját hírneve. Az Európai Unió egységének az erős nemzetállamoknak kell épülnie. A magyarok a világ szabadságában is meghozzák a döntésüket a vasárnapi szavazáson.

mateusz_morawieczki.JPG

Mateusz Morawiecki, jelenlegi lengyel miniszterelnök ( PiS)

Jarosław Kaczyński-t a jelenlegi lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawieczki követte, aki szintén személyes hangvételű beszédet mondott. „Ma már 10. alkalommal járok Magyarországon. Először 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén jártam itt, amikor Orbán Viktor követelte a szovjet hadsereg kivonulását”. A lengyel kormányfő párhuzamot vont az akkori esemény és a szmolenszki emlékmű avatása között és megjegyezte, hogy most is érezi a szabadság fuvallatát. Majd azzal folytatta, hogy nagyon sokat jelent számára, hogy magyar testvéreik megépítették ezt az emlékművet, hiszen szmolenszki tragédia értelmezése nélkül nem lehetne megérteni a mai lengyel történelmet. Végezetül kiemelte, hogy bár a magyar és a lengyel nyelv távol van egymástól, az ismert Polak-Wegier dwa bratanki (…) mondásban a lengyel „brat” ( testvér) és a magyar barát szó nagyon is közel áll egymáshoz. Beszédét Stanislaw Worcell 1849-ben írt idézetével zárta. /„Magyarország és Lengyelország két örök életű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”/

szmolenszk_emlekmu.JPG

Megható a Lech Kaczyński-nak készített emléktábla 

A lengyel kormányfőt Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök követte. Ő, néhány mondat erejéig félretolta az előre megírt beszédét és a lengyel vendégekhez fordult. „Mielőtt elmondanám a beszédemet, szeretnék reagálni azokra a dicsérő – természetesen túlzó – szavakra, melyek személyemet érték. Nem szeretném továbbá, ha azt hinnék, hogy a magyarok csak papírból tudnak beszélni” – jegyezte meg a kormányfő. „Ön is tudja (Jarosław Kaczyński), hogy választási kampány ezen időszakában az ember már csak leszegett fejjel közlekedik. De az Ön látogatása alkalmat ad arra, hogy felemeljük a fejünket” – emelte ki Orbán Viktor. Majd a magyar-lengyel nép közötti kölcsönös szimpátiára és testvériességre hívta fel a figyelmet. „Sok olyan magyar van, aki talán életében nem találkozott lengyellel, de ha a lengyelek segítségre szorulnának, akkor azonnal megindulnának” – jegyezte meg az 54 éves politikus.

aldozatok_emlektabla.JPG

Mind a 96 áldozat neve

A 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczyński-ról a miniszterelnök felidézte, hogy 2008-ban találkozott vele utoljára a Varsó melletti elnöki rezidencián, ahol a magyar-lengyel barátság jövőjéről és lehetőségeiről beszéltek. „Mit igyunk? Merült fel a kérdés, mire Lech Kaczyński azt válaszolta, hogy Żubrówkát. Azt mondta azért, mert az ebben a vodkában található bölényfűtől tesznek szert a bölények a nagy ellenálló képességre. Az ellenálló képesség nem csak a bölényekre igaz: jöhetett Közép-Európába szovjet, oszmán, nemzeti-szocialista hadsereg, akkor is leküzdöttük őket.” – tette hozzá a magyar kormányfő. Majd arról beszélt, hogy a magyarok és a lengyelek útja, harca közös, céljuk felépíteni és megvédeni otthonunkat, Közép-Európát, és megőrizni nemzetinek és kereszténynek.

Olyan Közép-Európát akarunk, amelyet nem lehet fehér asztalok mellett felosztani, amelyről nem dönthetnek nélküle, amely nem engedi magát megfélemlíteni, ahol a nemzetek kiállnak egymásért, ahol magától értetődően mi döntjük el, kit engedünk be a területünkre, és ahol a saját törvényeink és igazságunk szerint élhetünk. Hiszünk az összefogás erejében és a most átadott emlékmű azt üzeni, hogy megőrizzük Katyń és Szmolenszk emlékét, felépítjük és megőrizzük azt a Közép-Európát, amelyet e tragédiák áldozatai megálmodtak” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Beszédjében megemlítette, hogy míg 25 éve, a rendszerváltás idején azt hangoztattuk (Lengyelországban és Magyarországban), hogy Európa a jövőnk, addig most azt lehet mondani, hogy mi vagyunk Európa jövője.

orban_viktor.JPG

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke 

A beszédek végén Nagy Péter budafoki református lelkész, illetve Paweł Cebula minorita szerzetes felszentelte az emlékművet, melynek megalkotása Makoldi Sándor, Torok József és Szabó Sándor nevéhez fűződik. A 2010-es szmolenszki tragédia áldozatainak és a magyar-lengyel barátságnak szentelt Memento Szmolenszk emlékmű közvetlenül a 6-os főút mellett, a Hajós utca 2. szám alatt, az OMV-kút mögött található. Az alkotás tulajdonképpen egy parkként is felfogható: középpontjában egy koporsószeget és Krisztus keresztszögét jelképező kereszt áll, melyet a lengyel-magyar barátságot szimbolizáló kapun keresztül lehet megközelíteni. A domb pedig, melyre a keresztet építették, az áldozatok sírhalmát jelképezi. Az emlékmű oldalán egy márványtáblát is elhelyeztek, melyek mind a 96 elhunyt neve olvasható.

memento.JPG

A tragédia nyolc évvel ezelőtt történt 

2018. április 6. különleges napként vonul be Magyarország történetébe. Ezen a napon ugyanis ismét szemtanúi lehettünk a lengyel-magyar barátság újbóli elmélyülésének. A közös emlékezés, a gyászban való osztozás és a sorsközösség érzése többet jelent szimpla empátiánál. A nagyszámú közjogi méltóság ellenére az emlékmű avatása túllépte a protokolláris kereteket. Az esemény őszinte, szívhez szóló, méltóságteljes és emelkedett hangulatban telt, melyben a felszólalók egy időre újra megfestették Lech Kaczyński alakját. Személyét, szellemét szinte érezni lehetett a tömegben, mintha egy pillanatra ott lett volna velünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9013815964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sandor Berger 2018.04.08. 18:55:41

Kedves Barátaim!

Ebben az évben, a Magyar - Lengyel Barátság Napjáról úgy emlékeztünk meg ,hogy meghívtuk Szeged város ált. és köz. iskolák történelem tanárait. Egy -szintén történész kollégánk - tartott egy órás előadást, ami összefoglalja a két nemzet jelentősebb közös történelmi eseményeit, nevezetesebb személyiségeit. Ajánlom, nézzétek meg. Nagyon sok érdekes részleteket fogtok hallani. Ha tehetitek, juttassátok el minél több iskolába.
Üdvözlettel
Berger Sándor
+36 30 2499505
sandor.berger@ansa-pack.hu
szívesen veszünk, minden észrevételt, visszajelzést
A video link címe: www.youtube.com/watch?v=8_T3SwYElrI

AranyiPéterPL 2018.04.23. 22:57:53

@Sandor Berger: Nagyon köszönjük! Ez nagyon szép kezdeményezés volt!
süti beállítások módosítása