Lengyel-magyar barátság

„Polak, Węgier, dwa bratanki i do szabli, i do szklanki” – avagy „Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol és issza borát.” Elcsépelt mondás lenne? Nincs mögötte tartalom? A Lengyel-magyar barátság blog célja, hogy bemutassa a két nép viszonyának jelenkori alakulását. A magyar-lengyel barátság él, a lengyelek pedig továbbra is testvéri szeretettel gondolnak ránk. Kíváncsi vagy arra, hogyan mutatkozik meg a mindennapokban? Olvass minket rendszeresen! Jó böngészést kíván a szerzői triumvirátus: Aranyi Péter, alapító, Kovács Gabriella, varsói tudósító, Törék Csaba, Melano Közép-Európa Magazin újságírója

Friss topikok

  • Pekkarin: @ArmaGedeon: Akkor megkövetem magam, úgy tűnt a gojfikázást a posztra érted. Afelől nincs kétség, ... (2015.04.04. 19:20) Magyargyalázás lengyel módra
  • budai fellegvár: Mint korábban már írtam róla, egy nem régen vett könyvben: A Magyar Királyi 101. Honvéd Gépkocsizó... (2014.08.26. 09:30) Együtt harcolt, s itta borát...1944-ben is
  • ♔bаtyu♔: "A magyar–lengyel kapcsolatok regionális jelentősége szempontjából az elmúlt évek egyik legfontosa... (2014.03.14. 09:10) Sörfőzdében nyílik újra a magyar főkonzulátus
  • Pekkarin: @Deak Tamas: Köszönöm! Lesznek fejlemények, szóval semmiképp nem hagyom abba! :) (2014.03.03. 22:27) Télváró gondolatok
  • gabrysia: A bisztro címe: ul. Zwycięzców 13., a bolt az utca túloldalán található és Sklep Papryka elnevezés... (2013.11.12. 19:07) Bistro Budapeszt

Közösség

Bejegyzések

HTML

üzenet

aranyipeter kukac hotmail.com

Címkék

1956 (8) 2012 (2) 23 (3) abortusz (1) andrzejewicz (1) barát (1) barátság (39) bíró internet fórum magyar (1) borkultúra (1) budapest (2) bugyi (1) CBA (1) chopin év (1) cilvil (1) doda (2) dvsc (1) egyetem (1) életmód (1) emlékmű (8) énekesmadár (1) és (20) euro (2) európa bajnokság (2) ezereves baratsag (2) fapados busztársaság (1) forradalom (6) forró (24) fotózás (1) friss (29) friss és (6) friss és forró (28) gazdaság (1) gdansk (1) gosia (1) gyors (1) h1n1 (1) hedvig (1) heti (1) jános (1) jaroslaw (1) jégkrém (1) kabát (1) kaczinski (2) kaczynksi (1) kapcsolatok (9) katyn (1) kiállítás (1) koral (1) közélet (5) krakkó (7) kulti (2) kultúra (3) lászló (1) látogatás (2) lengyel (23) lengyelmagyar (18) lengyelorszag (7) lengyelország (25) Lengyel Filmtavasz (1) lengyel magyar (33) lengyel magyar barátság (23) lengyel magyar határ (1) litván lengyel (1) lojális (1) magdalena (1) magyar (9) magyar lengyel (15) magyar lengyel futball meccs (1) márciusi ifjak (1) menekült (1) migráns (1) nyelvtanulás (2) október (2) omega (1) Orbán (1) orbán (1) pál (1) pápa (1) péter (1) polak wegier (5) politika (4) politikai kultúra (7) poznan (1) Poznan (1) programajánló (2) sólyom (1) szak (1) szavak (2) szavazz (1) szexuálkultúra (1) szlovákia (2) tanulás (1) tiltakozás (1) történelem (11) ukrajna (2) utazás (3) vállalkozás (1) varsó (17) Varsó (4) vélemény (5) vétó (1) videó (1) viktor (1) virgin (1) vízilabda (1) zakopower (1) zsidózás (2) Címkefelhő

Közép-Európa Magazin

2016.03.24. 17:27 gabrysia

Képeslapok Lengyelországból

Március 23.-a különleges nap a magyarok és a lengyelek számára. De mi van akkor, ha az átlagember nem tud vagy nem akar a szokásos táblaavatással vagy hivatalos állami megemlékezéssel ünnepelni? Saját kezdeményezésbe kezd. Így volt ezzel a Varsóban élő Emilia is, aki a Kartka dla Bratanka (Üzenet egy barátnak) eseményt megszervezte idén. Januárban felhívást tett közzé a facebookon, ahol arra kérte a lengyeleket, küldjék el jókívánságaikat egy képeslapra írva, juttassák el azokat hozzá és a lapokat március 23.-án átadja budapesti lakosok részére. A felhívás másik részének köszönhetően lengyel gyerekek rajzai kerültek kinyomtatásra és ezekből is adtunk át a járókelőknek, így hirdetve a lengyelek szimpátiáját felénk, magyarok felé. Az egész esemény költségeinek finanszírozását Emilia vállalta magára, úgymint a nyomtatási költségeket, az utazással járó kiadásokat, ráadásul a rajzokat készítő gyerekeknek Magyarországon vásárolt édességekkel szeretne kedveskedni.

Én boldogan csatlakoztam a kezdeményezéshez, jó blog-témát láttam a dologban, készült néhány fénykép is ezen a jeles napon, amiket lentebb láthattok. Lelkesedésünk határtalan volt, de mivel az egész ügy még gyerekcipőben jár, nem gondoltunk bizonyos problémákra, amik felmerültek az „osztogatás” során. Kevesen voltunk mi, ketten lányok. Ráadásul ha én nem vagyok a magyar tudásommal szegény Emilia nehezen boldogult volna az utca emberével. A reakciók vegyesek voltak, miután mindenkinek röviden elmondtuk, hogy mit szeretnénk átadni és milyen apropóból, nagyon ritkán kaptunk elutasítást - habár sajnos erre is volt példa. Sok mindenkinek bearanyoztuk a napját, sok mosolyt és kedves, dicsérő szót kaptunk (nézzétek csak a képet például a BKV ellenőrrel). Kb. 150 képeslapot osztottunk szét, viszont ennél sokkal több volt a táskánkban de sajnos az energia elfogyott, az időjárás sem volt kegyes (miért nem nyáron van a barátság nap, amikor nem kell cidrizni??). Ki gondolná, hogy egész nap kedvesen közeledni vadidegenekhez nagyon fárasztó dolog? Mi Emiliával mindenesetre sikeresnek könyveltük el a kezdeményezést, szert tettünk egy jó barátra, sokat beszélgettünk a várost járva. Ha valaki szeretne csatlakozni az „ügyhöz” megteheti, biztosan jövőre is szórjuk a képeslapokat, talán szervezünk egy társeseményt a lengyel fővárosban is. Önkéntesek jelentkezését pedig szeretettel várjuk!

 

12887294_192205114493585_2052662117_o.jpg

 

12443314_192205024493594_535586855_o.jpg

 Szervezők/Organizatorzy

12903557_192204557826974_247598750_o.jpg

 

12899600_192203537827076_417463884_o.jpg

 

12894495_192204734493623_48324095_o.jpg

 

12874278_192203597827070_354228345_o.jpg

12896418_192203497827080_120619874_o.jpg

 

12887362_192204521160311_1660198309_o.jpg

 

12903674_192205077826922_305496575_o.jpg

Szólj hozzá!


2016.03.21. 20:28 gabrysia

"Słowa 'Jestem Węgrem' wywołują uśmiech na Twojej twarzy"


Dość często słyszymy o oficjalnych, państwowych uroczystościach, odsłanianiu pomników czy współpracy między polskim, a węgierskim rządem. Pomówmy jednak o zwykłych Węgrach i zwykłych Polakach. Nadchodzi 23 marca i w związku z tą rocznicą chciałabym Wam przedstawić twórcę jednego z najbardziej znanych klipów dotyczących przyjaźni polsko-węgierskiej. Warszawiak, Artur Łaszczych jest autorem krótkiego filmu, który zapewne wielu z Was zna. Został on umieszczony na serwisie YouTube w roku 2007 i od tamtej pory wyświetlono go już ponad 600.000 razy.

(Tekst po węgiersku pod tym linkem/ a szöveg magyar változata itt elérhető)

Czemu właściwie student podjął się takiego projektu? Bo, o ile mi wiadomo, byłeś wtedy studentem, prawda?


Prawda. Jednak zainteresowanie Węgrami zaczęło się dużo wcześniej. Chyba wtedy, kiedy moje liceum odwiedził Ákos Engelmayer. Miałem wtedy 15-16 lat, a on opowiadał o roku 1956. O Budapeszcie. Było w tej opowieści dużo emocji - bo Ákos Engelmayer był uczestnikiem tamtych wydarzeń. To nie była zimna, pusta narracja. Pamiętam jak się wzruszył. I pamiętam, że to wzruszenie udzieliło się wielu uczniom. A byliśmy w takim wieku, kiedy interesowała nas głównie zabawa. Wiadomo - jak to młodych ludzi. Były nawet łzy. Ja także to poczułem. I coś się we mnie zmieniło. Na zawsze.


Rozumiem o czym mówisz. Ákosa Engelmayera można słuchać godzinami.


Ja wówczas nie znałem tej postaci, był to po prostu pan z Węgier zaproszony do szkoły, żeby opowiedzieć o tym co stało się w Budapeszcie wiele lat wcześniej. Dopiero potem, z wiekiem, kiedy czytałem więcej o Polsce, o Węgrzech, natykałem się na to nazwisko. Po czasie połączyłem to nazwisko z twarzą, którą poznałem w liceum.Jedną z książek, w których zetknąłem się z Ákosem Engelmayerem był "Węgierski Łącznik". Książka jest zbiorem wywiadów z Węgrami, którzy w ten czy inny sposób wpisali się w tradycję przyjaźni polsko-węgierskiej. Ákosa Engelmayera widywałem również w telewizji, gdzie komentował on zagadnienia dotyczące Węgrzech.


Pewnie tamten dzień w szkole wpłynął na Ciebie. Na to jak zacząłeś postrzegać Węgrów. Sprowokował może do kontaktu z nimi.


Prawdopodobnie. Czuję ogromne przywiązanie do Węgier, mimo że nigdy nie miałem okazji się tam wybrać. Jednak przyjdzie i taki dzień. A wypad ten zamienię w wyprawę. Nie interesuje mnie pobieżne obejrzenie kilku punktów w Budapeszcie, węzłowo opisanych w przewodnikach. Chciałbym pojechać na miesiąc, przebieżyć cały kraj. Pragnę też zobaczyć Siedmiogród.

Jaka jest historia klipu o naszej przyjaźni?


Pomysł na ten klip pojawił się, kiedy opublikowałem już kilka filmów o historii Polski. Chciałem pokazać naszą historię od nieco innej strony. Stąd klip o naszej przyjaźni. Mam się za patriotę i zwyczajnie uważam, że sympatia w stosunku do Węgrów stanowi część polskiego patriotyzmu. Szczególne uczucie, którym darzymy Węgrów mam za część naszej tradycji. A jest to tradycja żywa, naprawdę wielu z nas po prostu czuje to i ma to w sercu.

 



Czułeś to, mimo, że nie znałeś wówczas żadnego Węgra?


Tak. Zdarzyło mi się rozmawiać z Węgrami w sieci, ale osobiście nigdy nie poznałem żadnego. Nie miało to dla mnie znaczenia, instynktownie czułem wdzięczność i miłość w stosunku do Węgrów. Nie wyniosłem tej sympatii też z domu - gdyż rodzice mi jej nie przekazywali. Jeśli ja doczekam się dzieci, chciałbym przekazać im tę tradycję.

To było dawno temu. Pewnie wiele rzeczy zmieniło się od 2007 roku.


Pewnie. Jeśli mnie pamięć nie myli, YouTube powstał w 2005 roku. Nikt nie wiedzał jeszcze co to jest, w którą stronę pójdzie ten serwis, jak bardzo się on rozwinie. Pamiętam, że było kilka osób, które podobnie jak ja robiły podobne filmy. Myślę, że na swój sposób byliśmy pionierami. Przynajmniej na polskim "podwórku".


Minęło 9 lat od publikacji tamtego klipu. Przez ten czas sporo zmieniło się w relacjach polsko-węgierskich. Wydaje się, że współcześnie dzieje się więcej w tym temacie - więcej współpracy, stowarzyszeń, fanpage'ów na facebooku. To już nie nowość. Ale wtedy Twój film to było coś nowego, wyjątkowego. Może dlatego ten film stał się tak popularny. Możliwość umieszczania komentarzy stworzyła ludziom płaszczyznę do wyrażania swoich opinii. I uczuć - bo tych wzajemnych, ciepłych uczuć, jak się okazało, jest bardzo wiele.


Tak, sam byłem zaskoczony odbiorem tego filmu. Liczbą komentarzy, ogromną liczbą tych pozytywnych, ciepłych. Czułem wewnętrzną potrzebę zrobienia takiego klipu, ale nigdy nie spodziewałem się tak dobrej recepcji.

Czy otrzymywałeś wiadomości w związku z tym klipem?


Setki komentarzy pod filmem i dziesiątki prywatnych wiadomości. Już od lat nie śledzę tego procesu, po prostu muszę pracować i nie mam na to czasu. Nawet gdybym nie pracował, odpisanie na każdą otrzymaną wiadomość zajęłoby mi kawał życia. Kilka lat temu umieściłem na profilu wiadomość, w której wyraziłem ubolewanie w związku z tym, że nie jestem w stanie odpowiedzieć na wszystkie wiadomości, skala przerosła moje możliwości. Pamiętam, że któregoś razu polsko-węgierska para mieszkająca w Stanach Zjednoczonych, narzeczeni, zapytała czy ten film mógłby zostać wyświetlony podczas ich wesela. Wiem, że film był wyświetlany nawet w Kazachstanie, kiedy jeden z polskich studentów miał w ramach swojego projektu przybliżyć innym Polskę. Przez lata dostawałem też od widzów wiele nowych informacji, które uzupełniały mój klip - to były przykłady przyjaźni między dwoma narodami, których nie było w filmie. Film nigdy nie doczekał się reedycji, ale sporo z tych informacji do dzis znaleźć można w komentarzach. Sam dzięki widzom dowiedziałem się wielu nowych rzeczy.


Czy planujesz zrobić inne filmy angażujące wątek węgierski?


Mam wiele pomysłów w głowie, które czekają na realizację. Również takie angażujące wątek węgierski.Jestem jednak na innym etapie życia i zwyczajnie nie mam tyle czasu co dawniej. Klip o którym mówimy powstał lata temu. Wtedy wystarczyło mieć prosty program do kompilacji. Minęło prawie 10 lat, YouTube bardzo się zmienił, sprofesjonalizował. Mowię o twórcach. Obecnie warto mieć solidny program, dobry aparat, filmy w jakości HD... Żadnej z tych rzeczy nie mam, a na takie inwestycje po prostu mnie nie stać. Minęło 10 lat, w technologii to bardzo dużo. YouTube jest już innym miejscem, to wszystko poszło mocno do przodu. I bardzo dobrze.

Myślisz, że ta przysłowiowa przyjaźń jest czymś żywym wśród "zwykłych" ludzi?


Tak myślę. Zresztą wierzę, że żaden sojusz przypieczętowany politycznym traktatem nie utrzyma się długo, jeśli nie znajdzie oparcia w postawach samego społeczeństwa.Uważam, że my taki fundament mamy - tutaj raczej brak jest działań wśród rządzących. Pracowałem przez pewien czas jako przewodnik. Z racji zawodu, sporo obcowałem z cudzoziemcami. A najbardziej lubiłem gości z Węgier.


Na czym polegała różnica?


Kiedy dowiadujesz się, że w grupie jest ktoś z Węgier, to coś w Twoim zachowaniu się zmienia. Nie o to chodzi, że innych obcokrajowców traktujesz źle czy gorzej. Zwyczajnie słowa "Jestem Węgrem" wywołują uśmiech na Twojej twarzy. To trochę takie uczucie, jak spotkać po latach przyjaciela - mimo, że masz przed sobą osobę, której nie znasz. Pytasz jak możesz pomóc, chcesz wskazać kierunek, udzielić każdej niezbędnej informacji. Chcesz okazać sympatię, bo czujesz, że tak należy. Pewnego razu oprowadzałem po Muzeum grupę studentów z Erasmusa. Jak to zwykle w przypadku Erasmusa - bywają tam studenci z wielu różnych krajów - Niemcy, Anglicy, Francuzi, Szwedzi czy Włosi. Każdy z tych narodów trochę inaczej naucza o II Wojnie Światowej - bo z ich perspektywy pewnie wydarzenia wyglądały inaczej, były mniej czy bardziej ważne, a o niektórych nie są nauczani wcale. Goście z różnych państw mają różną wrażliwość na pewne tematy, czasem należy się natrudzić, żeby powiedzieć prawdę, a jednocześnie nie sprawić, żeby osoba w grupie poczuła się stygmatyzowana. Mówiąc o historii Polski i w tym przypadku Warszawy - nie da się natomiast uniknąć trudnych tematów. Ale zmierzam do tego, że w moim odczuciu to Węgrzy najlepiej rozumieli o czym mówię. Myślę, że wynika to z podobieństw naszych doświadczeń historycznych. Potężne państwo, które zostaje podzielone przez sąsiadów. Powstania. Potrzeba walki o swoją stolicę i dramat z tym związany. Z perspektywy przewodnika Węgrzy byli zawsze bardzo wdzięcznymi gośćmi. Często zostawali po oprowadzeniu grupy, żeby zadać kilka dodatkowych pytań albo po prostu porozmawiać. Miło było powspominać postawę Węgrów podczas Powstania Warszawskiego i szerzej - podczas całego okresu II Wojny Światowej.    
 
Jaka jest przyszłość tej przyjażni?


To zależy od nas samych. Ucieszyłbym się, gdyby rządy Polski i Węgier zaczęły ściślej współpracować. Nie wydaje mi się zresztą, abym był w tej opinii odosobniony. Nie rozumiem czemu Polska uparcie szuka sojuszników tylko na Zachodzie. Historia nauczyła nas, Polaków, że traktaty z państwami zachodnimi bywają niewiele warte. Nie zrozum mnie źle - nie jestem przeciwnikiem współpracy z tymi państwami, przecież zarówno Polska jak i Węgry kulturowo przynależą właśnie do Zachodu. Nie rozumiem jednak czemu nie mielibyśmy w pierwszej kolejności zbudować silnych więzi między państwami Europy Centralnej. Jest nam do siebie bliżej, nie tylko geograficznie. Brak mi takich działań na szczeblu rządowym. Same oficjalne gesty nie wystarczą, chciałbym widzieć jak za słowami idą także czyny. Na dziś uważam, że największą barierą w zacieśnianiu naszej wzajemnych relacji jest brak inicjatywy i aktywności na szczeblu centralnym. Nie identyfikuję takiego problemu w samych społeczeństwach. Sam klip o przyjaźni polsko - węgierskiej jest dowodem na to, że wzajemna przyjaźń, szacunek i miłość są silnie obecne tak w duszach Węgrów, jak i Polaków. Popatrz na te komentarze pod filmem. Lubię co jakiś czas do nich wracać. Są bardzo budujące.

Dziękuję za rozmowę!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem barátság lengyelmagyar


2015.11.23. 21:42 gabrysia

Mit tanulhatnak a lengyelek tőlünk, magyaroktól?

Uwaga, polska wersja poniżej!

 

Nemrég elhangzott egy beszélgetés a Lengyel Rádió 2-es csatornáján, ahol egyik kedves varsói ismerősömnek, Mateusznak tették fel ezt a kérdést: „mit tanulhatunk mi, lengyelek a magyaroktól?”

Gondolom, nem kell nektek bemutatni azt, mi az a táncház mozgalom, miért lett néhány éve a szellemi világörökség része, miért vagyunk erről olyan híresek és követendő példa értékmegőrzésünkkel, a hagyományaink életben tartásával. A 70-es években indult mozgalom egyik fontos jellemzője, hogy „felülről”, lelkes nagyvárosi fiatal értelmiségiek kezdeményezésének köszönhetően bontakozhatott ki, ez is az egyik oka annak, hogy a magyar népzene és néptánc számunkra nem valami vidéki, istállószagú, pórias utóízzel megáldott valami, hanem egy olyan értékes örökség, amire büszkének kell lennünk. A rengeteg lelkes résztvevőt magukba foglaló mini-közösségek amelyek a szocialista közegben igen nagy ritkaságnak számítottak a maguk nemében az elmúlt negyven évben odáig jutottak, hogy feldolgozták az összes Kárpát-medencei táncot, egészen az Őrségtől Moldváig, a Felvidéktől Vajdaságig.

Biztosan sokan néptáncoltak közületek, vagy ismertek olyat aki néptáncol, vagy táncházba jár. Vagy ha egyik sem jellemző rátok, akkor biztosan végignéztétek már valamilyen ünnepségen egy néptánccsoport előadását. Ugye, hogy ez nekünk milyen természetes? De ez Magyarországon kívül nagyon kevés helyen van így. Az én több mint 4 éves lengyelországi emigrációmban is ez hiányzott talán a legjobban, a néphagyományok elérhető közelsége. Hisz akik engem ismernek, tudják, hogy többször is volt szerencsém különböző csoportokban néptáncolni, azokkal fellépni, átérezni milyen jó tanulni, felkészülni, keményíteni az alsószoknyát, fonni a hajat, kiénekelni magamból örömöt, bánatot.

Amikor tavaly április környékén a varsói magyarok körében egy bizonyos Mateusz Dobrowolny szép magyarsággal feltette azt a kérdést, hogy lenne-e köztünk olyan, aki részt venne magyar néptánc tanfolyamon, elsőként jelentkeztem. Mateusz néptánctanár, puszta szerelemből kezdett el tánctáborokba járni Erdélybe, eredeti környezetben tanulta a Bonchidai, Válaszúti, Kalotaszegi táncokat. Közben persze, elmaradhatatlan mellékhatásként megtanult magyarul is. Kis közösséget toborzott, akikkel én is együtt tanultam varsói művelődési házakban, próbatermekben, és párszor a Magyar Intézet előterében a Mezőségi tánclépéseket. Egy pár hónapos szünet után Mateusz most újra szervezi az órákat, erről a programról és a magyarok néptánc iránti szeretetéről is beszélgetett a rádiós interjúban.

Sajnos Lengyelországban nem örvend akkora népszerűségnek a hagyományőrzés mint nálunk, a tánciskolákban szinte csak tangót, mambót, salsát, egyéb latin vagy modern táncokat lehet tanulni, a néptáncosoknak nehezebb a megélhetés, kevesebb felkérésük van fellépésekre. Az átlag lengyelnek kevesebb alkalma van találkozni saját néphagyományaival mint az átlag magyarnak. Az iskolákban nagyon ritkán van lehetőség tánctagozatra íratni a gyerekeket és úgy általában jobban hiányzik a népzenei nevelés, mint nálunk. Többek közt ilyen témák, és a tőlünk eltanulható jó példák kerültek szóba a beszélgetés során. Kiemelték, hogy a lengyelek milyen keveset tudnak arról, hogy mennyire népszerű nálunk a hagyományőrzés és általában téves képzetek élnek bennük arról, hogy pontosan milyen táncokat járunk. Az, aki először vesz részt egy ilyen táncműhelyben meglepődik a lépések bonyolultságán, és nehéz levetkőznie a rossz beidegződéseket, a rossz tartást. Ezek is olyan dolgok, amik leginkább eredeti környezetben sajátíthatók el. Szám szerint meg is említették, hogy tavaly hány tánctábort szerveztek Magyarország és Erdély szerte és hogy ezek a legjobb lehetőségek a tanulásra.

Reméljük, hogy az ilyen kezdeményezésekből egyre több lesz Lengyelországban és máshol a világban, ezért se lepődjetek meg, ha a Fonóban, vagy a Marcibányi téri művelődési házban esetleg az egyik folk-kocsmában tömegestül botlotok bele lengyelekbe, vagy más külföldiekbe, mint ahogy az velem is mostanában gyakran előfordul. Két hete például félóránként kerültek utamba lengyelek a szombat esti gyimesi táncházban. Először ott volt Monica és lengyel férje Londonból, majd a nálunk ösztöndíjas Janek, aki barátait és nővérét hozta el, hogy megmutathassa nekik, hogyan mulat a magyar. Majd befutott Anna barátnőm, aki tulajdonképpen a magyar táncok iránti szerelme miatt él Magyarországon már több mint 4 éve. Zéró magyar tudással részt vett egyszer egy tánctáborban, ahol az első tánc, amit megtanult az egyik legbonyolultabbnak tartott Bonchidai volt. Ez a rajongás máig kitart nála, elegendő erőt ad ahhoz, hogy a néha előforduló nehézségek ellenére itt éljen köztünk, magyarul tanuljon és elviselje a néha nehéz és híresen pesszimista magyar környezetet.

Legyünk hát büszkék Bartók, Kodály, Martin György, Kallós Zoltán, Sebő Ferenc és sok többi gyűjtő munkájára, akik nélkül ma nem lehetnénk példamutatók lengyel barátaink számára.

 

Czego Polacy mogą nauczyć się od Węgrów?

 

Niedawno mój przyjaciel Mateusz został o to zapytany w Dwójce. Czy wiecie coś o węgierskich tańcach? Czym są tańce ludowe dla Węgrów? Pewnie więcej niż prostym folklorem, z którym spotkasz się tylko na scenach, w teatrze albo w telewizji. To jest zjawisko, które Polacy powinni naśladować.

Jestem przekonana, że wielu Węgrów, tak jak ja, tańczyło jako dziecko w szkole albo w zespole, jeśli nie, pewnie znało kogoś, kto tańczył, albo brał udział w uroczystościach podczas których tańczono nasze tańce ludowe. Dla nas to jest proste, naturalne. Ale już poza granicą Węgier trudno spotkać się z tradycją ludową. Kiedy mieszkałam w Polsce brakowało mi tego, że nie miałam możliwości słuchać muzyki ludowej na żywo, że nie organizowano warsztatów gdzie mogłabym tańczyć. Niestety w Polsce można uczestniczyć raczej w kursie tańców łacińskich albo towarzyszących, a nie ludowych. Natomiast trzeba wspomnieć o tym, iż w Polsce „Taniec z gwiazdami” jest bardzo popularny, kiedy my na Węgrzech mamy już trzecią edycję programu telewizyjny „Fölszállott a páva” – czyli ’mam talent ludowy’. W końcu kiedyś w minionym roku, w kwietniu Mateusz zapytał w grupie ’Węgrzy w Warszawie’ na facebooku, czy są chętni, którzy chcieliby chodzić na kurs tańców węgierskich, oczywiście, ja byłam pierwszą, która zgłosiła się na to.

A jak jesteście na Węgrzech i chcecie oglądać jak Węgrzy tańczyli sto albo dwieście lata temu, polecam Fonó Budai Zeneház który, cieszy się dużą popularnością, jeśli chodzi o tradycje tańce węgierskie (ostatnio publikowali ten film, żeby upowszechniać nasze tańce i muzyki). Pewnie trudno w to uwierzyć, ale w Fonó zwykły środowy wieczór tak wygląda:

Jeżeli nie możecie przyjechać na Węgry, spróbujcie zapisać się na warsztaty tańców węgierskich w Warszawie żeby się zapoznać z naszymi tradycjami. Gorąco polecam

Cały wywiad możecie posłuchać tutaj:

https://www.polskieradio.pl/8/478/Artykul/1544176,Kultura-ludowa-Czego-mozemy-nauczyc-sie-od-Wegrow

Pod tym linkem znajduje się krótkie, ale dobre posumowanie o historii ruchu ’táncház’: http://domtanca.art.pl/txt/czardasz_i_ojczyzna.txt

 

 

Szólj hozzá!


2015.10.06. 11:43 Pekkarin

Így (is) támogatják a lengyelek Magyarországot menekültkérdésben

Ez a blog alapvetően nem foglalkozik napi politikával, a most következő téma viszont kikerülhetetlen a lengyel-magyar barátság szempontjából, amellett pedig megható. Mint ismeretes a lengyel kormány, Ewa Kopacz miniszterelnök asszony vezetésével két héttel ezelőtt igennel szavazott a kvótarendszerre, mellyel némileg ellentmondásba keveredett saját és a Visegrádi Négyek által kialakított korábbi állásponttal.

Valljuk be őszintén, erre mi magyarok nem igazán szisszentünk fel, még akkor sem, ha néhány okostojás már a Visegrádi Négyek széthullását helyezte előtérbe. Ők, akkor így döntöttek, meg volt rá az okuk, amit nem feltétlenül kötnek az orrunkra. Ettől még a visegrádi együttműködés él és úgy tűnik a csehek mellett, a lengyelek és a szlovákok és érdemben segítenek bennünket a schengeni határok őrzésében. Ewa Kopacz döntése ugyanakkor váratlan hullámot indított el a lengyelek körében és a Soros György által pénzelt online újság híresztelésével ellentétben mindez jóval többről szól az Orbán iránt érzett lengyel szimpátiáról.

12038377_725946200842727_3768508511184766343_n.jpg

12011704_10205207383204136_1896990466_o.jpg

Sokan árulásnak tartották a lengyel kormány lépését és ennek hatására több olyan mém készült, mely minden, a kvótarendszerrel szemben szavazó országtól, így Romániától, Magyarországtól, Csehországtól, Szlovákiától ( kihagytam volna valakit?) elnézést kér, természetesen az adott nép anyanyelvén. Aztán felkerültek a világhálóra olyanok is, melyek csak a Visegrádi Négyeket alkotó országok népeitől kérnek elnézést, magyarul, csehül, szlovákul és a mihez tartás végett lengyelül is. Meg kell jegyeznünk, hogy Facebook-oldalunkra még most is ömlenek az ilyen mémek. Nem győzzük egyenként megköszönni őket!

Egy kedves lengyel ismerősöm azonban arra hívta fel a figyelmemet, hogy lengyelek ennél már tovább mentek. Többen a Facebook képüket például a "Keep calm and support Hungary" feliratú, magyar trikolórban díszelgő profilképre cserélték. Ebből a kezdeményezésből kisebb mozgalom lett, a fórumokon többen arra bátorították a felhasználókat, hogy cseréljék le képüket a fent említett fotóra.

12025898_10205230129972791_1680689438_o.jpg

Az egyik fórumon pedig elszabadultak az indulatok, egyes felhasználók felháborodottan követelték, hogy Lengyelország küldjön katonákat a magyar határra és segítse Magyarországot az illegális migránsáradat kezelésében. Még mielőtt megjelenne a poszt alatt 70 ezer xenofób komment, jegyezzük meg: tényleg segítő szándékkal küldtek volna a civilek a katonákat. Ezeket a reakciókat ugyanakkor nem elsősorban a lengyel miniszterelnök lépése, hanem a korábbi röszkei helyzet, történetesen a migránsok vandalizmusa váltotta ki a lengyelekből.

12022324_10205230806349700_1876239997_o.jpg

A lengyel fórumokon fellelhető hozzászólások között szép számmal találunk "Isten áldja meg Magyarországot" jellegű kommenteket is. És akadnak olyanok is, melyek arra keresik a választ, hogyan lehetne segíteni Magyarországnak a migránskérdésben. Többen a krakkói magyar főkonzulátushoz fordultak, hogy felmérjék, milyen civil adományokra lehet szüksége hazánknak. Ebben a kérdésben egyelőre elveszítettük a fonalat, de elképzelhető, hogy hallani fogunk még erről.

11149503_1637923846467687_573916012218329183_n.jpg

A MKS Korona Kielce szurkolói pedig még ennél is tovább mentek. Olyan transzparenst feszítettek ki, melyen az olvasható, hogy "Nincsenek olyan erős politikusaink, csak olyan bábok, mint amilyenek a kormányban ülnek. Orbán helyett Angela példáját követjük". Orbánnal kapcsolatban rábukkantunk még egy képre, melyen tőle származó mondást olvashatunk lengyelül, ami így hangzik "Aki nem érez plátói szerelmet a lengyel nép iránt, az aligha nevezheti magát magyarnak". Tényleg mondott ilyet? Mi mondjuk a nem plátói, hanem sokkal inkább a tettekben megnyilvánuló lengyel szimpátia mellett tesszük le a voksunkat, de nagyon örülünk annak, ha valaki bármilyen úton-módon a lengyelek szeretetére buzdít.

12011365_878540532236038_3039064985306126963_n.png

A lengyelek tehát maximum az Orbán által felvázolt utat támogatják és nem feltétlenül őt, vagy a hőn szeretett személyét. Dicséretes lenne, ha egyes médiumok nem úgy állítanák be a lengyelek szimpátiáját, mintha az csak Orbánnak szólna. A lengyelek Magyarországot és a magyarokat támogatják, hogy ebbe a körben éppen beleesik egy politikus vagy sem, az nem a tartozik a szimpátia kérdésébe. El lehet menni Lengyelországba, fel lehet vállalni magyarságunkat. Ki fog derülni, nem Orbán miatt szeretnek minket.

Szólj hozzá!

Címkék: politika barátság menekült politikai kultúra lengyel magyar friss és forró lengyel magyar barátság migráns Varsó ezereves baratsag


2015.09.29. 19:45 gabrysia

Varsó Budapesten / Warszawa w Budapeszcie

Uwaga! Polska wersja poniżej!

 

Varsó Budapesten

Több hét eltelt azóta, hogy az előző írásomban emlegetett ’kis halál’ bekövetkezett, vagyis hogy hazaköltöztem Varsóból Budapestre. Hosszú évek óta ezek az első Lengyelország nélkül töltött idők. Nem fogom szépíteni, őszintén megmondom: nem könnyű visszarázódni. Sok apróság hiányzik, sok dologtól elszoktam, sok minden jobban működik Lengyelországban mint itthon. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nem egy hozzánk hasonló Közép-európai országban töltök éveket és utána próbálok meg visszarázódni. Valószínűleg nem sikerült volna. Augusztus végén az éjszakai vonaton hazafelé zakatolva az a gondolat vigasztalt, hogy a sorsnak köszönhetően végül azt az állásajánlatot fogadtam el, amely lehetőséget ad arra, hogy lengyel nyelvvel dolgozzam. Akkor még nem tudtam, de mostanra már rájöttem: nem megy ilyen hirtelen az elválás. Olyan ez, mintha valami drogot vonnának meg tőlem, amivel évekig éltem és most hirtelen olyan elvonási tüneteket produkálok, amilyet még nem látott az orvostudomány.

Mert ahogy írtam a búcsúmban, tényleg nagyon intenzíven éltem meg az utolsó néhány varsói hetet, mindenre rámosolyogtam, mindenre igent mondtam, mindenkivel beszélgetést kezdeményeztem. Így jutottam el túlélőtúrába torkolló egész napos kajakozásra (amin most már csak nevetek és nosztalgiázva mesélem az élményeimet, mindenkit intve attól, hogy olyan folyón próbáljon meg evezni, amelynek több kilométeren keresztül 10 cm a mélysége…), így zártam le életem egyik fontos kapcsolatát, így hallgathattam végig a kutyasétáltatásból hazatérő szomszéd nénik csacsogását, vagy a zöldséges anekdotáit. Még szerencse, hogy a mai modern időkben az internettel bárki kis lengyel mikrovilágot tud teremteni maga köré. Lehet hallgatni rádiót, filmeket nézni, e-könyveket rendelni, lengyel beszélgető klubokba járni, lengyelül beszélni. És akkor fordul az emberrel egy jó nagyot a világ, mikor felfedezi, hogy nincs egyedül a mániájával. Mikor találkozik olyan lengyelekkel, akik pusztán Magyarország és Budapest iránti szerelmükből költöztek ide. Persze nem idealizálnak mindent, belátják, hogy nem ez a legtökéletesebb hely a világon, de úgy gondolták életük egy fontos állomásává teszik Budapestet, küzdenek a magyar nyelvvel, belekóstolnak a táncházak világába, megpróbálják a valóságba átültetni a sokat ismételgetett lengyel-magyar barátság frázist, hogy számukra is igazi jelentést nyerjen. Még csak néhány hete csöppentem bele ebbe a világba, de örülök, hogy így történt. Még szokom, hogy a magyar fő-és mellékneveket furcsa lengyel ragozással lássam el, most én vagyok az, aki segít a fordításban és kérdez, ha a körülöttem lévő lengyeleknek segítségre van szükségük. Most a lengyel a ’titkos nyelv’ amin kibeszélünk másokat és megvitatunk dolgokat, a lengyel az, ami a tekinteteket és kíváncsi füleket vonzza a villamoson. Korábban, ha magyar barátaimmal hangosan beszélgetve utaztunk a lengyel tömegközlekedési eszközökön számtalan alkalommal vettük észre a csodálkozó tekinteteket. Nem egyszer bátorkodtak oda is jönni és megkérdezni: milyen földönkívüli nyelven beszélünk. De mindenki megnyugtatására közlöm: az, hogy magyarul beszélsz Lengyelországban, vagy lengyelül Magyarországon, kivétel nélkül minden alkalommal tiszteletet vált ki és kedves, elismerő szavakat eredményez.

Az efféle megszállottságot tehát táplálni kell és örömmel jelenthetem: van mivel. Számtalan lengyel kötődésű program nyújt lehetőséget arra, hogy mindenki kedve szerint kielégítse igényeit. Kezdetnek ott a nagy klasszikus, a Lengyel Intézet amely mindig gondoskodik arról, hogy film és képzőművészeti, irodalmi, történelmi témákban szállítsa az érdeklődőknek a különböző programokat. Haladóknak ajánlhatnánk mondjuk a Gdansk kávéházat, vagy a Polonia Nova Egyesület eseményeit, a ’lengyelkedést’ felső fokon űzőknek pedig a különböző beszélgető csoportokat, Budapesten élő lengyeleket tömörítő közösségeket. Az egyik ilyen program, amin én is részt vettem szombaton a Teraz’44 című, augusztus elején Lengyelországban kiadásra került fotóalbum alapján készült kiállítás megnyitója volt. A kiadvány páratlan: az eredeti, varsói felkelésben készült fotókat helyezi mai környezetbe a fényképész. Hosszú és fáradságos munkába telt, hogy összeválogasson 44 olyan fotót, amelyet végül felhasznált. Fontos szempont volt, hogy a képek ismertek legyenek és hogy a mai helyszín hasonlítson az eredeti fotón szereplőre. Ez a feladat azonban – ismerve Varsó 2. világháborús történetét- elég nehezen kivitelezhető volt. Marcin Dziedzic (fényképész, forgatóköny és dalszövegíró, ’photoshopper’) a megnyitón röviden beszélt a munkáról, amit a fotók elkészítésével töltött. Fontosnak tartotta, hogy ugyanazon a napon, ugyanabban a napszakban készüljenek a képek a mai helyszínekről mint amikor az eredetiek is készültek, hogy például az árnyékok is ugyanolyan szögben essenek be. Borús, esős napokon ez nem volt fontos azonban ragyogó napsütésben kicsit több előkészületet igényelt a fényképezés. Olyan dolgok is megnehezítették a szerző dolgát, hogy egyes képek nem átlagos szögből készültek – gondolok itt arra a fotóra, amelyet egy barikád tetejéről fotóztak az ulica Chmielnán valamikor 1944 őszén. Ha pontosan ugyanabból a pozícióból akarta elkészíteni Marcin Dziedzic a fényképet, mindenféle trükköket, állványokat alkalmazva tudta csak megtenni. Az ilyen és ehhez hasonló munka persze az egyszerű járókelőkből mosolyt, néha megdöbbenést, ritkán furcsa reakciókat váltott ki. Volt olyan, aki megtiltotta, hogy a róla készült képet felhasználják, volt aki csak kíváncsian érdeklődött, viszont volt egy idős hölgy, aki ’bosszúból’ zsebéből előkapott ódivatú Nokia telefonjával több fotót készített a fényképészről.

A munka előkészítése során közzétettek egy felhívást is, érdeklődve olyan, magántulajdonban lévő fotók után amelyeket esetleg felhasználhatnak, és amelyeknek a ma is élő családtagok tudják a történetét. Így került be a válogatásba két nagyon különleges kép, az egyiken a felkelőt, aki a Skrzat fedőnévre hallgatott az unokájával és annak családjával montírozták össze. A másik képen pedig a felkelésben részt vett egyik ápolónő mellé ma is élő unokatestvére került.

Belőlem is furcsa érzelmeket váltottak ki a képek, viszontlátva azokat a helyszíneket, ahol nap mint nap elmentem munkába vagy éppen valamilyen baráti találkozóra, boltba sietve. Azért fontos és hiányt pótló ez a gyűjtemény, mert az eredeti fotókat elnézve nagyon nehéz elképzelni az azokon szereplő helyszíneket mai állapotukban. Így viszont, a színes és fekete-fehér kontrasztoknak köszönhetően meglepően közel kerül hozzánk a történelem. ’Hiszen itt az az utca, ahol mindennap felszállok a villamosra!’ ’Nahát, itt akkor barikád állt?’ ’Nézd, mekkora lövészárkot ástak az aleje Jerozolimskie közepére!’

A megnyitó végén Marcin Dziedic elmondta, hogy nagyon örült a Polonia Nova Egyesület kezdeményezésének, hogy egy szelet Varsót sikerült Budapestre varázsolni, és hogy ez az első helyszín, ahol neki is lehetősége nyílt, hogy nagy méretű, kinyomtatott formátumban láthassa a képeit. Megemlítette azt is, hogy régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy az 1956-os forradalom eredeti felvételeiből egy hasonló projektnek köszönhetően összeállítson egy albumot. Mi csak remélni tudjuk, hogy sikerül valóra váltani a tervét és sok sikert kívánunk további munkáihoz.

A kiállítás október 18.-ig ingyenesen megtekinthető a Budapest, VI. ker. Jókai tér 1. szám alatt, minden nap 14:00-19:00 óra között.

A könyvet pedig, az ígéretek szerint hamarosan a Gdansk kávéházban is meg lehet vásárolni.

(Az itt megjelent képek rossz minőségéért elnézést kérek)

 

 

 

Warszawa w Budpeszcie

Minął prawie miesiąc od momentu, kiedy ostatni raz wyjechałam pociągiem z Centralnej. Minął miesiąc od mojej ’małej śmierci’, o której pisałam w moim ostatnim artykule. Pod koniec sierpnia przeprowadziłam się z Warszawy do Budapesztu. Od lat nie spędziłam tyle czasu w Budapeszcie, co teraz. Jestem znowu w domu, ale jednak nie jest tak łatwo. Często tęsknię za Polską, dziwnie jest tutaj, miasto jest inne niż było prawie 5 lat temu i już wiem, że dużo rzeczy lepiej działa w Polsce niż na Węgrzech a przecież Polska to też Europa Środkowa. Nie wróciłam przecież z Anglii czy z Niemiec. Jakby to było, gdybym mieszkała na Zachodzie? Tego nie wiem. Podróżując pociągiem do Budapesztu, w momentach kiedy nie płakałam w kuszetce myslałam o tym, że Pan Bóg jest dobry do mnie, że w końcu dostałam taką pracę, w której mam okazję mówić po polsku codziennie. Ta oferta z polskim na początku, kiedy szukałam pracy, była tylko jako ’plan B’, ja inaczej wyobrażałam sobie moje życie w Budapeszcie. Wtedy jeszcze nie wiedziałam, że Polska jest dla mnie narkotykiem, bez niej nie mogę już żyć.

Ostatni miesiąc w Warszawie był bardzo intensywny. Byłam jak Jim Carrey w słynnym filmie ’Yes man’, na wszystko odpowiadałam: „jestem za”. Dużo rzeczy się działo, do ostatniego momentu byłam bardzo szczęśliwa u bratanków w Polsce. Na szczęście w dzisiejszych czasach z internetem jest łatwo wykombinować, żeby mieć mały polski świat w domu, nawet na Węgrzech. Można słuchać radia, oglądać polskie filmy, zamawiać e-książki, dołączyć się do grupy ’Polacy w Budapeszcie’ itd. I okazało się, że nie jestem jedyną wariatką zachwyconą Polską. Są też i Polacy, którzy po prostu mieszkają na Węgrzech, bo lubią nas. Oczywiście wiedzą, że życie tu też nie jest łatwe, ale myślą, że warto tutaj pracować, walczą z gramatyką węgierską, uczą się naszego tańca ludowego. Dla nich przyjaźń nie tylko fraza, oni codziennie zaprzyjażniają się z Węgrami.

Żyję w tym małym polskim światem tylko od miesiąca, ale już mi się podoba, że teraz polski jest językiem sekretnym, w którym możemy pogadać o innych i kiedy mówimy głośno w tramwaju przyciągamy uwagę. Przedtem, kiedy pogadaliśmy z kolegami po węgiersku gdzieś w Warszawie, podróżując komunikacją miejską często Polacy pytali, jaki to jest język i reakcją był zawsze potocznie nazywany „banan na twarzy". Dźwięk języka węgierskiego wywołuje w Polsce zawsze uśmiech, radość i dobre słowo.

Takie nawyki trzeba pielęgnować. Jest mnóstwo wydarzeń w Budapeszcie, gdzie można się spotkać z kulturą polską. Dużo z nich jest organizowanych przez Instytutu Polski, ale też w kawiarni Gdansk i w instytucji Polonia Nova możemy się znaleść coś dla siebie.

Jednym z tych wydarzeń było otwarcie wystawy zdjęć z albumu Teraz’44, która była eksponowana również w sierpniu w Polsce. Zdjęcia są niezwykłe, płonące ulice Warszawy czasów Powstania stają się fragmentem dzisiejszego kolorowego miasta. Mieliśmy okazję porozmawiać z autorem albumu, Marcinem Dziedzicem i on powiedział o tym, jak robił te zdjęcia. Marcin Dziedzic fotografował te same miejsca, te same ulice i warszawskie zakamarki, ale kilkadziesiąt lat pózniej. Czasami w trudnych warunkach – bo np. jak oryginalne zdjęcie było robione z szczytu barykady on też musiał coś zorganizować, żeby robić zdjęcie z tej samej perspektywy. Są dwa zdjęcia, na których nawet widzimy rodzinę, potomków powstańców. Pewnie zdarzyło się Wami też, że widzieliście zdjęcia z Powstania ale trudno było wyobrażić sobie jak to miejscie wygląda dzisiaj – do momentu kiedy widzisz, że np. tam, gdzie codziennie jeździsz tramwajem, albo pieszo do pracy kiedyś była barykada.

Marcin Dziedic był szczęśliwy, że związek Polonia Nova organizowała wystawę jego prac. Było to dla niego niesamowite przeżycie, ponieważ po raz pierwszy w życiu mógł zaprezentować swoje pracę poza granicami kraju. Węgrzy natomiast są szczęśliwi, że ta wystawa jest w u nas. Mamy kawałek Warszawy w Budapeszcie. W końcu autor powiedział, że ma takie plany, żeby robić podobny projekt ze zdjęciami z Powstania Węgierskiego z 1956 r. My trzymamy kciuki za dalsze sukcesy i mamy nadzieję, że te plany kiedyś będą zrealizowane.

Wystawa czynna do 18. października w godzinach 14:00-19:00 od środy do piątku na adres: VI. dzielnica, Jókai tér 1./2. Wstęp za darmo.

(Przepraszam za słabą jakość zdjęć)

 

20150926_155758.jpg

 

 

20150926_155707.jpg

 

20150926_155404.jpg

 

20150926_155336.jpg

 

20150926_154258.jpg

 

20150926_155249.jpg

 

20150926_154037.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!


2015.08.02. 20:43 gabrysia

Pożegnanie z Polską

 

  Jak mogłabym wytłumaczyć to, co się działo przez ostatnie cztery lata, kiedy mieszkałam w Polsce? Jestem w bardzo trudnej sytuacji, szukam odpowiednich słów. Od momentu, kiedy wiem, że mój pobyt w Polsce już nie jest nieokreślony mam takie poczucie, że wkrótce umrę. Muszę jeszcze robić wszystko, czego nie zrobiłam, ale zawsze czekałam i mówiłam: „mam na to jeszcze czas” A dlaczego nagle zmieniłam zdanie? Bo niedługo wracam na Węgry i pożegnam się z Polską. My Węgrzy mamy takie powiedzenie, które w wolnym tłumaczeniu na język polski znaczy: „Trzeba skończyć będąc na szczycie”. Kiedy pora wracać do domu? Kiedy czujesz w sercu, że zdobyłaś tyle doświadczenia i wiedzy, ile to było możliwe.

Co ja robię tutaj w Warszawie? Boże, to bardzo długa historia. Ja, jak wielu z nas, Węgrów też nie wiem skąd mam te przyjazne uczucia, gdzie jest żródło miłości do Polski i do Polaków. Po prostu zawsze czułam braterską miłość. Wszędzie na Węgrzech, wszyscy jako dzieci śpiewaliśmy bardzo znaną piosenkę o małej kaczce, której mama (nie wiadomo czemu) jest w Polsce. Smutna piosenka, nigdy nie rozumiałam dlaczego oni nie są razem, co było powodem, że kaczuszka musi dużo podróżować, żeby spotkałać się ze swoją mamą. Pewnie sporo uczyliśmy się od rodziców o stosunkach polsko-węgierskich. I musimy podziękować ludziom, którzy w trudnych, wojennych czasach wspierali naszą przyjaźń.

To nie przypadek, że wtedy, kiedy pierwszy raz spędziłam więcej czasu za granicą, w Anglii, zaprzyjaźniłam się tylko z Polakami. To też pomagało mi, że kiedy byłam dzieckiem w moim pokoju miałam mały  obrazek z Rzeszowa (który jest partnerem mojego rodzinnego miasta, Nyíregyháza). Na drugiej stronie obrazka wydrukowany był biały orzeł, symbol Polski. W końcu po studiach zaczęłam pracować w Budapeszcie, ale zawsze mi czegoś brakowało. Zawsze myślałam, że uczenie się języków obcych pasuje najbardziej do mojego charakteru. A już po tej decyzji, że muszę uczyć się polskiego, nauka była łatwa. Moim zdaniem, jeśli ktoś chce uczyć się nowego języka, musi go słyszeć wszędzie, powinien ogladać filmy i czytać książki w tym języku. I trzeba lubić ludzi, którzy znają ten język i mówią nim na codzień. Pewnego dnia poznałam osobę, która próbowała wyjaśnić mi, na czym polega jej miłość do Polski i do Warszawy. Miałam dużo szczęścia, że mogłam ją poznać. Była to osoba, która nie tylko inspirowała mnie tak, jak jeszcze nikt inny wcześniej, ale przede wszystkim zaraziła mnie miłością do Polski i Warszawy. Bez pomocy tej osoby, ja nie byłabym teraz tutaj, nie mówiłabym po polsku i nie czułabym, że jestem na dobrej dordze w moim zyciu. Dzięki niemu miałam taką siłę, zrezygnowałam z mojego nudnego życia na Węgrzech i przeprowadziłam się do Polski z jedyną walizką i plecakiem. Też był znak od Pana Boga! Nie żałuję tej decyzji.

 

warszawa_007.JPG

Z polskimi przyjaciółmi i z polskimi-węgierskimi kolorami (pisarka artykułu jest z prawej strony)

Data powrotu na Węgry zbliża się wielkimi krokami, a ja szczególnie cieszę się, że mam jeszcze mozliwość spędzić lipiec i sierpień w Warszawie. To jest specjalna pora roku nie tylko dlatego, że wiatr, który zawsze tutaj wieje, teraz nie jest już dla mnie przekleństwem. On przynosi świeżość, której my, na Węgrzech nie czujemy, bo Karpaty chronią nas przed północnym chłodem. Letni upał na Wegrzech wygląda zdecydowanie inaczej. W kraju nad Balatonem jest goręcej niż tu, na północy Europy, w Polsce (Ci, którzy mnie znają, wiedzą, jak często narzekam na polską pogodę).

Z jakiego jeszcze innego powodu początek sierpnia jest ciekawy? Bo na 1 sierpnia przypada rocznica wybuchu Powstania Warszawskiego, o kótrej my, młode pokolenie staramy się pamiętać i chronić od zapomnienia. Zawsze myślałam, że nie możemy zrozumieć w terażnieszych czasach, jak nie znamy przeszłości. Tylko jak już znamy historię i wiemy, co się stało w Polsce między 1939-1945, wtedy wiemy, czemu Polacy mają taki porywczy charakter, dlaczego muszą zawsze dowieść, że oni są najlepsi, i dlatego robią niebezpieczne i czasamy szalone rzeczy. Historia Polski pokazuje, jak często kraj ten był nękany przez innych, jak bardzo przywódcom innych panstw zależało na tym, żeby wyeliminować Polskę z politycznej areny świata. Ale tak systematycznie i z zimną krwią nie było jeszcze nigdy wcześniej, jak w czasie Drugiej Wojny Światowej.

To nie przypadek, że w Polsce w przeciwieństwie do innych krajów (np. Francja, Norwegia, Holandia, Belgia, Ukraina) nie mogli organizować grupy, która współpracowałaby z Niemcami. Lojalność Polaków do Ojczyzny jest nieprzerwana, honor jest jedną z najważniejszych spraw, a postawę „ja pokażę, że warto” można zobaczyć wszędzie. Mogłabym napisać artykuł o tym, jakie są różnice między węgierskim a polskim społeczeństwie. Wy mieliście AK, Polskę Walczacą, Żołnierzy Wyklętych i Solidarność, a my mieliśmy Rok 1956… – kiedy radzieccy żołnierze zniszczyli nam nadzieję. Węgierski nastrój już nie jest taki sam, jak był kiedyś. Zrozumielibyście dlaczego Polska jest liderem w Europie Środkowej, a już nie Węgry (jak to byliśmy jeszcze w latach 1990).

Często próbowałam jakoś wytlumaczyć moim rodakom w moich artykułach, co to jest to poczucie dumy – sentymentalne, które ja też zawsze odczuwam, kiedy słyszę syrenę w czasie obchodów Wybuchu Powstania Warszawskiego. Jak to jest, kiedy głośno śpiewam ’Warszawskie dzieci’ na pl. Piłsudskiego razem z kilkudziesięcioma tysiącami Polaków. Jakiś czas temu napisałam artykuł na tym blogu o żołnierzach węgierskich, którzy w czasie Powstania pomagali Polakom. To dlatego jestem bardzo dumna jako Węgierka, że dla tych Węgrów honor i przyjaźń była ważniejsza niż nasze wstydliwe przymierze z Niemcami. Poszukałam danych w Polskim Czerwonym Krzyżu o naszych Żołnierzach poległych w czasach Drugiej Wojny Światowej na terenie Polski. Z przyjemnością brałam udział rok temu w uroczystości odsłonięcia tablicy pamiątkowej w Wierszach. Poinformowałam przez artykuł, że kiedyś żyli Węgrzy którzy nie bali się kiedy trzeba było pokazać że jesteśmy braćmi.

Jestem wdzięczna za całe Twoje wsparcie, Polsko. Naprawdę jesteś moim narkotykiem. Trudno zliczyć, ile godzin spędziłam w drodze, w pociągu, w autobusie i w samolocie żeby podróżować przez cały kraj i żeby widzieć wszystkie Twoje cuda, Polsko. Miałam tutaj dużo niezapomnianych przygód, poznałam tutaj wielu wspaniałych, fajnych ludzi. Nie mogłabym o tym nie wspomnieć tutaj. Nigdy nie byłam optymistką (tak jak milion Węgrów), ale tu się zmieniłam. Już wierzę w to, że jeśli ktoś z pozytywną postawą żyje, dostaje w zamian za to szczęście i przyjemność. Polska jest już bardzo głęboko w moim sercu, że nigdy nie nie zapomnę jej.

Czuję, że wkrótce umrę. To pożegnanie z Polską jest bardzo trudne i ciężkie... Ale z drugiej strony wiem, że to jest też początek czegoś nowego w moim życiu. Już mieliśmy burzę mozgów z drugim redaktorem Péterem Aranyim, z którym piszę ten blog i chcemy, żeby wiadomości o dzisiejszych relacjach polsko-wegierskich były przekazywane na bieżąco w sposób nowoczesny i modny. Naszym celem jest, by informować Was na bieżąco o tym, co dzieje się w Polsce. Jeśli macie jakieś pytania, z chęcią na nie odpowiemy i Wam pomożemy. Wiemy, że to dużo pracy, ale my nadal tutaj jesteśmy i chcemy głośno krzyczeć:

Niech żyje przyjazń polsko-węgierska!                    

Szólj hozzá!


2015.07.27. 12:38 Pekkarin

Luxusbuszokkal utazhatunk Varsó és Budapest között

Eddig csak a repülő és a vonat állt rendelkezésre, hogy meglátogassuk varsói barátainkat, rokonainkat. Ezentúl viszont akár filmet nézve, kávé, takaró és párna társaságában utazhatunk a lengyel fővárosba.

A Lux Express augusztus elsejével indítja el a Krakkó érintésével Budapest és Varsó között közlekedő járatát. A páratlan komfortot kínáló társaság a buszokat oda-vissza, éjszaka közlekedteti, ez azt jelenti, hogy az utazással nem kell több mint fél napot elpazarolnunk. A szürke-piros fényezésű buszok a vonathoz hasonlóan közel 11 óra alatt teszik meg a két város közötti távolságot.

lux-express-2.jpg

A járművek - a hazai viszonylathoz képest - elképesztő luxust kínálnak az utasoknak. Ez azt jelenti, hogy a fedélzeten utazók olyan extra szolgáltatásokat élvezhetnek, melyek még egyes, Magyarországról induló nemzetközi buszjáratokon ismeretlennek számítanak. Az ülések háttámlájába  tableteket építettek be, melyeken játszhatnak, zenét hallgathatnak, internetezhetnek, de még akár filmeket is nézhetnek az utasok. Emellett arra is lehetőség van, hogy saját kütyünket hálózatra csatlakoztatva használjuk, köszönhetően az üléspároknál elhelyezett 220 Voltos csatlakozóknak. Az autóbuszok fedélzetén ingyen wifi is igénybe vehető, emellett a társaság az utazás ideje alatt díjmentesen szolgál fel forró italokat az utasok számára. 

13jj0917602.jpg

A Lux Express 1.50 Euróért, vagyis közel 500 Forintért kínálja a fedélzeti szórakoztató eszközökhöz csatlakoztatható fülhallgatókat. Ebben mondjuk van ráció, hiszen környezetbarát megoldás, ha az utasok inkább a sajátjukat használják. A fedélzeten utazók ugyanakkor takarót, vagy kispárnát is vásárolhatnak a járművek fedélzetén. Az utazás ideje alatt egy valóban működő WC áll rendelkezésre, nem kell tehát arra várni, hogy a jármű mikor áll meg egy benzinkútnál.

z17368295q_nowy-przewoznik-lux-express-wjezdza-do-polski--na-.jpg

Az észt cég Varsót és Budapestet összekötő járata a lengyel fővárosból a Marymont metrómegállótól indul és Krakkó érintésével egészen a Népligetig közlekedik. A két városból naponta egy járatra foglalhatnak jegyet az utasok a Lux Express weboldalán.A cég által kínált ár versenyképes, hiszen a Budapest-Varsó jelenleg 36 Euróért, vagyis közel 11 ezer Forintért járható meg oda-vissza.

 

Szólj hozzá!

Címkék: budapest utazás varsó barátság lengyel magyar friss és forró lengyel magyar barátság fapados busztársaság


2015.07.26. 16:38 gabrysia

Érzelgős búcsú Lengyelországtól (de elsősorban Varsótól)

 

Őszintén be kell nektek valljam, keresnem kell a szavakat mikor ezt a bejegyzést írom. Hogyan lehet 4 évet elmesélni? Úgy átadni, ahogy az események, élmények, tapasztalatok megérdemlik: hűen ahhoz, ahogy megtörténtek. Néhány napja, mióta kiderült, hogy most már nem határozatlan ideig leszek varsói lakos, elfogott a búcsúzás szívet facsaró érzése. Kicsit úgy érzem magam, mint egy beteg ember, aki tudja a halála időpontját és bakancslistát készít azokról a dolgokról, amiket még látnia, tapasztalnia kell. Mert ez a helyzet velem, a blog varsói tudósítójával: több mint 4 év Lengyelországban tartózkodás után hazaköltözöm. Tudom, hogy jól döntöttem, nem bánom cseppet sem de a rengeteg csodát amit itt tapasztaltam meg, nem olyan könnyű feledni. Nem érzem úgy azonban, hogy hazamenekülök, hogy feladom a harcot, hogy kudarcot vallottam, mert nem sikerült itt hosszabb időre megvetni a lábam. Inkább olyan érzés munkál bennem, ami a jól ismert régi mondást erősíti meg: a csúcson kell abbahagyni. Valahol tudtam én a lelkem mélyén, hogy a tapasztalatszerzés után vissza kell térnem Magyarországra, hogy ott folytathassam az írást, hasznosítva mindazt amit megtanultam a 4 év alatt.

És hogy hogyan kerültem ide? Nos, ez a történet egy hosszabb regény lapjait megölthetné, de most igyekszem rövidre fogni a mondandómat. Biztosan sokan vagytok úgy ti is Kedves Olvasók, hogy a lengyelek iránti szeretet forrására nem emlékeztek. Mintha valahogy az anyatejjel szívtátok volna magatokba… Biztosan segített az is a ’barátságra nevelesében’ hogy máig az egyik legnépszerűbb gyermekdal főszereplője, a kiskacsa épp Lengyelországba készül hogy végre újra együtt legyen édesanyjával. Talán ez az egyik fontos kiindulópont sokunknál? Biztosan a szüleinktől is sokat tanultunk a lengyelekhez fűződő különleges kapcsolatunkról és áldjuk a nevét azoknak az ősöknek, akik a nehéz, háborús időszakban is inkább kiálltak a barátaink mellett, ahelyett, hogy rombolták volna a magyar köztudatban ezt a nagyra becsült kapcsolatot.

 barbakan.PNGA cikk szerzője 2012-ben Varsó óvárosában

 

Az, hogy mikor először hosszabb időre külföldre, Angliába kerültem és az ott eltöltött 4 hónapos gyakorlat ideje alatt jobbára csak lengyelekkel kötöttem szorosabb barátságot talán szintén ezeknek az előzményeknek köszönhető. Biztos segített az is, hogy városom, Nyíregyháza testvérvárosának Rzeszównak egy plakátja lógott az ágyam felett egész gyerekkoromban melynek hátuljára a lengyel címer-sast nyomtatták. Aztán hiába kezdtem el Budapesten végzettségem szerint dolgozni, valahogy 3 év után sem találtam a helyem és egyre inkább rádöbbentem, hogy nem használtam ki eléggé az idegen nyelvek iránti rajongásomat, mert talán ez az, ami leginkább nekem való… és mikor dönteni kellett arról, hogy melyik, különlegesebb nyelv tanulásába vágjam a fejszém, a válasz szinte azonnal ott volt a fejemben. Nem lehet más, mint a lengyel! Hiszen, ha valaki meg akar tanulni egy nyelvet akkor körül kell magát azzal vennie. A nyelvet beszélő néppel minél szorosabb kapcsolatba kell kerülnie. Annak a népnek a kultúráját meg kell ismernie. Különösen annak fontosak ezek a tényezők, aki szeret inkább a szívére mintsem az eszére hallgatni. Ezek után már szinte elképzelhetetlen volt, hogy bármilyen más nyelvet válasszak mint a lengyelt. És az is valahogy Isten irántam érzett szeretetének és kegyelmének köszönhető, hogy az utamba sodorta azt a személyt, akitől többet tanultam, mint bárkitől, azt, aki nagyobb inspiráló és motiváló erővel hatott rám csupán egy levelével is mint bárki valaha. Ha nincs ez az ember, akkor én ma nem lehetek itt, ha ő nincs, hogy megpróbálja elmagyarázni a lengyel történelem iránti szeretetét, Varsó iránti őszinte rajongását, ha ő nincs, hogy megvitathassam vele a gondolataimat, nos akkor én sem vagyok most itt. Artur nélkül soha nem veszem a bátorságot, hogy biztos munkám, nyugis albérletem és jobbára eseménytelen életem hátrahagyva bőröndbe és hátizsákba pakoljam a legfontosabb dolgaim és nekiinduljak Lengyelországnak.

És kifejezetten örülök annak is, hogy még megadatott, hogy a júliust és augusztust itt tölthessem. Különleges időszaka ez az évnek, egyrészt, mert az év többi 10 hónapjában az örökké fújó varsói szél, ami beférkőzik az ember kabátja, pulóvere alá, kellemetlen borzongást kiváltva, most inkább áldás mint átok. Egyedül ebben a 30-32 fokos lengyel nyárban van igazolt létjogosultsága a hűsítő fuvallatoknak. Ez az a szél, ami szabadon áramlik le a Balti-tenger felől, megborzongatva a nagy lengyel alföld minden sarkát és amelynek csak a Kárpátok bércei állnak utat, hogy hozzánk, Magyarországra már jelentősen megtört erőkkel érkezzen. És miért érdekes még az augusztus eleje? Mert újra emlékezünk. Újra évfordulóját üljük az 1944-ben kitört varsói felkelésnek.

Mindig úgy tartottam, hogy az ember úgy értheti meg tökéletesen a jelent, ha tisztában van a múlttal is. Rengeteg mindent megmagyaráz az, ha tudjuk min ment keresztül a lengyel társadalom 1939-1945 között, nyilvánvalóvá válik, miért olyan forrófejűek, miért nagy köztük a mai napig az összetartás, miért vállalnak be veszélyes manővereket miért érzik úgy folyamatosan, hogy bizonyítaniuk kell. Nagyon sokszor próbálták már eltüntetni őket a föld színéről de olyan szisztematikusan és gyilkos hidegvérrel, mint Hitler és a nácik tették 1939-től kezdve majd’ hat éven át… arra nem volt példa. Nem véletlen az sem, hogy más, német igába vont nemzetekkel ellentétben (francia, norvég, holland, belga, ukrán, stb…) itt pl. nem tudtak a németekkel kollaboráló csoportokat szervezni. A haza iránti hűségük a mai napig töretlen, a becsület az egyik első és legfontosabb dolog, a ’csakazértismegmutatom’ hozzáállás pedig mindenkire jellemző. Hosszú és érdekes összehasonlító cikkeket lehetne írni (amit tervezek is) arról, hogy milyen folyamatok mentek végbe a magyar és a lengyel társadalmakban a második világháború alatt és után és hogy miért tartunk ma ott, ahol. Sok mindent megmagyarázna azzal kapcsolatban, miért nem mi vagyunk többé a vezetők a Közép-Európai régió országai közül.

Én személy szerint sokat próbáltam átadni ebből a szentimentalista sziruppal leöntött melankólikus-büszke érzésből ami augusztus elsején, a légiszirénát hallva elfogja az embert (itt és itt és saját blogomon itt). Az elmúlt években többször írtam a varsói megemlékezésekről, és sikeres nyomozást végeztem a lengyelek oldalára átállt vagy a 2. világháború idején Lengyelország területén elesett magyar honvédek adataival kapcsolatban. Örömmel és büszke szívvel vettem részt a tavalyi táblaavatáson, hírt adva arról, hogy éltek egykor olyan magyarok, akik lelkiismeretüket követve életüket nem féltve, segítették a lengyel ügyet. Többek közt ők adnak okot arra, hogy mi büszkén hirdessük mai napig a lengyel-magyar barátság létjogosultságát.

Olyan sokat köszönhetek második hazámnak, Lengyelországnak. Mert annak tartom ezt az országot. Őszintén hiszem, és szeretném mindenkinek az eszébe vésni, hogy ha bármikor úgy döntötök, hogy valahol Lengyelországban kerestek munkát, rövidebb-hosszabb időre bármilyen módon életetek részévé teszitek a lengyel kultúrát, és pozitív attitűddel álltok hozzá mindehhez, csupa siker, öröm és boldogság lesz a jutalmatok. Én sem a túlságosan pozitív életszemléletemről voltam híres korábban – mint talán sok millió magyar ember is még rajtam kívül. De ez a hely mélységesen megváltoztatott, beférkőzött a bőröm alá, elhitette velem, hogy az álmok valóra válhatnak, hogy csodák történhetnek, megtanította, hogy az élet milyen apró ajándékokkal halmozhat el, hogy minden nap van valami aminek örülhetünk. Mert rám így hatott. A kicsivel több mint négy év alatt egy erős szintű nyelvtudásra tettem szert (amiről nem mondanám, hogy könnyű volt, hiszen elég gyakran küzdöttem a nyelvtannal, a szavak kiejtésével, egy-egy bonyolultabb kifejezés vagy mondat megfogalmazásával). De tudjuk, hogy a határ a csillagos ég, a többi már csak elhatározás és kitartás kérdése.

Mindenkinek, aki külföldön szeretne némi tapasztalatot szerezni teljes szívből ajánlom, hogy próbáljon szerencsét Polskával mert nagy eséllyel lehet az, hogy ez a hely - ilyen vagy olyan értelemben - életének sorsfordítója lesz.

Nem fogom felsorolni, mert lehetetlen, hogy mennyi embernek tartozom hálával vagy hogy milyen kalandokba keveredtem az elmúlt évek során, azzal pláne nem próbálkozom, hogy összeszámoljam, hány órát töltöttem vonaton, buszon, repülőn, autóban bejárva a lengyel földet, igyekezve eljutni annak minden eldugott zegzugába. De még így is kevésnek érzem ezt a 4 évet, nem jutott alkalmam mindent megnézni amit szerettem volna. Sebaj, próbálok úgy gondolkodni, hogy ez csak lehetőséget ad arra, hogy bármikor visszatérjek. Mert hogy gyakran jövök még ide, az biztos.

Szóval kicsit olyan, mintha most készülnék meghalni mert szeptembertől már nem Lengyelországban töltöm majd mindennapjaimat. De tudom, hogy ez egy új kezdetet is jelent, hiszen szerzőtársammal, Aranyi Petivel rengeteg tervünk van a bloggal kapcsolatban. Szeretnénk, ha a lengyel-magyar barátság újra trendi lenne, szeretnénk, ha nem csak egyoldalún a jobboldali érzelmű, főképp vallásos emberek érdeklődnének a tudósításaink iránt, hanem be tudnánk vonni olvasóink közé más rétegeket is. Szeretnénk, ha lengyel témával kapcsolatban bárkinek bármilyen kérdése lenne, akkor hozzánk fordulna. Sok a tennivaló, de mi mindig itt leszünk, hogy tudósítsunk nektek és hangos szóval hirdessük: éljen a lengyel-magyar barátság!

 

Szólj hozzá!


2015.07.21. 14:01 Pekkarin

A magyar mint, bűnös nép

Két éve került kezünkbe a lengyel-magyar barátságot és Magyarországot szénné fikázó Turulpörkölt, melynek szerzője Krzysztof Varga. A magyar származású lengyel író újra elővette kedvenc tónusát és írt egy bő lére eresztett pamfletet, melyből szerencsére már kimaradt a két nemzet közötti baráti és testvéri szeretet ekézése. A Mangalica-csárdásnak a valóságban semmi köze a gasztronómiához. Pedig a lengyel olvasók biztosan örültek volna a gulyásleves, vagy a töltött paprika receptjének.

741139f.gif

Miskolcra indul és Pécsen köt ki
A mű szerint az író azért indult Lengyelországból Miskolcra, hogy mangalicából készült szalonnát és magyar bort vegyen magának. Krzysztof Varga Magyarországra lépése azonban tragikus módon történt, hiszen a szerző a szlovák-magyar határnál található Encsnél összetörte az autóját. Minderről a könyvben részletesen be is számol, aztán az egész anyagból hirtelen országjárás lesz és az Alföld mellett bejárja Dél-nyugat Magyarországot, sőt még Pécsett is lehorgonyoz egy kis időre.

A mű első negyven oldalán úgy tűnik, hogy remekül megtalálja a humort és az iróniát az elé kerülő váratlan helyzetekben. Ezt követően az "alkotáson" egyre jobban eluralkodnak az író, magyarokkal szemben tanúsított sztereotípiái és paranoiái. Az egyik ilyen, miszerint Magyarország Hitler szövetségese volt a második világháborúban. „Miért ne állítanánk emlékművet a következő felirattal: dicsőség Hitler elesett magyar szövetségeseinek? Ebben kicsit több igazság lenne, mint a pro Patria feliratban.” Miért is? Miért kell egy, a II. világháborúban elesett magyar katonákért állított emlékművet ily módon feliratozni? Nem a hazájukért harcoltak? Hogy lehet így meggyalázni azon, mintegy 350 ezer magyar honvéd emlékét? Ez az emberveszteség nagyságrendileg hasonló a magyar zsidóság trianoni országterületen számolt veszteségével (250-300 ezer).

Olcsó démonizálás
Nem beszélve arról, hogy Magyarország Hitler szövetségeseként történő emlegetése demagóg dolog, hiszen mint minden ország, úgy hazánk is elsősorban a saját érdekeit – így a Trianon előtti határok visszaállítását tartotta szem előtt. Mindez nem jó másra, mint a démonizálásra, hiszen bár Magyarország valóban Németország oldalán harcolt, korántsem volt "jó" szövetséges.  Mint ismeretes a második világégés alatt hazánk nem asszisztált Lengyelország lerohanásához, emellett a német megszállásig viszonylagos biztonságot nyújtott a magyarországi zsidóknak. Sőt, a legfontosabbat elfelejti megemlíteni, hogy éppen a magyar revíziós törekvéseknek köszönhetően, a kis szakaszon visszaállított magyar-lengyel határon menekülhetett hazánkba 120-140 ezer katona és civil, 1940 közepéig. A történelmet nem lehet és nem is szabad szubjektíven értékelni.

Vérengzés és megtorlás
A demagógia és a paranoiás ámokfutás itt nem áll meg. Varga ír az 1942-es vajdasági magyar vérengzésről is, melyet egyszerűen pogromnak állít be. „És tényleg meggyilkoltak több mint háromezer embert, főként szerbeket és zsidókat, köztük sok nőt, öreget és gyereket, gyilkoltak, akit értek, német precizitás és német részvétel nélkül, őrjöngve és kaotikusan, dühödten és vonakodva gyilkoltak” – festi le a képet a magyar megszállókról, akik a Nagy-Szerbia és a Jugoszláv-királyság visszaállításáért küzdő szerbek és csetnikek akcióit torolták meg, helytelenül. Bár megemlíti, hogy a Vajdaságban akkor már kisebbségben voltak a magyarok, arról elfelejt szót ejteni, hogy a területre Magyarország a történelmi előzmények miatt tartott igényt. Mint ismeretes a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek rövid idő alatt asszimilálták a szláv, besenyő és kun lakosságot. A Vajdaságba Nagy Lajos király uralkodása alatt (1340-1380) szivárgott be nagyszámú szerb népességtömeg az időközben előrenyomuló törökök elől.

Egyoldalú és felületes
Varga tehát megint a magyarság negatív szerepét akarja kiemelni és könyvében a vajdasági vérengzés szerb megtorlását mindössze néhány mondattal intézi el a Trianon Múzeum meglátogatása kapcsán írt jegyzeteiben. „A Délvidéki magyar golgota, 1944-1945 című kiállításon azt mutatják be, hogy tízszer annyi magyar halt meg a jugoszláv partizánok pogromja idején, mint ahány zsidó és szerb áldozata volt a vajdasági mészárlásnak 1942-ben." Természetesen mindkét cselekedet súlyos és elítélendő háborús cselekmény, azonban érhetetlen, hogy a megtorlást miért nem részletezi ilyen költőien. Holott a magyarok kivégzése kifejezetten show-műsornak számított és több volt egyszerű bosszúnál. A bácskai vérontás során Tito partizánjai másfél hónapon át irtották a magyarokat és a németeket: a kivégzéseket középkori kegyetlenkedések előzték meg. Voltak akiket egyszerűen kettéfűrészeltek, másoknak pedig leszaggatták a bőrét. Ezt vajon miért hallgatja el Varga?

Trianon-kultusz
Talán mert így egyszerűen ki lehet figurázni a Trianon-kultuszt?  Vagy talán azért, mert úgy lehet bemutatni az egészet, mint egy merhandising-gépezetet? Azt írja, elege van a trianoni mártíromságból, de nem veszi észre, hogy mindezt napjainkban a második világháború győztes hatalmai is táplálják. Némely országokban, amelyek területeket kaptak az egykori Magyar Királyságból, máig nem csökkent a magyar-ellenesség. Szlovákiában jelenleg is érvényben van a nyelvtörvény, a felvidéki magyarok pedig elveszítik szlovák állampolgárságukat, ha felveszik a magyart. Szerbiában még évekkel ezelőtt is előfordultak magyar verések, Románia egyes részein pedig tiltják a magyar nyelvű utcatáblák kihelyezését.

Ezt nem írja le Varga, de másik mániáját  - történetesen, hogy a magyarok a honfoglalás idején leigázták a szlávokat,-   újra előveszi Munkácsy, "a Honfoglalás" című képe kapcsán. „Munkácsy hatalmas képén a büszke Árpád fejedelem látható a vezéreivel, hódolnak előtte a legyőzött szlávok, a háttérben pedig diadalmas magyar vitézek ünnepelnek”. Bár a képen valóban a szláv törzsek láthatók, Varga már a Turulpörköltben is bizton állította, hogy a honfoglaláskor ideérkező magyar törzsek végigerőszakolták a szlávokat. Ő már csak tudja.

Félinfós, vagy szándékosan ferdít?
Krzysztof Varga legújabb könyvével megerősíti bennem azt, a személye iránt érzett bizonytalanságot, ami már a fent említett művénél is tetten érhető volt. Nehéz eldönteni, hogy az író szándékosan emel ki a fikázáshoz szükséges történelmi mozzanatokat, vagy egyszerűen félinfós? Igaz, hogy az uraikat mérgező nagyrévi asszonyok történetét meglepően hitelesen mutatja be és jól érez rá az adott történelmi párhuzamokra. Sajnálatos azonban, hogy a Kurultájjal csak egy olyan Magyarországot jelenít meg, amely a turáni származásra büszke, holott a magyarságban él és munkálkodik a finnugor-tudat, amire jó bizonyíték az, hogy jövőre magyar lesz a Finnugor Kulturális Főváros. De ez is jól mutatja, hogy Varga egyfolytában egy kisebb közösség értékrendszerét használja a magyarságról alkotott kép megfestésére, ezzel lényegében sztereotípiát épít és ami rosszabb, torzítja a rólunk alkotott képet.

A Mangalica-csárdásban éppen annyi irónia van, amennyi egy légypapírt sem töltene meg, ennek ellenére az író komolyan veszi magát és véleményvezérként szólal fel olyan témakörökben, amelyekről jól láthatóan nem sok fogalma van. Ha képes lenne legalább annyi humorral, szeretettel és iróniával írni Magyarországról, mint anno azt Jaroslav Hasek tette, akkor azt mondhatnánk, hogy Krzysztof Varga klasszis és több mint egy fikagép. A magyar származású lengyel író műve azonban nem kevés rosszindulatot tükröz, amire még rátesz egy lapáttal a magyar bűnös népként történő bemutatása.

Emiatt könyve nem más, mint egy egyszerű propaganda anyag, mely azoknak az érdekeit szolgálja, akik a nemzetközi színtéren azt kívánják bebizonyítani, hogy hazánk egy primitív, unalmas, antiszemita ország.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény varsó lengyel szlovákia barátság emlékmű lengyelország politikai kultúra kapcsolatok zsidózás lengyel magyar friss és forró lengyelorszag lengyel magyar barátság friss és Varsó


2015.04.21. 19:15 gabrysia

2Bratanki

A lengyelek szeretik a sört, ez tény. A magyarok pedig a bort, ez is nyilvánvaló. Az ok egyszerű: országaink éghajlata leginkább annak kedvez, hogy eme nedűk alapjául szolgáló jó minőségű komlót/búzát/szőlőt földjeink megtermeljék. Ki-ki a magáét. Nem véletlen, hogy a magyar nyelvben azt a kis mellékest borravalónak hívják, mert mi mással jutalmaznánk magunkat egy nehéz, átdolgozott nap után mint pl. egy pohár jó szürkebaráttal? A lengyelek azonban ‘napiwek’-nek (kb.: sörrevaló) nevezik a jattot, amelyet szabadon elmulathat a jó munkásember és amit természetesen általában sörre költ. És van még egy nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy a lengyelek szeretik a sört. A személyi igazolványokban a szokásos alap adatok mellet olyan egyedi azonosítók is szerepelnek, mint: édesapa neve, testmagasság és szemszín. Na de nehogy azt gondoljátok, hogy a barna szemet szimplán ‘barna szem’ megnevezéssel vezetik be a dokumentumokba. Nem ám, a barna szemek a költői “piwne oczy’ elnevezést kapják :) Ugye senkinek nem kell lefordítani, ez mit jelent?

2bratanki1.jpg

Ezek után úgy gondolnátok, hogy a sörfogyasztásnak ilyen mesteri szinten hódoló népnek a sörgyártás tradíciója a vérében van. Így természetesenek veszitek, hogy az egzotikusabb, Lengyelországban már-már mediterránnak számító finom borokkal futhat be csak igazán egy magyar vállalkozás. Szeretnénk bemutatni egy jó ellenpéldát. Egy néhány lelkes fiatalból álló csapat vállalkozott a lehetetlennek tűnő feladatra és magyar sörök forgalmazásába kezdett Lengyelországban, amely mellé felépítette a 2Bratanki brandet. A sörök több, kisebb magyarországi sörfőzde termékei. Némelyikük nagyon egyedi elnevezést kapott, mint a Békésszentandrási sörfőzde által gyártott 'Black Army’ vagy a Győrzámolyban készített 'Uncle Bem' amelyekkel a romantizált közös lengyel-magyar történelem egy-egy időszakára utalnak, abból próbálnak előnyt kovácsolni. De helyet kap a modernitás is, hamarosan kapható lesz Lengylországban is a 'Bionanza' elnevezésű biosör. Vagy ott van a már most elérhető IPA  sörük - a Legenda sörfőzdétől - ami ‘American dream’ néven fut és az általunk is oly jól ismert és szeretett kis Polskit bújtatja új ruhába. Jó példa ez arra, hogy hogyan lehet trendin és frissen, mindenki számára vonzón újragondolni a régóta ismételgetett üresnek tűnő frázisokat és összekötni őket a mai generáció számára is érthető és szerethető módon. A sörök egyelőre csak néhány varsói kocsmában elérhetőek, de folyamatban vannak a tárgyalások az egyik nagy élelmiszer áruház-lánccal az országos forgalmazással kapcsolatban.

2bratanki2.jpg

Van jóbarátotok, ismerősötök Lengyelországban? Adjátok tovább a hírt! Megismerkedtetek néhány jó fej lengyellel Varsóban? Üljetek be az egyik sörözőbe és ünnepeljétek az új barátságot 2Bratankival! Új vállalkozás beindításán gondolkodtok? Vegyetek példát innen és fontoljátok meg a beruházás lehetőségét egy baráti országban!

 

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság varsó vállalkozás kapcsolatok


2015.04.04. 19:09 Pekkarin

Megérkeztek a lengyel szappanoperák hazánkba

Eltűntem, ez vitathatatlan, de mindig ott volt a fejem hátsó sarkában, hogy egyszer visszatérek. És most itt vagyok újra a blogon. Beszorultam a billentyűzet gombjai közé és lemeztelenítve itt állok előtted kedves Olvasó, mint a gyermek, aki több órás késéssel érkezik haza egy játszópajtásától az eredetileg bemondott időponthoz képest. Hadd közöljek azért most egy kis magyarázatot is.

Kissé beszippantottak a lengyel-magyar civil kapcsolatok. Emellett sokan keresnek meg e-mailben is, hogy segítsek, mert Lengyelországban vállalnának munkát, sőt olyanokról is tudok, akik lengyel férjet, vagy feleséget választottak maguknak. Talán olvassa ezt a posztot az a kedves olvasó is, aki Facebookon próbált meg lengyelül beszélő vőfélyt találni esküvőjére. Nagyon aktívak a civil kapcsolatok, de szörnyű, hogy a hazai média mindebből sokszor csak annyit fog fel, hogy jönnek-e lengyelek Orbánt éltetni, vagy nem.

A lengyel-magyar barátság továbbra is szívügyem és a kapcsolatok ápolása érdekében elkezdtem lengyelül tanulni. Most már ott tartok, hogy laboratóriumi körülmények között, tehát magántanárral, négy fal között már el tudok beszélgetni alapszinten. De nem adom fel! És most jön a legdurvább: az egyik hazai kábel társaságnak köszönhetően már lengyel tévém is van otthon. A TVP Polonia egyes adásai - így a szappanoperák is - angol felirattal futnak, ami egyelőre erős mankónak bizonyul.

Főleg, hogy - bár eddig utáltam a szappanoperákat - megszerettem egy sorozatot, melyet sajnos csak kétszer adnak egy héten. Az "M jak miłość", vagyis "Sz, mint szerelem" értékekről, döntésekről és a család fontosságáról szól. A kapcsolatokat nem a megcsalások, vagy az anyagi javak körül zajló harcok mozgatják, hanem a láthatatlan a mély érzelmek és a belső vívódások. Ilyenformán van egy sajátosan lengyel bukéja, olyan, amiatt nem lehet egy szinten említeni hazai, vagy akár a brazil szappanoperákkal. Ha érdekel a téma, jelezd és írok többet is erről.

Neked itt és most megígérhetem, hogy visszatérésemnek mától fogva lesznek nyomai. Hosszú némaságom alatt Gabi eszméletlenül ügyesen tartotta itt a frontot olyan bejegyzésekkel, melyekre többen már forrásként hivatkoznak a neten. Feladta a leckét nekem is és minden olyan újságírónak, aki a lengyel-magyar barátságról ír.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény kultúra programajánló varsó lengyel barátság lengyelország lengyelmagyar lengyel magyar barátság


2014.06.29. 22:20 gabrysia

Együtt harcolt, s itta borát...1944-ben is

 

Részt vettem ma egy megemlékezésen. Emléktáblát avattak a Varsóhoz közeli Wierszében azoknak a magyar katonáknak az emlékére, akik a második világháborúban – gyakran a nyílt parancsnak ellenállva – lengyel partizánokat segítettek. A két nép barátságának ezen időszakáról egyre többet hallani, olvasni az utóbbi időben mind a magyar mind a lengyel sajtóban, azonban még nagyon sok a feltáratlan, kutatást igénylő téma.

A megemlékezésen képviseltette magát többek közt a Honvédelmi Minisztérium küldöttsége, benne Dankó István közigazgatási államtitkárral – aki beszédet is mondott - és Maruzs Roland alezredessel, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának osztályvezetőjével. Részt vett az ünnepségen Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet, Szilágyi Szabolcs véderőattasé és Tischler János, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója. A magyar küldöttség megkoszorúzta a helyi lengyel hősi emlékművet, amelyet a wierszei katolikus templom oldalán helyeztek el, ahol már számos tábla emlékeztet a második világháborús eseményekre.

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_050.jpg

1944 júliusa és augusztusa fordulóján Varsó környékére mintegy húszezer fős magyar katonaságot vezényeltek át ukrán területekről. Horthytól egyértelmű utasítást kaptak: „Nekünk, magyaroknak nincs semmi keresnivalónk sem Lengyelországban, sem pedig Varsóban. A lengyelek a barátaink, a németek viszont csak bajtársaink, nem szabad hagynunk, hogy bevonjanak bennünket a vitájukba.” A magyarok augusztus első napjaiban foglalták el állásaikat Varsó és környéke területén. A Kampinos környékén állomásozó magyar csapatok fegyverszüneti megállapodást kötöttek az itteni partizáncsapatokkal. Fegyvert és lőszert a magyarok ugyan nem adtak, de a fegyverszünet lehetővé tette a partizánok szabad mozgását a magyarok által ellenőrzött területen. Lengyel források szerint olyan magyar katonák is akadtak, akik átálltak a felkelők oldalára, és a felkelés végéig a lengyel oldalon harcoltak a németek ellen.

1944. augusztus 1-jén kitört a varsói felkelés. A magyar alakulatok kezdettől fogva nem bírták a német parancsnokok bizalmát, mert a felkelők elleni harcra és a Varsóba vezető utak teljes lezárására vonatkozó parancsnak nem tettek eleget. Később a magyarral szomszédos területre vezényelt SS csapatok (orosz és ukrán önkéntes alakulatok) gyakran panaszkodtak arra, hogy a honvédek átengedték a menekülő felkelőket, sőt, orvosi ellátást is nyújtottak a sebesülteknek. Az ilyen panaszok jogosak voltak, a honvédek nem voltak hajlandóak fegyvert használni a lengyelek ellen, a semleges zónán át akadálytalanul áramlott az utánpótlás a felkelőknek: egyes esetekben a lengyelek fegyvert, ruhát és élelmiszert is szerezhettek a honvédektől. A németek szeme láttára történt, hogy az összecsapás után a lengyel sebesülteket magyar kocsikon kötöző helyre szállították, ott ellátták a sebeket, majd a sérült harcosokat a honvédek útjukra bocsájtották. A magyar katonák annyira kívülállónak érezték magukat ebben a harchelyzetben, hogy harcállásaikon háromnyelvű – magyar, német és lengyel – felirat díszelgett: „Semleges terület”. A németek a magyarok bajtársiasságát a felkelők felé nagyfokú kockázati elemként kezelték. Vormann tábornok 1944. augusztus 21-én így jelentett a térségi főparancsnoknak a magyar veszélyről: „A kampinosi erdő nyugati térségében a nemzeti bandák tartalékaiból friss erők érkeztek a varsói felkelőkhöz. Különös erőt igényelt ezek szétverése, nehogy Varsóba betörjenek. Szükséges felhívni a figyelmet a magyar hadsereg itt tartózkodó egységeire, amelyek felelőtlen magatartásukkal veszélyeztetik a súlyos védelmi harcainkat.” A felkelők parancsnoka 1944. augusztus 23-án a másik oldalról is megerősítette ezt a magatartást: „A Motokówtól délre elhelyezkedő magyar alakulatok jó szándékkal viseltetnek a lengyel lakosság iránt, figyelmeztetik őket és nem akadályozzák akcióikat. A magyaroktól tájékoztatást kapott arról is, hogy a Służew - Wilanów körzetében a németek támadásra készülnek, így a felkelőknek idejük volt erőiket átcsoportosítani és súlyos harcokra kényszerítették a németeket.”

A magyar tisztek lengyelországi tartózkodásuk kezdetétől fogva jóindulattal viszonyultak a harcoló felkelőkhöz. Még kölcsönös megbeszélésekre is sor került, amelyeken a lengyel felet dr. Jan Stępień lelkész alezredes, a magyar felet pedig Lengyel Béla altábornagy, korábbi varsói magyar katonai attasé és Szabó László vezérőrnagy képviselte. Ezek eredményeként a magyarok vállalták, hogy nem fognak ellenséges hadicselekményeket indítania lengyelek ellen, továbbá megengedik, hogy az állomáshelyük körzetében a lengyel felkelőegységek és a civil lakosság szabadon mozoghasson. A magyar tábori lelkészek által celebrált vasárnapi szentmiséken a lengyel lakosság is részt vett, valamint a magyarok élénkkereskedelmet folytattak a helyiekkel.

Csoda hát, hogy az ilyen történelmi örökséggel bíró Lengyelországba vetődött magyar elérzékenyül? Engem is foglalkoztat a téma, többször írtam a blogon a tavalyi év során képekkel is illusztrálva, hogy a magyar segítség beivódott a lengyelek emlékezetébe, és fontosnak tartják az ő szabadságukért elesett katonáink emlékének ápolását.

Még tavaly májusban történt, hogy friss varsói lakosként egy egész szombati napot nem sajnálva kutattam a Vonyik József és hat, a lengyelek oldalán elesett magyar katona sírját, amelyről csak annyit tudtam, hogy valahol Okęcie kerületben található. Mint utólag kiderült a keresőprogram egy rossz temetőbe vitt, amelyet végigjárva nyomát sem találtam a sírkőnek. Volt egy rövid utalás azonban arra, hogy nem is Varsóban, hanem egy attól kb. 15 km-re található településen kellene folytatni a kutatást. Buszra ültem, kizötyögtem Raszynba, kérdezősködtem, de a virágárus bácsi nem igazán tudott bővebb információval szolgálni. Végül azonban meglett a sír, amelyet rendkívül elhanyagolt állapotban találtam. Kicsit kigyomláltam, vettem egy mécsest, és kötöttem a fejfára egy magyar nemzetiszín szalagot. A képet felhasználtam egy bejegyzésben, amelyet azóta – nagy örömömre – rengeteg helyen láttam újra a világhálón. A varsói Magyar Kulturális Intézet is egy volt azok közül, aki megosztotta a honlapján. Néhány hónappal később felkérést kaptam magától az intézet igazgatójától, Tischler Jánostól, hogy ha időm engedi, segítsem annak a megállapodásnak a végrehajtását, amelyet még a lengyel és magyar honvédelmi miniszter írt alá 2013. október 23.-án. Lelkesen igent mondtam, úgy szerveztem a munkám, hogy ellátogathassak a Lengyel Vöröskereszt varsói főhadiszállására, ahol az archívum vezetője – véletlenszerűen – épp egy ismerősöm ismerőse. E-mailben bejelentkeztem, majd személyesen is bemutatkoztam, bemutattam egy igazolást amely alapján bizonyítottam, hogy az Intézet megbízásából járok el és kezdetét vette a kaland. Körbevezettek a – nagyrészt még digitalizálás előtt álló – archívumnak otthont adó termeken, bemutatták a kartotékokat, megismertettek a rendszerrel és az ott dolgozó kollégákkal. Kezembe adtak eredeti, koncentrációs táborokból származó listákat, elmesélték a németek lengyelek ellen irányuló germanizációs törekvéseinek szomorú történetét - iratokkal bizonyítható hány szőke hajú lengyel árvát küldtek átnevelni a Harmadik Birodalomba, akiknek a háború befejeztével már sosem sikerült kideríteni a hollétét. Saját magam is belelapoztam abba a regiszterbe, amely a varsói felkelés első napjaiban megsérült emberek orvosi ellátásának kórtörténetét tartalmazta: has- és fejlövések, amputációk, életmentő operációk, gyakran egészen fiatalok, néha idős emberek, civilek és katonák, sokszor csak a fedőnév olvasható, máskor a teljes lakcím is… Katarzyna, az archívum vezetője széles ismerettel rendelkezett, lelkes, a munkáját szerető ember, aki rajong a történelemért és épp ezért tudta, hogy biztosan segítheti a kutatást a magyar katonák sírjának hollétével kapcsolatban mert sok feljegyzést találnak majd a milliónyi vöröskeresztes dokumentum közt. Egy hónap múlva jeleztek vissza, hogy összeállítottak nekem egy aktahalmot, amelyet – amint időm engedi, mehetek átnézni. A fontosabbnak ítélt információkat, exhumálási igazolásokat, térképeket tartalmazó dokumentumokat lemásoltattam és vittem az Intézetbe, ahol nagy örömmel fogadták az anyagot. Sok, eddig ismeretlen információt juttattam a birtokukba.

Van a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának egy honlapja, a www.hadisir.hu, ahol több mint 1700 katonai temető és hadi emlékmű fotója látható, valamint 800-nál több hősi halott portréja a Hősök arcképcsarnoka elnevezésű felületen. 2013. tavaszától Magyar Hadisírgondozás néven indult el a főosztály Facebook-oldala, amely szorosan kötődik a honlaphoz. Az oldalon méltatlanul kevés Lengyelországgal kapcsolatos adat van, amelyen az enyémhez hasonló önkéntes munkával sokat lehetne javítani. Ahogy a honlapon is írják: „A segítő szándékú észrevételeknek természetesen teret adunk és ellenőrzés után az adatokat javítjuk az adatbázisban.”

További képek a mai megemlékezésről:

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_033.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_031.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_018.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_010.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_02.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_057.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_051.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_056.jpg

 

20140629-wiersze-emlektabla-avatas_039.jpg

 20140629-wiersze-emlektabla-avatas_01.jpg

4 komment

Címkék: történelem barátság emlékmű kapcsolatok lengyelmagyar


2014.06.03. 07:43 Pekkarin

Segítsetek!

Drága olvasóim! Az elmúlt években lehetőségeimhez mérten igyekeztem minden kérdést megválaszolni, amit e-mailben feltettetek. Most eljött az idő, hogy egy aprócska segítséget kérjek tőletek cserébe: keresek budapesti, anyanyelvi lengyel nyelvtanárt, aki legalább angolul beszél és hajlandó engem hosszútávon elvállalni, hogy megtanuljak lengyelül! Ha tudtok ilyet, akkor az aranyipeter@hotmail.com e-mail címre küldjetek valami életjelet róla, hogy fel tudjam venni vele a kapcsolatot!

peter_aranyi_2014.jpg

Dear Readers! As a chief editor of the Polish-Hungarian friendship blog i'm looking for a Polish language teacher who speak at least English, lives in Budapest and own free time to educate me for Polish for medium level. If you know someone please send her/his contact to my e-mail: aranyipeter@hotmail.com

Szólj hozzá!

Címkék: nyelvtanulás 1956 barátság friss lengyelország lengyel magyar forró friss és forró lengyel magyar barátság friss és


2014.04.22. 16:22 Pekkarin

Az ezeréves barátság titka

Nagyapám mindig azt mondta, becsüljem meg azt, aki szívesen rám szánja a péntek délutánját, mert ilyenkor mindenki arra gondol, hogy minél hamarabb eltűnjön a munkahelyéről. Katarzyna Sitko-val, a Lengyel Intézet igazgatónőjével egy kora tavaszi péntek délutánon beszélgettem, akinek még a hétvége közeledtével is számos tennivalója volt. Nem csoda, hiszen a Lengyel Intézet idén ünnepli 75 éves fennállását. Katarzyna nemcsak erről, hanem a lengyel-magyar barátság megható pillanatairól is beszélt a Lengyel-magyar blog olvasóinak

Mielőtt belekezdenénk kérem, mutatkozzon be pár mondatban a Lengyel-magyar blog olvasóinak. Hogyan került a Lengyel Intézet élére és az egyik legfontosabb: hol tanult meg ilyen szépen magyarul?
2013 januárjában neveztek ki a Lengyel Intézet igazgatójának előtte, 2009-től kezdve pedig igazgatóhelyettesként segítettem az intézmény munkáját. Egyébiránt magyar szakon végeztem Krakkóban és innen ered a nyelvtudásom is. Régóta tanulok már magyarul, de sokat segített a magyarországi tartózkodásom is, hiszen itt körülvesz a nyelv és a kultúra.

A Lengyel Intézet idén ünnepli 75. évfordulóját, ugyanakkor a források szerint csak 50 éve van ebben az Andrássy-úti épületben.
A Lengyel Intézet 1939-ben nyitotta meg kapuit. Több székhelye volt, mire a mai helyre került.

Hol kezdte meg működését a Lengyel Intézet Budapesten?
Megalakulásától 1944-ig a Múzeum körüt 11. szám alatt működött, az egyetem közelében. 1951-1964 között a Váci utcában funkcionált Lengyel Olvasóterem néven. Végül 1964-ben a Nagymező utcába költözött, ahol kezdetben Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ, 1994-től pedig Lengyel Intézet néven a mai napig működik. A második világháború idején ennek megfelelően rendkívül szoros kapcsolatokat ápolt az egyetemmel. Ezt jól érzékelteti az a tény is, hogy amikor a lengyel nagykövetség működését beszüntették (Lengyelország megszállását követően), akkor az intézet az egyetem szárnyai alatt folytatta tovább működését. Az intézmény egyébként akkoriban éppen egy olyan ország kultúráját képviselte, amely megszállás alatt volt.


1939-ben pedig közel százezer lengyel menekült érkezett Magyarországra…
És nemcsak a katonák, hanem nagyon sok civil is itt talált menedéket. A lengyel menekülteket azonban nemcsak Budapesten, hanem az egész országban befogadták és támogatták. Szállást, munkát, iskolákat, egészségügyi ellátást és egyéb támogatást is kaptak a magyaroktól. Sok korabeli dokumentum támasztja alá, hogy a körülményekhez képest mennyire humanitárius volt a lengyel menekültek magyarországi fogadtatása.

Hogyan segítette a Lengyel Intézet a menekülteket?
Az ide érkezett fiatalok nem tudták tanulmányaikat folytatni, az ő továbbtanulásuk érdekében az intézet oktatást szervezett és kiadványokat szerkesztett, ilyen volt például a Biblioteka Polska (Lengyel Könyvtár), mely klasszikus lengyel irodalmi műveket tartalmazott. Emellett jelentek meg lengyel nyelven magyar szerzők művei is.

Néhány év múlva pedig a magyarok számíthattak a lengyelekre.
1956-ban nagyon jelentős lengyel segélyszállítmányok érkeztek Magyarországra, a magyarok pedig nagyon hálásan fogadták azt, amit kaptak. Mi lengyelek is ugyanabban a helyzetben voltunk a keleti blokkban, emiatt természetszerűleg a politikai események között számtalan párhuzam volt. Az 1956-os forradalom után érezhető szimpátiát jól tükrözi, hogy a lengyel nyelvtanfolyamokra annyian jelentkeztek, hogy az akkor még a Váci utcában található székhelyünk előtt hosszú sorok kígyóztak.

Egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy a lengyel-magyar barátságnak nagy löketet adtak az ’56-os történések?
Biztos vagyok benne, hogy az ’56-os események közelebb hozták egymáshoz a két népet, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy  a hatvanas és hetvenes években sok magyar utazott Lengyelországba, gyakran autóstoppal, különféle dzsessz eseményekre, vagy avantgárd színházi előadásokra. Nagy népszerűségnek örvendett a Jazz Jamboree fesztivál, de sokan voltak kíváncsiak Jerzy Grotowski, Tadeusz Kator színházára is.

Ugorjunk egy picit az időben: a 70-es, 80-as években a lengyelországi történések alatt mennyire szenvedett csorbát a lengyel kultúra magyarországi bemutatása?
25 év telt el a rendszerváltás óta és büszkén mondhatjuk, hogy a magyar együttműködés a lengyel ellenzékkel igen jelentős volt. Hogy méltóképpen feldolgozzuk ennek az időszaknak a történéseit indítottunk egy sorozatot a Lengyel Nagykövetséggel közösen „Történelemórák a szabadságról” címmel. Ezekre a találkozókra olyan magyarokat és lengyeleket hívunk meg, akik aktív résztvevői voltak az eseményeknek. Az első vendégünk a lengyel-magyar szolidaritás-mozgalom egyik kiemelkedő alakja, Kiss Gy. Csaba volt. De a programsorozat keretében Magyarország első varsói nagykövetével, Engelmayer Ákossal is beszélgettünk már. A lengyelek közül megemlíthetem például Bogdan Borusewicz-et is, aki a jelenlegi lengyel szenátusban az alsóház elnöke. Legutóbb pedig az ellenzéki legenda, Władysław Frasyniuk tartott előadást. Általánosságban elmondható, hogy minden vendégnek van valami mondanivalója a lengyel-magyar együttműködésről, a két nép közötti ismeretáramlásról, hiszen arra is volt példa, hogy a magyarok utaztak ki Lengyelországba, hogy megtanulják a szamizdat-készítés technológiáját.

A rendszerváltás előtt volt itt egy lengyel bolt, miért döntöttek végül a megszüntetéséről? Van-e terv esetleg arra, hogy a lengyel ízek újra megjelenjenek az intézetben?
A rendszerváltás után sok dolog tisztázódott és a Lengyel Intézet elsősorban diplomáciai képviseletként kezdett el működni. Ennek feltételeit egy kétoldalú megállapodás is rögzíti, mely bármilyen jellegű kereskedelmi aktivitást kizár. Ez egyébként minden más országban így működik. Nekünk az elsődleges célunk a kultúrdiplomácia, már 15-20 éve ez az elv vezérel minket és véleményem szerint ez így is van rendjén.

A 75 éves fennállás kapcsán idén a Wikipédia is fókuszba kerül.
A wikipédiás szócikkíró versennyel elsősorban az új média felé próbálunk nyitni. Ezúton szeretnék biztatni mindenkit, hogy vegyen részt a versenyben, hiszen április végéig még sok cikket lehet írni. A versenyzőkre értékes nyeremények várnak, a fődíj pedig egy kétszemélyes utazás Lengyelországba.

Mi lesz a 75 éves jubileumi események főattrakciója?
A Lengyel Intézet hivatalos megnyitója egyes dokumentumok szerint 1939. május 24-én volt, ezért ehhez hűen május 23-án és 24-én  mindenki számára nyitott születésnapi bulival ünneplünk. Az ezzel kapcsolatos programokra bárki eljöhet majd, az intézet kapui pedig két napon át nyitva állnak az érdeklődők és Budapest lakói előtt. Ebből az alkalomból lengyel művészek munkáiból rendezünk kiállítást, az épület előtt felállítandó színpadon pedig koncerteket és táncelőadásokat tekinthetnek meg a vendégek. Emellett lesz egy nagyszabású köztéri projektünk is, mely nemcsak ezen a két napon lesz látható, hanem remélem, hogy még sokáig, talán örökké a hetedik kerület dísze marad. Erről egyelőre még nem árulnék el többet. Május 23-án este egy hatalmas bulival zárjuk a napot, amelyre egy Lengyelországban nagy népszerűségnek örvendő, a Lengyel Intézettel egykorú lengyel DJ-t hívunk meg. Reméljük, hogy ezzel sikerül jókedvet és mosolyt csalni mindenki arcára, és idősek és fiatalok együtt ünnepelhetik velünk háromnegyedszázados évfordulónkat.

A második napon pedig…
Többféle foglalkozás, workshop is várja az érdeklődőket. Lesz lengyel villám nyelvtanfolyam, kenyérsütés, valamint régi szóróanyagainkból használati tárgyakat készítünk majd szem előtt tartva a recycling-elveket. Emellett egy ünnepség keretében átadjuk a nyereményeket a győztes wikipédiás szócikkíróknak is.

A jeles jubileumok minden bizonnyal hatással lesznek a Lengyel Filmtavasz repertoárjára is.
Az idén húszéves Lengyel Filmtavaszon nemcsak új filmeket mutatunk be, hanem olyanokat is, amelyek régebben voltak láthatóak a fesztiválon. A korábbi filmekből viszont nemcsak mi válogattunk, hanem Facebookon is lehetett szavazni. Az idei Lengyel Filmtavasz húsvét után, április 24-én kezdődik és 30-ig tart a már hagyományosnak számító helyszínen, a Művész moziban.

Milyen illusztris vendégekre számíthatunk idén?
 A Lengyel Filmtavasz kapcsán Magyarországra látogat  egy fiatal, hazájában nagyon népszerű lengyel színész, Antoni Pawlicki, aki az Papusza filmben játssza az egyik főszerepet. Ez egyébként egy nagyon szép, költői film, amely egy lengyel-roma költőnőről szól. Emellett a filmfesztivál nyitófilmje, az Élni jó (Chce Się Żyć ) című film rendezője Maciej Pieprzyca is ellátogat  hozzánk. Itt lesz még továbbá a Lány a szekrényből (Dziewczyna z szafy) című film rendezője, Bodo Cox is. Ő egyébként új figura a lengyel filmművészetben. Első munkája nagy visszhangot váltott ki Lengyelországban, mert egy olyan történetről szól, amely a valóság és az irracionalitás határát súrolja. De visszatérve a közkívánatra ismét bemutatásra kerülő filmekhez az egyik kedvenc filmem, az Imagine is látható lesz az idei filmfesztiválon.

Kétségtelen, hogy az idei év az évfordulók ünnepe, hiszen 75 éves a Lengyel Intézet, 25 éve történt a rendszerváltás és ugyancsak ebben az évben lesz a varsói felkelés 70. évfordulója. Milyen programokra számíthatunk ezzel kapcsolatban?
Azt tudni kell, hogy ez az évforduló augusztusra esik, ezért jól át kell gondolnunk, hogy milyen programokkal szeretnénk jelentkezni. Izgatottan várunk egy filmalkotást, mely ezt a témát dolgozza fel, de ennek magyarországi premierje csak később lesz, hiszen a filmet először Lengyelországban kell, hogy bemutassák. Az biztos, hogy a már említett „Történelemórák a szabadságról” című előadássorozat kapcsán foglalkozunk majd a témával, mert ez a felkelés nem másról, mint a szabadságról szólt.

Megjelenik-e valamilyen kiadvány a Lengyel Intézet 75 éves fennállása alkalmából?
Igen, dolgozunk egy különleges kiadványon, amelyben azokat a dokumentumokat gyűjtjük össze, amelyek a Lengyel Intézet fontosabb történéseit elevenítik fel. Ez egy olyan kötet lesz, amelyből megismerhető az intézmény története. Reményeim szerint a kiadványban bemutathatjuk működésünk főbb területeit, érdemeinket és megszólaltathatjuk azokat a magyarokat is, –barátokat, partnereket– akik évek óta mellettünk állnak, és akik támogatása, segítsége nélkül nem tudnánk ilyen sikeresen működni.

Nemrég láttam a honlapon, hogy a Lengyel Intézet személyes emlékéket, fotókat, írásokat is szívesen fogad a magyaroktól.
Igen, de ez nem kötődik a jubileumi kiadványunkhoz. Felhívásunkkal arra szeretnénk buzdítani az embereket, hogy küldjék be írásos emlékeiket, fotóikat a Lengyel Intézetről, hogy jobban megismerhessük a múltunkat. Egyelőre nem érkezett sok emlék, de ezúton szeretném felhívni a Lengyel-magyar blog olvasóit, hogy éljenek a kínálkozó lehetőséggel!

Nagyon sok híresség járt már itt az intézetben, ki az akire nagyon szívesen emlékszik vissza?
Ez nagyon nehéz kérdés, mert nem tudok kihagyni senkit, vagy pedig fel kellene sorolni mindenkit, akivel találkoztam! Őszintén szólva az ilyen jellegű találkozások munkánk legkedvesebb részét jelentik, hiszen fantasztikus művészek látogatnak ide, akik nagyszerű dolgokat visznek véghez nemcsak Lengyelországban, hanem globális szinten is. Ha mindenképp meg kell említeni néhányat, akkor nagy élmény volt találkozni olyan neves alkotókkal, mint Agnieszka Holland, Krzysztof Zanussi, Andrzej Stasiuk, Joanna Bator, Krzystof Varga, Olga Tokarczuk, Janusz Głowacki...

Végezetül nem hagy nyugodni a kérdés: mennyivel nőtt a rendszerváltás óta a lengyel nyelvtanulás iránti érdeklődés?
Jelenleg százhúszan vesznek részt nyelvtanfolyamainkon, ami nagyon soknak számít. A rendszerváltás idején egy kicsit gyengült a lengyel nyelv iráni szerelem, ami talán annak is betudható, hogy a gazdasági fejlődéssel voltunk elfoglalva és a felzárkózáshoz inkább a nyugati nyelveket kellett gyorsan elsajátítanunk. Aztán 2004 körül nagy változás történt. A csatlakozás és a határok megnyitása óta nagyon sok mindent megváltoztatott és a két ország közötti cserekereskedelem is megélénkült. Emellett az ösztöndíjprogramok, valamint az Erasmus is sokat lendített a lengyel nyelv népszerűségén, mely megsokszorozta a magyar diákok kiutazását Lengyelországba, és ez fordítva is igaz: sok lengyel ösztöndíjas fordul meg Magyarországon. De említhetném még a régióban jelen lévő multinacionális cégeket, melyek folyamatosan keresnek olyan munkatársakat, akik beszélik a régió nyelveit.

És a mi a helyzet a szívügyekkel?
Minden évben megkérdezzük a nyelvtanfolyamokra jelentkezőket, hogy miért döntenek a lengyel nyelv mellett. A válaszokból kiderül, hogy vannak olyan diákjaink, akik például vegyes házasságban születtek és szeretnék nyelvtudásukat tökéletesíteni, de sok olyanról is tudok, akik például a diplomaszerzéshez iratkoznak be valamelyik tanfolyamunkra. Persze olyanok is vannak, akik azért tanulnak lengyelül, mert jártak Lengyelországban és megtetszett nekik a nyelv, a kultúra. A lengyel nyelvtanulásban fontos szerepet játszanak a szívügyek is, hiszen sokan vannak olyanok, akiknek a kedvese lengyel és ez motiválja őket... Ennek a több mint ezeréves barátságnak talán ez a titka, hogy nem csak politikai, gazdasági és más egyéb érdekek kötnek össze minket, hanem élő emberi kapcsolatok is! Nagy örömünkre szolgál, hogy pont itt vagyunk és ilyen nyitott, befogadó környezetben tudjuk népszerűsíteni azt, amit nagyon szeretünk!

Köszönöm az interjút!
Nagyon szívesen!

Szólj hozzá!

Címkék: történelem varsó lengyel barátság forradalom politikai kultúra kapcsolatok friss és forró lengyelorszag lengyelmagyar lengyel magyar barátság Lengyel Filmtavasz ezereves baratsag


2014.03.22. 11:30 gabrysia

...Egyszerűen az „I’m from Hungary” mondat hallatán a mosoly szélesebbre húzódik az arcodon... - beszélgetés a legnépszerűbb magyar-lengyel barátság témáját feldolgozó videó készítőjével

Állami ünnepségekről, hivatalos tábla,- és szoboravatókról, a lengyel és magyar államok közti formalitásokról sokat hallunk, gondoltam most egy kicsit az átlagemberek szintjére evezek. Március 23.-a közeledtével egy rövid beszélgetést szeretnék a kedves olvasók figyelmébe ajánlani, amelyet a két nép barátságát népszerűsítő legnézettebb videó szerzőjével készítettem. A Varsóban élő Artur Łaszczych, művésznevén Rogvist a szerzője az alábbi kis filmnek, amelyet szinte biztos vagyok, hogy sok olvasónk látott már valamikor. A filmet a Youtube őskorában, 2007-ben tették közzé és azóta már jóval meghaladta az 500.000 –es nézőszámot.

- Mi visz rá arra egy átlagos lengyel diákot, hogy filmet készítsen a lengyel-magyar barátságról? Mert akkoriban még egyetemista voltál, igaz?

Igen. A magyarok iránti kötődés valamivel korábban kezdődött. Azt hiszem 15 vagy 16 éves lehettem amikor Engelmayer Ákos ellátogatott a gimnáziumba ahol tanultam, hogy meséljen nekünk ’56-ról. A legmegdöbbentőbb dolog volt látni a történetei elmesélésének befejeztével, hogy mennyire elérzékenyült. Sok osztálytársam, kamasz fiúk, akiket persze akkoriban nem érdekelt más, csak a bulizás és a lógás szintén nagyon meghatódtak sőt, voltak olyanok is, akik sírtak. Engem is nagyon mélyen érintettek a szavai és úgy érzem ez az esemény, hogy hallhattam őt beszélni valahogy megváltoztatott örökre.

- Ezt én is megerősíthetem, ha ő elkezdi mesélni a történeteit az embert órákig képes lenne hallgatni.

Én nem ismertem meg őt akkor, úgy értem nem beszéltem vele személyesen, de évekkel később, mikor már felnőtt fejjel is egyre többet és többet olvastam és tudtam meg a magyar történelemről és sokszor találkoztam az olvasmányaim során a nevével rájöttem, hogy én ismerem őt, hisz egyszer már volt szerencsém találkozni vele. A legtöbbet talán a Węgierski łącznik c. interjúkötetből tanulhattam róla (a könyv magyarul is megjelent ’Magyar Kapcsolat’ címmel). De sokszor láttam őt interjút adni és szerepelni a televízióban is ahol általában a két ország ügyeinek szakértőjeként szólalt fel.

- Szóval valószínűleg ez a rendhagyó történelem óra volt az első ’komolyabb’ kapcsolatod a magyarokkal ami egész további életedre hatással volt rád.

Úgy gondolom, igen. A kötődés a részemről is óriási, annak ellenére, hogy sosem voltam Magyarországon. Viszont ha egyszer ellátogatnék oda szeretném azt igazán jól csinálni. nem csak egy hetes villámlátogatás során végigrohanni a nevezetesebb budapesti emlékhelyeken, hanem mondjuk egy hónapot eltölteni ott, bejárni az egész országot, megismerni a vidéket is. Szeretnék elmenni például Erdélybe is.

- Mi a videó keletkezésének története?

Mikor ez a videó kikerült a Youtube-ra, már készítettem néhány filmet a lengyel történelemről – és az egyik fő ok, hogy fontolóra vettem egyáltalán, hogy foglalkozzam a magyar témával az, hogy lengyel hazafinak tartom magam és ezáltal hittem és hiszek abban, hogy a magyarokhoz fűződő barátság a lengyel patriotizmus része. Ahogyan a filmben is elhangzó Varga Béla idézet is mondja - amely teljes mértékben igaz a lengyelekre is. Nem tudjuk megmagyarázni honnan jön ez az érzés, de nagyon különleges és mély érzéseket táplálunk a magyarok iránt.

- És mindezt annak ellenére érezted, hogy sosem találkoztál magyarokkal…

Így van. Némi levelezésen, internetes kapcsolattartáson kívül akkor még személyesen nem ismertem magyarokat. Mégis bennem is megvoltak a megmagyarázhatatlan barátságos érzések a magyarok felé. Azt hiszem mi ezzel születünk, ez az érzés nekem valahogy ösztönös volt. Az én szüleim például soha nem fektettek arra külön hangsúlyt, hogy megtanítsanak: a magyarokat szeretni kell. Én viszont biztos vagyok benne, hogy ilyen szellemben fogom majd nevelni a saját gyermekeimet.

- Ez volt az egyik első videód. Gondolom sok minden változott azóta, hogy ez elkészült.

De még mennyire. Ha jól emlékszem a Youtube 2005-ben jött létre, és a videó feltöltésekor is még gyerekcipőben járt az oldal, legalábbis a mai formájához képest. Azt hiszem én és mások is, akik hasonló filmeket alkottak mind úttörők voltunk.

 

 

- Manapság már egyre több oldal, egyre több szervezet és magánszemély foglalkozik a lengyelek és magyarok kapcsolatának ápolásával de akkor még nagyon különlegesnek számított ez a videó. Talán ezért is lett olyan népszerű. Sok-sok ember talált ott barátra sokan elmondhatták és kifejezhették a szimpátiájukat a másik nemzet fiaival szemben.

Igen, hihetetlen volt látni azt a rengeteg érzelmi megnyilvánulást. Én valami belső késztetés miatt éreztem úgy hogy készítenem kell egy ilyen filmet, de a hozzászólások voltak azok, amelyek megerősítettek abban, hogy ez a barátság egy élő dolog. Soha nem gondoltam volna hogy ilyen népszerű lesz a munkám.

- A népszerűségéből gondolom, hogy sok üzenetet, érdekes kérdést, kérést kaptál az évek folyamán.

Megszámlálhatatlan üzenet, óriási mennyiségű hozzászólás érkezett, fizikai képtelenség volt mindegyikre válaszolni. Ha egész nap nem csinálok mást mint válaszolok a levelekre még akkor sem értem volna a végére. Ki is kellett tennem a főoldalamra egy tájékoztató szöveget amelyben elnézést kértem mindenkitől hogy nem tudok válaszolni a megkeresésekre. Az egyik legérdekesebb felkérés amire emlékszem Amerikából érkezett, egy magyar-lengyel pár kért engedélyt arra, hogy lejátszhassák a videót az esküvőjükön. De örömmel jelenthetem, hogy a föld sok más pontján sokszor használták ezt a kisfilmet különböző rendezvények során. Szintén megszámlálhatatlan kérést kaptam azzal kapcsolatban, hogy még ezt is, még azt is bele kellene tennem a filmbe, ezeknek a kéréseknek azonban technikai okok miatt nem tudtam eleget tenni hisz a film már addigra készen volt. Ezeknek köszönhetően azonban nagyon sokat tanultam én is mivel sokan többet tudtak a barátságról és erről a témáról mint én.

- Tervezed hogy készítesz más filmeket is magyar témában?

Nagyon sok ötlet van a fejemben ami megvalósításra vár de sajnos kevés szabadidőm van és ezt a videót hét éve készítettem, amikor egy egyszerű videó készítő program elég volt egy ilyen munkához. De annyit fejlődött a technika, hogy manapság már egy hasonló minőségű film nem aratna nagy sikert. Sokkal jobb és fejlettebb szoftverekkel kellene dolgoznom, amiket még nem sikerült beszereznem, a jelenlegiekkel amikkel rendelkezem nem elegendőek ahhoz, hogy megcsináljam velük azt amit igazán meg szeretnék mutatni a világnak és hát, sajnos mivel maximalista vagyok nincs könnyű dolgom… Ha egyszer belekezdek valamibe annak tökéletesnek kell lennie. Általában persze ez visszaüt, mert miután elkészült egy munkám és feltöltöm azt, azután látom csak, hogy mennyi mindent másképp kellett volna csinálni, soha nem vagyok 100 %-ig elégedett egyetlen művemmel sem.

- Mit gondolsz, a barátság a társadalom alacsonyabb szintjén, az egyszerű emberek között is él?

Igen, és ez sokkal fontosabb mint az, hogy csak diplomáciai kapcsolatok legyenek a két ország kormánya között. Az is fontos persze, de úgy érzem amit ők közvetítenek, azok csak szavak. A vezetők egyik nap még Magyarországon ünneplik márc. 23-at, a következő nap már Mongóliával írnak alá baráti megállapodásokat. Én úgy érzem a barátság él a mai nap is, méghozzá erősen. Sokáig dolgoztam csoportvezetőként angol nyelvvel a Varsói Felkelés Múzeumában és így persze sok külföldivel találkoztam. De minden alkalommal, ha magyarokat kellett kalauzolnom valahogy más volt a helyzet.

Mégis miben volt más?

Ha meghallod, hogy magyarok vannak a csoportban rögtön másképp viselkedsz, nem mintha más külföldivel nem lennél kedves, csak egyszerűen az ’I’m from Hungary’ mondat hallatán a mosoly szélesebbre húzódik az arcodon. Olyan mintha egy régi barátot látnál újra pedig valójában csak egy idegenről van szó. Rögtön kedvesebb vagy hozzá és megteszel mindent, hogy segíts ennek az embernek, többet akarsz neki mutatni, mindent elmesélni és megtanítani, kifejezni a szimpátiát. Ezt nagyon sokszor tapasztaltam, mivel én is igyekeztem mindig így viselkedni a magyar látogatókkal. Sok Erasmus diákokból álló csoportot kellett például vezetnem, amelyekben egyszerre különböző országokból származó fiatalok voltak és nem voltam könnyű helyzetben. Mert ha van egy csoport pl. tele német, francia, angol, litván, svéd diákokkal mindegyik másképp fogja értelmezni a szavaidat mert másképp tanultak a történelemről. Ezeket a csoportokat mindig nagy rizikó faktorral kezeltem (nevet) mert féltem attól hogy konfliktusok forrása lehet az amit elmondok nekik. Viszont minden esetben, mikor magyarok voltak a csoportomban látszott rajtuk, hogy tudják és tökéletesen megértik mindazt, amiről beszélek hiszen hasonló történelmi események érték Magyarországot is mint Lengyelországot. Ők mindig csodás hallgatóság voltak, és gyakran megesett az is, hogy a vezetés befejeztével odajöttek hozzám beszélgetni, mert nekik mindig volt még néhány kérdésük. És én is örültem nagyon, hogy megmutathattam a magyar vonatkozású helyeket, dokumentumokat a múzeumban.

Amit biztosan kijelenthetek, hogy ha nekem is lesz családom, akkor a gyermekeimet a barátság szellemében fogom nevelni. A történelem megtanított arra, hogy nem a szavak hanem a tettek számítanak, hiszen ismerjük a mondást: bajban ismerszik meg a barát. És minket lengyeleket sokszor próbára tett már az élet, főleg akkor, mikor saját szövetségeseink árultak el minket. Azonban a barátságunk életeket mentett sok esetben hisz ha csak az 1920-as, a második világháborús vagy az 1956-os eseményeket említem máris sok példát találhatunk a barátságra. Szóval ha valami ilyen értékes dologgal rendelkezel, hát vigyázz rá, mert valahogyan biztosan meghálálja majd a jó tetteket. Sajnos a 80-as évek eseményei és az egész szocialista rendszer sok sebet okozott ezen a szép, sok évszázados kapcsolaton. Talán inkább a magyar szocialista vezetők voltak azok akik több sérülést okoztak, nem emlékszem, hogy olvastam volna arról, hogy magyar-ellenes propagandát folytatott volna a lengyel kommunista vezetőség. Bár mi mindig egy kissé instabil ország voltunk. Azt teljes bizonyossággal kijelenthetem – a történelmünk már számtalanszor bebizonyította - a területeinket elfoglalhatják, de meg kell ölniük minket mind egy szálig, ha ránk akarják erőltetni az akaratukat. Az ellenállás a vérünkben van.

- És mit gondolsz hogy néz ki ennek a barátságnak a jövője?

Minden rajtunk áll, de azért boldogabb lennék, ha az országaink kormányai is többet tennének a dologért. Mindenhol ugyanazt a véleményt hallom, olvasom a lengyelek részéről: ugyan miért keresünk szövetségeseket, kapcsolatokat szinte csak a messzi nyugaton, hisz oly sokszor bebizonyosodott már, hogy ezek a kapcsolatok sem nyújthatnak mindig tökéletes védelmet. Félre ne érts, nem ellenzem a szövetséget a nyugati hatalmakkal, hiszen Lengyelország, és Magyarország is a nyugati civilizáció része, de miért nem építhetünk egy erős Közép-Európát inkább, ami mindkét országnak előnyére válna? Szeretném látni, hogy országaink kormányai többet tesznek, amelyek nem csak formalitások. Az egyszerű emberek szintjén szerintem jelenleg nincs probléma. A rendszerváltás után a barátság témája valahogy nem volt még a mindennapok része, de a technika fejlődésével az internet előretörésével ismét megtaláltuk egymást. Elég csak a futball szurkolók példáját említenem milyen szoros a kapcsolattartás alakult ki köztük, például. Akármilyen esemény, nemzeti ünnep van soron, ők az elsők akik megemlékeznek ezekről, hatalmas molinókkal, transzparensekkel, táblákkal fejezik ki támogatásukat a másik nép iránt. Sok köztük a huligán is, akik képesek bármelyik pillanatban összeverekedni a rendőrökkel de mégis milyen csodás, hogy tiszteletben tartják ha megszólal a másik nép nemzeti himnusza…rögtön mind büszkén, egyenesen állnak.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény történelem barátság 23 kapcsolatok lengyelmagyar lengyel magyar barátság


2014.03.18. 11:52 Pekkarin

Közös lengyel-magyar wellness és borozás Egerben

Idén Eger ad otthont a lengyel-magyar barátság napja alkalmából rendezendő ünnepségeknek. Bár a két testvérnemzet csak március 23-án ünnepli a hagyományosan jónak számító, történelmi és kulturális kapcsolatokat, mégis már a március 15-i ünnepségeken elkezdődött a magyar-lengyel barátság ünnepe, mely egészen vasárnapig tart. A számtalan program között egy érdekes kezdeményezésre, a "Magyar-lengyel barátság a bor és a wellness jegyében" című rendezvényre bukkantunk, mely két nap múlva lesz.

ATT00000.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: programajánló lengyel barátság friss kapcsolatok lengyel magyar kulti friss és forró lengyelmagyar lengyel magyar barátság friss és


2014.03.15. 22:05 gabrysia

Bydgoszcz magyar hőse

Tavaly a karácsony előtti napokban jelent meg egy rövid írás Bydgoszcz város honlapján egy könyvet hirdetve, a ’mi magyarunkról’. Szügyi Trajtler József sorsa egy olyan bydgoszczi magyaré, amely a magyarok és lengyelek testvériségének egyik szép példája.

A kiadvány a „Józef Szügyi Trajtler, Węgier z urodzenia, bydgoszczanin z wyboru. Magyarnak született, Bydgoszczban élt és maradt" címet viseli és egy magyar vasúti mérnök élettörténetét dolgozza fel, akit a sors 1919-ben Bydgoszczba sodort. ’Kevés olyan város van észak-Lengyelországban, amely magyar hősökkel büszkélkedhet. Más a helyzet az ország déli részén, Krakkóban, Tarnówban, Wrocławban, ahol a magyar határ közelsége révén a kapcsolat a magyar barátokkal a mindennapok része volt és jelenleg is az. A könyv három fejezetből áll, az első kettő Trajtler élettörténetét meséli el, a harmadik pedig egy interjút tartalmaz Halina Stasiakkal, Trajtler unokájával és részleteket közöl lányának, Isabellának naplójából.’- írja a szerző a könyv bevezetőjében.

A könyv szerzői Marek Pietrzak, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Eryk Bazylczuk és Hanna Sowińska újságírónő.

 

trajtler.jpg

2013.december 11.-én egy körforgalmat is átneveztek Trajtler neve után, amely közel van a bydgoszczi vasútállomáshoz illetve ahhoz az épülethez, ahol 1923-ban bekövetkezett haláláig lakott.

A 380 000 lakosú Bydgoszcz megyei jogú város Lengyelország északnyugati részén fekszik, ipari, egyetemi város. Bydgoszcz I. és II. világháború közötti történetének egyik fontos epizódja egy született magyar, Szügyi Trajtler József részvétele az újjászülető Lengyelország felépítésében. A szerzők úgy gondolták, hogy elragadó személysége részletesebb ismertetést érdemel. Szügyi Trajtler József munkásságát elismerve, Bydgoszcz város a „Bydgoszcz Szolgálatáért” címmel is posztumusz tüntette ki szintén 2013 decemberében.

Szügyi Trajtler József 1877-ben nemesi családban született Budapesten, Trajtler Károly és Komlóssy Izabella házasságából. Érettségi bizonyítványát és mérnöki diplomáját Budapesten szerzi. Trajtler rendkívüli mérnöki elemzőképességét azáltal is bizonyította, hogy szeretett építészprofesszora előadását („Grafostatika”) 400 kézírásos oldalon jegyezte le.

1903-ban kötött házasságot Cecylia Bajewskával Lembergben. Szakmai munkáját – rövid budapesti gyakornokság után – 1900-ban, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Bosznia-Hercegovinában kezdte, ahol vasútvonalakat, utakat, hidakat épített és számos alagutat fúrt – mindezért I. Ferenc József lovagkereszttel tüntette ki.

Az I. világháború után felesége érveire hallgatva és saját meggondolása alapján Lengyelországot, Bydgoszczot választja lakóhelyéül, a városban 1919-ben kezd el a vasútnál dolgozni.

A lengyelek által a Bydgoszczban 1920 januárjában átvett hatalom első napjaitól kezdve a vasútforgalmat szervezte. Az ő érdeme volt a vasúti vagyon fosztogatásának megfékezése, valamint lengyel személyzet alkalmazása Bydgoszcz, Tczew és Gdańsk körzetének vasúti igazgatósága területén. A forgalmi szolgálat főnökeként megteremtette a megbízható és pontos vasúti összeköttetéseket. Alkalmazkodnia kellett az 1920-as évek súlyos, bonyolult politikai és gazdasági helyzetéhez, a megbízható és önfegyelemre alapozott vasúti munka megteremtése hatalmas erőt és energia-befektetést igényelt. Családját Szarajevóból vasúton költöztette át. A Bydgoszczba érkezett poggyászok között ott volt a fiatal József és testvére, Vilmos portréja, amelyet nagybátyjuk, a világhírű arcképfestő, Komlóssy Ede festett.

Fiatalon, 45 esztendős korában halt meg Bydgoszczban. A városban temették el, a Starofarny Temetőben, „nagy romantikus pozitivista lélekkel”, született magyarként, választott lengyelként és bydgoszcz-i polgárként.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem barátság emlékmű magyar lengyel


2014.03.13. 07:37 Pekkarin

Sörfőzdében nyílik újra a magyar főkonzulátus

Bár tavaly őszre ígérték, holnap Martonyi János magyar, valamint Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter jelenlétében újra megnyílik hazánk krakkói főkonzulátusa. Az intézmény újranyitására a magyar külképviseleti hálózat bővítése, illetve a magyar–lengyel politikai és gazdasági kapcsolatok további fejlesztése keretében kerül sor. A külképviselethez a dolnośląski (Wrocław), opolski (Opole), śląski (Katowice), świętokrzyski (Kielce), małopolski (Krakkó) és podkarpacki (Rzeszów) vajdaságok tartoznak majd.    

2013-ban egyébként Szczecinben és Bydgoszczban tiszteletbeli magyar konzulátusokat nyitott a magyar kormány, melyek száma Łódźban  és Poznańban működőekkel együtt négyre növekedett. A magyar–lengyel kapcsolatok regionális jelentősége szempontjából az elmúlt évek egyik legfontosabb eseménye a krakkói főkonzulátus újranyitása azután, hogy Bajnai Gordon 2009-ben bezáratta az intézményt, majd helyette Izraelben nyitott főkonzulátust.

Magyarország számára Lengyelország kétoldalú kapcsolataiban és a visegrádi csoporton belül is kiemelt stratégiai partnernek számít. A főkonzulátus megnyitásának célja, hogy az ország társadalmi, kulturális, turisztikai, természet- és társadalom-tudományi, illetve gazdasági kapcsolatai kiteljesedjenek, fejlődjenek. További cél az egyetemek, tudományos intézmények, önkormányzatok és a civil szervezetek közötti kapcsolatok megerősítése.

A krakkói Főkonzulátus megnyitása alkalmából Magyar–Lengyel Gazdasági Fórumot is tartanak. Magyarország krakkói Főkonzulátusa a város főpályaudvarához közel, a volt Lubicz Sörfőzde központi épületében, a Götz Palotában kap otthont a Lubicz utca 17h szám alatt.

Magyarország varsói Nagykövetsége és krakkói Főkonzulátusa szeretettel vár mindenkit a főkonzulátus megnyitása és az 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megtartott ünnepségre, amelyre 2014. március 14-én 16:00 órától kerül sor a krakkói Posztócsarnokban.

2 komment

Címkék: közélet lengyel barátság friss lengyelország kapcsolatok lengyel magyar krakkó friss és forró magyar lengyel lengyelmagyar lengyel magyar barátság friss és


2014.02.03. 22:41 Pekkarin

Így kereskedünk a lengyelekkel

Sokszor kapok e-maileket, melyben érdeklődtök, hogy tudnék-e munkát ajánlani nektek Lengyelországban. Legutóbb éppen egy beszervezős cég hazai vezetője keresett meg, hogy segítsek neki kiépíteni varsói képviseletét. Persze ez nem a legjobb példa volt, de hát neveket nem említhetek, mert nem fizettek a reklámért.

Lengyel barátaim is gyakran kérdezik, tudok-e valamit idehaza? Nyilvánvaló, hogy lengyelek hazai, valamint a magyarok lengyelországi elhelyezkedésénél elsősorban olyan cégek jöhetnek szóba, amelyek valamilyen szinten hídfőállásként vannak jelen a két ország között. Hála nektek mostanában annyit rugóztam a témán, továbbá a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokon, hogy elhatároztam, írok ebből egy bejegyzést. Ez talán mindenkinek a javát szolgálja. 

Válság után, fejlődés előtt

2012-ben Magyarország a 11. helyet foglalta a lengyel export célországai között. Ez akkor 2,4 százalékot tett ki, míg a 2008-as válság előtt ez az arány 2,8 százalék volt. A Lengyelországba importáló országok közül hazánk 2012-ben a 16. helyen állt 1,6 százalékos aránnyal, míg a válság előtt ez 1,8 százalék volt.

Idén megújulás volt tapasztalható a hazánkba irányuló lengyel exportot illetően. A 2012-es közel egy százalékos csökkenés után, értéke a tavalyi év első három negyedévében 10,7 százalékkal, mintegy 2,9 milliárd euróra nőtt. A két ország közötti kereskedelem nem nullszaldós, - ha lehet így fogalmazni -, hiszen hazánk valamivel kevesebb értékben 1,885 millió euró értékben exportált termékeket a testvéri Lengyelországnak. Ez viszont kifejezetten kiemelkedő sikernek tekinthető, ha a 2012-es évet nézzük, hiszen akkor 6,3 százalékkal csökkent a lengyeleknek szánt kivitel értéke. 

Mit veszünk a lengyelektől?

2013-ban főként gépipari termékeket, vegyipari termékeket és kohászati termékeket vásároltunk a lengyelektől. Az elmúlt időszakban ugyanakkor csökkent a gépek és elektromos eszközök jelentősége a domináns exportcikkek között. Jelentősen nőtt viszont a hazánkba exportált járművek és alkatrészek mennyisége. A legjobban pedig az illóolajok, illatszerek, szépség- és testápoló készítmények forgalma bővült.

Lengyel gyártmányú villamos Szegeden

Mit adunk mi a lengyeleknek?

A Magyarországról Lengyelországba  történő kivitel legnagyobb részét az elektromechanikai termékek teszik ki, amelyek importja a tavalyi év első három negyedében a 2012-es esztendőhöz hasonló szinten maradt. Ezen termékek közül a gyógyszerek, a felvételre alkalmas készülékek, tévék, projektorok, továbbá az autóalkatrészek, a személyautók, valamint a belső égésű motorok használatához szükséges alkatrészek képviselnek nagyobb mennyiséget. 

Szeretünk barátainknál befektetni 

A Lengyel Nemzeti Bank adatai szerint 2012-ben a magyar tőkebeáramlás Lengyelországban elérte a 183 millió eurós szintet, becslések szerint ez 939 millió euró is lehetett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján három évvel ezelőtt 132 magyar vállalat működött történelmi szövetségesünknél, igaz, ezek többsége (101 darab) 9 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozás volt. A magyar cégek Lengyelországban főként a vegyipar a gyógyszer- és az élelmiszeripar területén vannak jelen. 

A legnagyobb magyar befektetés Lengyelországban tavaly a Richter Gedeon biznisze volt, mely megvásárolta a Polfy Grodzisk vállalatot. Mindamellett a lengyel piacon tevékenykedik a Dunapack csomagolóipari magyar gyártó és a TrigGránit építőipari fejlesztő cég, mely tavaly adta át a Silesia City Centert Katowicében, illetve a Bonarka City Centert Krakkóban.

A Demján Sándor cége által épített Silesia City Center Katowicében

Szeretik hazánkat a lengyel befektetők 

2012-ben hazánkban mintegy 207 millió euró értékű befektetést vonzott, becslések szerint azonban még ennél is több, legalább 483 millió eurót költöttek lengyel vállalatok idehaza. A lengyelországi cégek főként az élelmiszer iparban, az IT-szektorban és a gyógyászati szolgáltatások területén fektettek be. A legnagyobb befektetőnek Magyarországon a Maspex számít, mely megvásárolta az Olympos-t, a Plusszt, és az Apentát. A kötszergyártás területén pedig a legnagyobb résztvevő a Torun-i Kötszer Gyár (Torunskie Zaklady Opatrunkowe). 

Az utóbbi időben a TETA lengyel IT cég többségi részesedést vásárolt a VT-Soft vállalatban. Mindamellett a Mercator Medical is képviseletet nyitott Magyarországon. A Mlekovita, a cipők forgalmazásával foglalkozó CCC és az ABC Data is befektetéseket hajtott végre hazánkban. Magyarország ugyanakkor fontos piac PESA Bydgoszcz számára is, mely 2012-ben 9 darab Swing alacsonypadlós villamost adott el Szegednek, melyek hasonlatosak azokhoz a járművekhez, melyek nagy számban közlekednek Varsóban. 

Forrás: Lengyel Nagykövetség 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar varsó friss lengyelország forró friss és forró lengyelorszag magyar lengyel lengyel magyar barátság polak wegier


2014.01.17. 15:19 Pekkarin

Télváró gondolatok

Furcsa egyveleg lenne ez a bejegyzés, mert sok olyan gondolatot szeretnék itt leírni, ami igazából még a karácsonyhoz és a szilveszterhez köthető. De egyáltalán nem korszerű múltbéli gondolatokkal terhelni az olvasót. Inkább csak boldog új évet kívánnék azoknak az olvasóknak, akik rendszeresen böngészik a Lengyel-magyar barátság blogot és azoknak is, akik csak most látogattak el életükben először ide.

Kegyetlenül őszinte leszek: sokszor megfordult már a fejemben, hogy bezárom ezt a boltot. Nem a lustaság miatt. Hanem azért, mert úgy érzem célt ért. Hat éve, amikor még elindítottam, Lengyelország csak egy távoli ország volt a hazai kis- és nagyvárosok népei számára. Most már aktívabbak a kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatok is és rendszeresen megtelik a postaládám olyan levelekkel, melyekben segítséget kértek utazáshoz, munkához, stb. Nagyon örülök ennek, mert ez azt jelenti, hogy mi magyarok végre felismertük, hogy a barátságot ápolni kell. Végre nincs olyan érzésem, hogy csak a lengyelek szeretnek és becsülnek minket, mi pedig észre se vesszük, vagy nem viszonozzuk ezt. Végre nem! És ez a siker. A sikert pedig élvezni kell.

Hogy mi lesz a jövő még nem tudom, mert itt a blog.hu -n és a neten is elszaporodtak a lengyel kultúrával foglalkozó blogok, ami nagyon jó dolog. Nem tudom még letészem-e a lantot és ha igen, akkor meddig, de azért most az leírom, hogy nagyon várom az igazi telet. Ha azon túl vagyok, akkor mindig tisztábbak a gondolataim. Utána tehát meglátjuk.

Amúgy ha kifogás szaga is van, de szeretném megjegyezni, hogy lengyelül is tanulok. Lassan egy éve. Szóval haladnak a dolgok, fejlődünk és nem hagyjuk el magunkat! Szeretnék minden kedves olvasónak boldog új évet kívánni ezzel a téli varsói képpel, amit nemrég dobott a gugli.

warszawa_zima_-_zener_joanna.jpg

3 komment


2013.11.05. 20:33 gabrysia

Magyar Varsó

Węgierska Warszawa - Magyar Varsó címmel nyílt szabadtéri kiállítás Varsó belvárosában, a H.C. Hoover téren október 18.-án. A kiállítás létrejötte annak a testvérvárosi megállapodásnak köszönhető, amelyet a magyar és a lengyel főváros belvárosi kerületei, név szerint I. kerület, Budavár és Śródmieście kötött 2012 májusában.

20131102_134924.jpg

A kiállítás a Varsóban fellelhető magyar emlékeket kívánja bemutatni időrendi sorrendben, pontos részletességgel, lengyel-magyar-angol nyelven. Az ötletgazda a lengyel fél, a kivitelező egy magyar cég, a kiállítást májustól októberig az I. kerületben lehetett megtekinteni, Varsóban pedig egészen 2014 áprilisáig lesz látható. További részletek, érdekességek a http://magyarvarso.eu/ honlapon találhatóak.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar lengyel kiállítás barátság Varsó


2013.10.24. 22:16 gabrysia

’56 emléke Lengyelországban

Tegnap, október 23-án pontosan 10:23 perckor megszólaltak Lengyelország szerte a légvédelmi szirénák. Én épp az irodában ülve, munkába temetkezve csodálkozva kaptam fel a fejem… furcsa véletlen lenne, hogy épp ebben az órában és percben kezdtek rá vijjogni? Aztán kicsit keresgetve az interneten kiderült, hogy a kezdés ideje valóban csak a véletlen műve volt, az egész országban tesztelték ugyanis a szirénákat, terrorelhárítási gyakorlatokat tartottak. Azonban az, hogy az egyik állami televízió a TVP Historia október 23-án egész napon át csupa a magyar forradalommal kapcsolatos és egyéb magyar témákat feldolgozó dokumentumfilmet vetített, már nem a véletlennek köszönhető. Kíváncsi lennék, van-e a földön még egy olyan ország, amely ilyen lázas igyekezettel emlékszik meg a mi nemzeti ünnepünkről?

De persze az itteni magyarok is szerveztek megemlékezéseket Lengyelország szerte az 57 évvel ezelőtt kitört forradalom emlékére. Néhány héttel ezelőtt a varsói magyar konzulátus hírlevelet küldött szét e-mailben amelyben részletes tájékoztatást adott az itt zajló programokról.

Október 23-án Poznańban emléktáblát avattak a vasútállomás épületében, ahol jelen volt többek között Gyurcsik Iván nagykövet, Engelmayer Ákos, Tischler János a Varsói Magyar Intézet igazgatója, Mansfeld László (Mansfeld Péter testvére). A város focicsapata, a Lech Poznań szurkolói is képviseltették magukat, egy hatalmas transzparenssel amelyen ’lengyel-magyar két jó barát’ felirat volt olvasható. A táblaavató egyben kiállítás megnyitó is volt, amely a Poznań és Budapest közötti ’56-os kapcsolatot dolgozza fel – miként jutottunk el a poznanńi júniusi véres eseményektől a Bem szoborhoz rendezett tüntetésig.

A mai napon, október 24-én pedig rövid koszorúzási ünnepséget tartottak a Varsó belvárosában található ’56-os emléktáblánál, amelyen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter is. (azt csak egy később olvasott hírből tudtam meg, hogy alá is írt a mai napon egy hadisírgondozási megállapodást a lengyel kulturális miniszterrel, amely téma szintén megérne egy bejegyzést).


1956os tábla.jpg

A Varsóban található '56-os emléktábla a mai koszorúzás után

Holnapra, azaz október 25-re is esik egy emléktábla avatás, melynek a Łódź és Varsó között félúton elhelyezkedő Skierniewice ad helyet. Ezzel az emléktáblával az 1920-ban, a keletről előrenyomuló bolsevik szovjet hadsereggel  szembeszálló lengyelek győzelmét segítő magyar katonai segítségnek állítanak emléket.

Lesz továbbá római katolikus mise is a varsói Szent István templomban, október 27-én a forradalom áldozataiért amely előtt egy rövid előadást is meghallgathatnak a jelenlévők ’56-ról. De részt lehetett venni az elmúlt héten több koncerten és előadáson, még a kisebb városokban is és ez folytatódik egészen a jövő hétig (kedvenc riportalanyom, Engelmayer Ákos is panaszkodott nekem, hogy legközelebb csak novemberben ér rá, olyan zsúfolt az októbere, rengeteg helyre hívták meg előadni).

Én csupán azt sajnálom, hogy nem hirdeti jobban a lengyel média az ehhez hasonló kezdeményezéseket. Amikor a koszorúzáshoz gyülekezett a tömeg ma délután Varsóban többen is odafordultak hozzám érdeklődni arról, hogy mi történik. A magyar forradalomról szóló megemlékezés hírére elcsodálkoztak, nem tudtak róla de örömmel maradtak utána a rövid eseményen… ebből is látszik: az a szó, hogy ’magyar’ Lengyelországban még mindig kivételes, pár percnyi megemlékezésre okot adó dolog.

4 komment

Címkék: magyar lengyel 1956 forradalom Varsó Poznan


2013.10.07. 18:46 gabrysia

"Soha nem bántam meg, hogy Lengyelországot választottam második hazámnak" - beszélgetés Engelmayer Ákossal

Engelmayer Ákos a Magyar Köztársaság rendszerváltozás utáni első varsói magyar nagykövete, kalandos múltat tudhat maga mögött: ’56-os pesti srác, majd kéziszedő szakmunkás, etnográfus, újságíró, műfordító, tolmács, egyetemi tanár. 1962 óta Lengyelországban él. Rengeteg lengyelekkel kapcsolatos film szerzője, társszerzője, tanulmányok, cikkek írója, aki úgy tartja, hogy a lengyelek iránti rokonszenv a magyar patriotizmus szerves része.

Ákos bácsival egy május végi magyar vonatkozású eseményen találkoztam először. Pontosabban nem is, mivel már 2011 őszén Wrocławban egy ’56-os emléktábla avatásán is kezet foghattam vele, viszont a beszélgetésre egész idáig várni kellett. Kihasználva a lehetőséget, hogy felajánlotta, bármikor úgy tartja kedvem ugarjak ki hozzá a Varsótól 25 km-re lévő Podkowa Leśnába, ahol jelenleg lakik és megmutatja az ottani hadi sírokat ahol a II. világháborúban elesett magyar katonák nyugszanak, felültem a vonatra és kizötyögtem hozzá, sétáltunk egyet az októberi napsütésben, és elkészítettem az alábbi képeket is.

- Mesélj nekem arról, kik nyugszanak az itteni sírokban.

- Nos, a magyarok szerepvállalását a második világháborús hadi cselekményekben talán nem mindenki ismeri még. 1944-ben a Magyar Honvédség itt is állomásoztatott csapatokat a németek szövetségeseként, azonban mikor kitört a varsói felkelés, a magyar parancsnokság megtagadta a németeknek, hogy együttműködjön a felkelés ellen, azzal az indokolással, hogy a magyarok nincsenek hadiállapotban a Lengyelországgal, mivel soha nem üzent hadat a lengyeleknek. Ha kiadják a parancsot a támadásra – amit az akkori vezetőnek, Lengyel Béla vezérőrnagynak kellett volna megtennie – hogy a magyar honvédek lépjenek fel a felkelők ellen, biztos volt, hogy a legénység fellázad. Nagyon sok magyar honvédről tudunk, aki átállt a felkeléshez. Külön érdemes megemlíteni Elek Istvánt, aki a hadsereg tisztjeként szekerekkel és honvédségi járművekkel szállította a civileket Podkowa Leśnába a forradalom miatt már lángokban álló Varsóból.

- Igen, Elek Istvánról most augusztusban én is olvastam egy lengyel nyelvű cikket, amelyben megemlítik, hogy segített megszervezni a civilek kimenekítését Varsóból. Ő még mindig Lengyelországban él?

- Igen, Gdańskban. Tehát a magyarok elkezdtek tárgyalni a lengyelekkel az egész hadsereg esetleges átállásról, mivel ilyen szándék is volt, és nagyon komoly tárgyalások folytak. Azonban amikor erre a németek rájöttek, akkor a magyar csapatokat átdobták erre a környékre, Pruszkówba,  Podkowa Leśnába - és hosszabb ideig itt állomásoztak. A harcok befejezése után pedig, mikor a magyar csapatokat már hazaküldték, Elek István itt maradt tovább segíteni. Szerencsétlenségére viszont a szovjetek bevagonírozták és megindították az egyik szerelvénnyel a Szovjetunió felé. Ő azonban Kalinyingrádnál megszökött, visszaverekedte magát Gdańskba, elvett egy lengyel lányt feleségül és ott telepedett le véglegesen. Gdańsk Oliwa városrészben az egyik legnagyobb park felújítása az ő nevéhez kötődik, ugyanis civil foglalkozása szerint kertész valamint részt vett a gdański állatkert létrehozásában is.

Közben megérkezünk a sírokhoz, a feliratok szerint három honvéd nyugszik itt, tehát név szerint tudjuk, hogy ők kik voltak.

- Négy verzió van arról, hogy hogy pusztultak el. Az egyik, hogy aknára futottak, a második: hogy sebesültek voltak és a németek ölték meg őket, harmadik szerint védték a helyi lakosságot, és a negyedik szerint részegen tehenekre vadásztak és a német csendőrség lőtte le őket. De a lényeg az, hogy ezeket a sírokat ’44 óta a helybéliek gondozzák. Még a háború idején dezertált kb. 30 ember a magyar honvédségtől, hogy átálljanak a lengyel Honi Hadseregbe, amely a londoni emigrációban működő lengyel kormány irányítása alatt német és szovjet irányítástól függetlenül működött és a lengyel szabadságot hivatott kiharcolni. Ezektől a síroktól nem messze, ahol most állunk, van 6 tömegsír, amelyet nem exhumáltak így pontosan nem tudhatjuk kiket temettek oda de a legenda szerint ott is ilyen átállt magyarok nyugszanak.

a sirok.jpg

- Gondolom akkor a helyi lakosoknak volt kapcsolata a katonákkal – mégpedig jó kapcsolata, a háború idején, ha így megmaradt a magyar katonák emléke

- Persze. Itt mindig ég a gyertya, mindig van friss virág... emlékszem egyszer mikor november 1-jén kijöttünk, felfigyeltem arra, hogy itt imádkozik egy huszonéves leányzó. Amint befejezte az imát odamentem hozzá és képzeld azt mondta: mióta az eszemet tudom minden alkalommal mikor a szüleimmel mentünk a nagyapám sírjához itt is megálltunk imádkozni.

- Hihetetlen…

- Állítólag négy magyart hantoltak itt el viszont csak háromnak ismert a neve, és hogy pontosan hol fekszik a negyedik honvéd, azt nem tudni. A három itt eltemetett magyar közül (név szerint: Hunyadi Pál, Véner József, Tóth Antal) kettőnek gyermeke is született, fiúk, akik a mai napig élnek. Egyikük különösen keserédes története, hogy pont azon a napon született, amikor az édesapja elesett, 1944. szeptember 5.-én. A két fiút még a 60-as években próbálták kijuttatni ide egy megemlékezésre, de mivel ahogy már említettem anno kb. 30 magyar a lengyel Honi Hadseregbe és nem a szovjetekhez dobbantott ez igen szúrta az akkori szocialista rezsim szemét. Azonban szerencsére talán pont ezért 1963-ban felállították a lengyel-magyar antifasiszta fegyverbarátság emlékművet, mivel kedvezőtlen fényt vetett az elvtársakra, hogy a magyarok segítő baráti kezet nem a néphadsereghez való átállással kívántak nyújtani, hanem az országot függetleníteni kívánó Honi Hadsereg soraihoz való csatlakozással. Így akarták a valós történetet félreseperni ki kellett húzni a méregfogat. És a két fiú végül kiutazhatott édesapjuk sírjához.

a sir.jpgLengyelországért elesett magyar katona, 1944. szeptember 5.

Érdekességképp mindenképp megemlíteném még, hogy az a Kilián György akiről később az ’56-os forradalomban elhíresült laktanyát is elnevezték (kommunista pártaktivista, a Kádár-korszak legünnepeltebb partizánmártírja) pont ott tűnt el Lengyelországban egy ejtőernyős bevetésen – ahol később 1986-ban az első 56-os emléktáblát felavatták. Ez a hely szintén Podkowa Leśna. Az emléktábla pedig az itteni Szent Kristóf templomban kapott helyet. Viszont a felavatása után nem sokkal a táblát ismeretlenek leverték, úgyhogy ami jelenleg itt található az már másolat.

emléktábla.jpg

Közben keresztülsétálunk a templomhoz vezető parkon, Ákos  bácsi mellékesen megjegyzi, hogy a park a Lengyel-magyar barátság parkja elnevezést viseli. Elsétálunk az első Lengyelországi Katyń-i emlékmű keresztje előtt is, amelyről még ’86-ban leverték a feliratot ugyanazon a napon, amikor összetört a magyar emléktábla is... vajon véletlen egybeesés? Belépünk a templomba, megmutatja nekem azt az emléktáblát is, amelyet egy 1980-ban zajlott éhségsztrájknak szenteltek és melynek Pákh Tibor is résztvevője volt (Pákh 1956-os forradalmár, később letartóztatták, és mikor már állítólag nem voltak politikai foglyok Magyarországon ő akkor még mindig börtönben ült, 71-ben szabadult miután többször elektrosokkal kínozták illetve évekig magánzárkában ült. A magyar ellenzéki mozgalom egyik legkiemelkedőbb alakja).

Hallom a történeteket arról, hogy 1986-ban itt micsoda megemlékezések voltak volt a forradalom harmincadik évfordulójáról – sokkal nagyobb mint odahaza Magyarországon. A magyar intézet épületén Varsóban egy hatalmas kép volt kifeszítve, Starowieyski híres könnyező galambot ábrázoló képe, mely ’56-ban a lengyelek körében a forradalom jelképe lett. A nagykövetség előtt az Ujazdowski park kerítésére egy lepedő volt napokig kikötve rá felfestve, hogy: Węgry 1956 – Pamiętamy. Solidarność. (Magyarország 1956 - Emlékezünk. Szolidaritás). „ez a lepedő az én családom tulajdonát képezte. A gyerekek összes filctollát elhasználtuk míg felfestettük a feliratot. Nevetve meséli: az egyik barátom adott később egy írásbeli nyilatkozat mely szerint a szabad Lengyelország létrejötte után a lengyel államkincstár köteles kiadni három lepedőt Engelmayer Ákosnak, mivel magántulajdonából oly sokat áldozott ilyen célokra. Sok fotómból készült később egy kiállítás, ami Poznań-Budapest 1956 elnevezéssel több akkori szocialista nagyvárosba eljutott, többek közt Kijevbe, Moszkvába, Leningrádba is. A mai napig büszkén mesélem, mikor a kiállítás Leningrádi állomásáról az összorosz tv-ben készült összeállítást vetítették, az egész műsort ezzel az én kissé használt családi lepedőmmel kezdték.”

 StarowieyskiGolab.jpg

- Hallottál-e arról, hogy újra nyitják a 2008-ban bezárt krakkói magyar konzulátust?

- Igen, tudok róla. A pontos dátumot nem tudom megmondani, de már nagyon közel az időpontja. Körmendy Adrienne lesz a krakkói konzul, történész professzor, itt tanult Varsóban, a kiküldetésem végén ő volt az első beosztott a nagykövetségen. Nagyon örülök, hogy őt nevezték ki.

- Te Podkowa Leśna díszpolgára vagy már majdnem húsz éve, és aktív tagja a helyi közösségi életnek. Van-e a városnak esetleg magyar testvérvárosa?

- Sajnos ez fájó téma, mert nagyon sokat próbáltam tenni ez ügyben, Budapest XIX. kerület, és Leányfalu is esélyes volt erre a posztra, a polgármester vevő rá, a lakosok vevők rá, de sajnos van egy-két ember az önkormányzatnál akik keresztbe tesznek. Pedig Leányfalunak van is lengyel vonatkozása, oda is került nagyon sok lengyel menekült, gyermek a második világháború idején.

Közben megérkezünk az otthonába. Szóba jönnek a könyvek, mivel beszélgetésünk folyamán Ákos bácsi sorban hordja oda nekem őket, és azokkal illusztrálja történeteit, tanít, néhányat kölcsön is ad. Könyvritkaságokat, régi folyóiratokat tartok a kezemben majd arról beszélünk, hogy mi volt az első kapcsolata a lengyel kultúrával, mi jelentette a kiindulópontot amiből már tudta, hogy életét a lengyel-magyar kapcsolatok ápolásának szenteli.

- Egyszer olvastam egy interjút Kovács István író, költő, műfordító, történésszel, és onnan tudom, hogy az ő egyik gyermekkori kedvenc olvasmánya, Rákosi Viktor Hős fiúk című könyve volt, amit pont emiatt már régóta keresek antikváriumokban, de sajnos lehetetlen megszerezni. Akkor láttam, hogy megemlítetted: rád szintén nagy hatással volt rád ez a könyv.

- (Nevet) igen, a 1848-as szabadságharcban harcoló három testvér története, akik Bem apó zászlaja alatt harcoltak, nagyon nagy hatással volt rám. Nemkülönben Szentiványi Jenő Lengyel sasfiók c. könyve, amely a Lembergben és környékén 1918-ban lezajlott ukrán-lengyel csaták történetét meséli el. Később, felnőttként is újraolvastam ezt a könyvet és akkor értettem meg, hogy ha nem ismerem már gyerekként, akkor valószínűleg másként alakult volna az egész életem, másképp állok hozzá ’56-hoz és az egész lengyel témához, valószínű, hogy nem mentem volna el akkor „balhézni”. De lassan már nem férek el a könyvektől, van egy második szint és van egy alsó szint tele velük. Mikor már anyagilag is lehetőségem nyílott rá, a családom sem akadályozott meg a kincsek gyűjtésében, nem rótták fel nekem, hogy azt a pénzt rájuk is költhettem volna, tehát így alakult hogy ilyen tetemes gyűjteménnyel rendelkezem. És sajnos igen, tendencia, hogy ilyen könyveket már ritkán kapni manapság, pedig ezek meghatározóak lehetnének a mai ifjúság számára egy életre.

Vannak még olyan magyarok nagyon sokan, akiknek említhetném a nevét ha lengyel-magyar kapcsolatokról esik szó. Ott van például Domszky Pál akinek varsói emléktábláját a feleségem tervezte. Domszkynak lengyel arisztokrata őse még Erdélyben harcolt Bem oldalán, majd Magyarországon telepedett le. Domszky viszont aki kiválóan beszélte a lengyel nyelvet később Lengyelországba került, és elvett egy lengyel lányt, majd tiszteletbeli konzullá nevezték ki és a háború során nagyon sok lengyelt mentett meg azáltal, hogy hamis magyar papírokat szerzett nekik. Vagy említhetném Kerényi Grácia költőt, műfordítót, aki lengyel antológiát szerkesztett, és fordított. Auschwitzba került, ott tanult meg lengyelül majd Lengyelország lelkes híveként részt vett az ellenállási megmozdulásokban a 80-as években, lengyel árva gyerekek magyarországi utazását szervezte, amely sajnos a hatóságok döntései miatt végül meghiúsult. De szót lehetne ejteni akár id. Antall Józsefről, a „lengyelek édesapjáról” aki a második világháborúban a magyarországi lengyel menekülteket segítette.

portré.jpg

Maryna Szöllősi portréja Engelmayer Ákosról

- A beszélgetésünkből máris rengeteget tanultam a XX. századi lengyel történelemről, most még inkább megbizonyosodtam abban, hogy Lengyelországban magyarnak lenni jó. Mit üzensz Ákos bácsi a lengyelországi magyaroknak?

- Azt, hogy tartsák meg magyarságukat. Akinek az ősei a Kárpát-medencéjébe születetek és kötődik bármilyen szinten a magyarsághoz ma már minden nehézség nélkül megkaphatja a magyar állampolgárságot, korunk törvényei nem akadályozzák a külföldről történő szavazást sem. Én nagyon megszenvedtem a szocializmus ideje alatt, ahogy a hivatal játszadozott velem külföldön élő hazámfiaként, így a fentieket óriási dolognak tartom. Arra kérem őket, tartsák meg a magyarságukat, terjesszék a magyar kultúrát, az országimázst, járuljanak ahhoz hozzá, hogy derék lengyeleink jobban megismerjék Magyarországot, és még jobban becsüljenek.

- Megbecsülnek azért ők eléggé, szerintem egy magyarnak talán itt Lengyelországban a legjobb külföldiként. Persze régen azért az ún. stoppos nemzedék még inkább  szinten tartotta a barátságot. Számtalan történetet mesélhetnék én is arról, hogy például bármikor orvoshoz megyek, és az orvosok, általában az idősebbek amint meghallják, hogy magyar vagyok azonnal a 80-as évekbeli autóstoppos kalandjaikat mesélik. Mindig elérik, hogy mosolyogva jöjjek ki a rendelőből és nem feltétlenül azért mert egészséges vagyok, hanem mert ilyen visszajelzéseket kapok.

- Igen, és Magyarországon is van egy autóstoppos nemzedék, hiszen mikor be voltunk zárva, akkor Magyarország a lengyeleknek szinte Nyugat-Európa volt, főleg a hadiállapot alatt mikor a boltokban itt nem volt semmi. A magyaroknak pedig Lengyelország jelentette a szabadság földjét, főleg ’56 után. Ez volt világra nyíló ablak, mert itt pezsgett az élet, az egyetemistáknak klubjaik voltak (míg Magyarországon csak a KISZ volt) volt jazz, itt absztraktív művészet, nyugati filmek, AK tudat, egyház…

Igen, én is ide jártam vissza, pedig mehettem volna nyugatra is, Hollandiába. Emlékszem még a Tanú című film bemutatója után, beszélgettem egy építészhallgatóval, aki mesélte, hogy ebből a filmből tudta meg, milyen viszonyok voltak az ötvenes években – annak ellenére, hogy az Andrássy út 60.-tól nem messze nőtt fel. Festő édesapja ugyanis az élményeit kb. 1918-ig mesélte. Miután én kijöttem ide lengyelföldre, és kb. olyan értelmiségi körökben forogtam, mint otthon, hát meglepődve tapasztaltam, hogy itt az olyan dolgok mint pl. Katyn szabad beszédtéma volt… itt még volt családi szájhagyomány. Magyarországon ez ’56 után megszűnt, a hatalom gyökerestül kiirtotta, az emberek pedig féltek.

1985 körül az unokatestvérem járt egyszer itt nálunk, emlékszem nyáron nyitott ablaknál beszélgettünk – persze magyarul, és amikor elkezdtünk politikáról beszélni, automatikusan lehalkította a hangját. A nejem is emlegeti, talán még interjúban is megvan valahol, hogy mikor 1962-ben féllegálisan itt kinn maradtam, felvettek fizikai munkásnak, de mellette találkoztunk klubokban egyetemi diákokkal s mikor beszélgetni kezdtünk, kezdetben mindig automatikusan hátrafordultam ellenőrizni, hogy nem figyelnek-e. Vagy példaként említhetném még, hogy feleségem, Krystyna és fiam Andrzej már 1981 december 14.-én vagyis a hadiállapot bevezetésének másnapján bekapcsolódtak az ellenállásba. Bennem azonban még elevenen élt ’56 emléke, féltem és csak jóval később mertem én is csatlakozni hozzájuk.

Az itteni ellenállás nagyságrenddel különbözött a magyarországitól. Míg ott kb. 200 főt számlált az ellenzék – addig Lengyelországban a földalatti ellenzék szamizdat kiadványai 30 ezer példányban jelentek meg föld alatt méghozzá hetenként, és több mint 700 féle újság. Mindez akkor, mikor a papír abszolút hiánycikk volt Lengyelországban, hiszen gyakran még WC papírt sem lehetett kapni. A lengyeleknek sikerült a társadalom nagyobb részét meggyőzni a maga igazáról, míg ez a magyaroknak nem sikerült. A magyarországi gulyáskommunizmus jólétet jelentett, amelyet nem akaródzott feladni. A legális Szolidaritás évei alatt, 1982 után, mikor egyre fenyegetőbbé vált a „baráti segítség” réme, jártam a varsói és vidéki iskolákat, előadásokat tartottam a magyar-lengyel szabadságharcos hagyományokról. Igyekeztem meggyőzni a diákokat, hogyha jön a baráti segítség keretében a Magyar Néphadsereg, akkor nem „mi” jövünk, hanem „ők”. Sajnos a magyar vezetés úgy állította be a ’80-as években zajlódó lengyelországi eseményeket, hogy annak összes rossz hatása a dolgozni nem akaró, lusta népségnek köszönhető, ezért van az egész szocialista blokk válságban. Az ilyen és ehhez hasonló berögződések ellen próbáltam tenni én is minden erőmmel és tudásommal. Soha nem bántam meg, hogy Lengyelországot választottam második hazámnak. Csodálatos feleségem van itt inkább lehettem magyar mint otthon a Kádár-rendszerben, itt tanulhattam, diplomát szerezhettem és azt csinálhattam amit szerettem.

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: 1956 barátság forradalom emlékmű kapcsolatok lengyel magyar barátság


2013.10.05. 18:26 gabrysia

Bistro Budapeszt

Néhány hete új vendéglátóhely nyílt Varsó Saska Kępa városrészében Bistro Budapeszt néven.  A hely egyetlen hátránya, hogy nagyon kicsi és kevés asztal fér el odabent. A jelenlegi vénasszonyok nyarában még odakint is le lehet ülni és napfényben sütkérezve ebédelni, de ha jön a tél sajnos kevés lesz a hely. Azonban a pörkölt nokedlivel és házi savanyúsággal, valamint a túrós rétes igazán finom volt szóval reméljük a hely népszerű lesz a lengyelek körében is.

bistro.jpg

Ma ottjártamkor beszélgettem egy kicsit a minket kiszolgáló hölggyel, aki annak a Kovács Istvánnak a felesége, akivel én még Poznańban találkoztam tavaly szeptemberben a magyar vásáron és aki egy magyar boltot is vezet Varsóban ami a bisztróval szemben, az utca túloldalán található. Akkor Poznańban kaptam egy telefonszámot Kovács Istvántól azzal az információval, hogy általában két-három hetente jár Magyarországra áruért és ha valamire szükségem lenne akár rendelni is tudok. Egyszer aztán mikor épp füstölt kolbászért mentem a boltba, és érdeklődtem, hogy túró rudit kapni-e sajnos nemleges választ kaptam. Korábban többször hoztak és próbálták árulni, de mivel a lengyelek körében a rudi egyáltalán nem ismert, sajnos nem kelt el, és végül ki kellett dobniuk a lejárt szavatosság miatt. De sebaj, ha szeretnék rendelni, akkor adjam meg a telefonszámom, és ha hoznak Magyarországról, akkor értesítenek. A számom megadtam, majd szépen elfelejtkeztem az egész dologról. Néhány héttel később azonban meglepetésemre sms-t kaptam: „Witam, tu Sklep Wegierski Papryka…” Mehettem is átvenni hatalmas túró rudi szállítmányomat, becsületükre legyen mondva még csak nem is csillagászati áron kaptam jutottam hozzá.

Tehát a bisztróban minden nap igyekeznek más ételeket készíteni, helyszűke miatt leginkább úgy tervezték, hogy elvitelre árulnának. A szakácsnő magyar ismerősétől tanulta a recepteket, akinek az édesapja korábban a varsói nagykövetség főszakácsaként dolgozott. Tehát a varsóiaknak minden adott hogy hozzájussanak egy kiadós házias ebédhez, az árak is barátiak: a kis adag 8 zł, a nagy 12 zł, a desszertek, sütemények, lángos 6 zł körül járnak. A hely facebook oldalán a napi menüről is találhatunk friss információkat.

2 komment


2013.08.04. 20:17 Pekkarin

Ősszel helyrehozzák a Bajnai-kormány fatális hibáját

Várhatóan ősszel nyílik újra a krakkói főkonzulátus. Ezt a tájékoztatást adta a Külügyminisztérium a Lengyel-magyar barátság blog megkeresésére. Ez hatalmas örömhír, igazán örülni csak akkor fogunk, ha saját szemünkkel látjuk. 

A krakkói főkonzulátus bezárásáról Bajnai Gordon kormánya döntött 2009-ben. A lépés órási kárt okozott a dél-lengyelországi magyaroknak, nem beszélve a kulturális és gazdasági következményektől. Úgy tűnik, hogy négy év elteltével visszatérhetünk abba az állapotba, amely a gyászos döntést megelőzően állt fenn.

A határozat alapján a Krakkói Főkonzulátus konzuli kerületéhez hat dél-lengyelországi vajdaság (Alsó-Szilézia, Opole, Szilézia, Kis-Lengyelország, Kárpátalja, Szentkereszt) tartozik majd. A képviselet feladatai között a gazdasági, közlekedési, turisztikai, társadalmi és a tudományos kapcsolatok, valamint a régióban élő magyar közösséggel való együttműködés szorosabbá tétele szerepel.

magyar_izek.jpg

Magyar ízek Krakkóban

A határozat alapján megkezdődtek a főkonzulátus újranyitásának előkészületei. A Külügyminisztérium a Lengyel Köztársaságnak már jelezte magyar szándékot, amelyet a lengyelek támogatólag visszaigazoltak. A Bem-rakparton található minisztérium a képviselet újranyitását ez év őszére tervezi. Magyarország a Visegrádi Négyek soros elnökeként is nagy hangsúlyt fektet a regionális együttműködés erősítésére.

A Lengyel-magyar barátság blog korábban több bejegyzésben is foglalkozott a krakkói főkonzulátus ügyével és a lehető legtöbb rendelkezésre álló eszközzel harcolt a bezárás ellen. Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt petíciót indítottunk a krakkói főkonzulátus megmaradása érdekében, melyet akkor 335 tiltakozó írt alá. Emellett nyílt levélben kértük Orbán Viktort az intézmény újranyitására.

A krakkói főkonzulátus bezárása indokolatlan lépés volt, ugyanis az évi 2 és fél milliárd forint, melyből az intézmény gazdálkodott mindössze a parlamenti képviselők fizetésemelésére volt elég. A bezárás ugyanakkor nagyon rossz üzenet volt a lengyelek felé, hiszen soha egyetlen nép nem élt akkora szimpátiával Magyarország iránt, mint ők, ezt bizonyítja 1956-os októberi, magyar forradalmat támogató segélyszállítások megindítása, illetve Bem tábornok és a lengyelek 1848-as szabadságharcos szerepvállalása.

Szólj hozzá!

Címkék: politika 1956 barátság lengyelország politikai kultúra friss és forró lengyelorszag magyar lengyel lengyel magyar barátság friss és polak wegier