Augusztus 1. „W óra”
2013. július 23. írta: gabrysia

Augusztus 1. „W óra”

Augusztus 1.-jén délután 5 órakor Lengyelország szerte megszólalnak a szirénák és az ország megáll egy percre. Emlékezni. Tiszteletet leróni. Emlékeztetni. Ezen a napon tört ki ugyanis 1944-ben a máig sok kérdést felvető, igen megosztó de leginkább tragikusnak nevezhető varsói felkelés  (ami nem összekeverendő az ’43-as varsói gettólázadással). 69 éve, hogy a már majd 5 éve náci megszállás alatt élő varsóiak úgy döntöttek megpróbálják a lehetetlent: visszavenni a hatalmat a fővárosuk felett. Az időzítés úgy tűnt tökéletes. A keletről előrenyomuló „baráti, felszabadító” Vörös Hadsereg már ott várakozott a Visztula túlsó partján a segítség ígéretével, a lengyeleknek hát minden reményük beigazolódni látszódott.

 

Ez a kampányfilm tavaly készült, híven mutatja, hogy zajlik az emlékezés Varsóban

De Sztálin okosabb volt annál, hogy engedje a lengyeleknek kivívni szabadságukat. A szovjetek tehát álltak és várták míg a németek 63 nap alatt vérbe fojtották a felkelést, majd porrá égették a lengyel fővárost. Szó szerint porrá égették, szisztematikusan, házról-házra járva, lángszórókkal, külön figyelmet szentelve a lengyel történelemben és kultúrában fontos szerepet játszott helyeknek. Varsónak 1939-ben 1.300.000 lakosa volt, a felkelés idejére ez 900.000 körülire fogyatkozott, míg a háború végén már csak kb. 1000 ember élt a romokon. Az háborús pusztításról néhány éve megrázóan valósághű 3D-s animáció is készült, a Varsói Felkelés Múzeumában megtekinthető, a trailer itt látható:

 

 

„Godzina W” (W óra) elnevezéssel zajlanak majd országszerte a megemlékezések, mely elnevezés a felkelés kezdetét jelző akció fedőneve volt. A felkelés, amelyben mindenki részt vállalt, ahol 8 éves gyerekek voltak a hírszerzők, és a földalatti csatornarendszereken keresztül közlekedtek. Varsóban járva lehetetlen nem értesülni mindezekről – az úton útfélen a háborús áldozatokra emlékeztető táblák felhívják az ember figyelmét. Unalmas folyton a múltra emlékezni? Lehet. De nincs család amely ne fogyatkozott volna meg a háborúban. Ez a seb máig eleven. Egész könyvtárat megtöltő fájdalom áradt már ki ebből a sebből és még mindig csak ömlik és ömlik. A sokk amit a németek akkor okoztak semmihez nem mérhető. Saját szememmel láttam a Pawiak börtönmúzeumban (http://muzeum-niepodleglosci.pl) az 5 ember számára készült cellákat, ahová rosszabb időkben akár 20 embert is zsúfoltak, láttam a korabeli plakátokat amelyen a németek hirdették, hogy X napon X német tiszt ellen elkövetett merényletért 100-200-300 lengyelt kivégzésével válaszoltak. Alatta tételesen és német precizitással felsorolva az áldozatok listája.

Varsó tehát emlékezik. A Varsói Felkelés Múzeuma (amely talán a legnagyobb népszerűségnek örvend az egész országban) már egy hónapja versenyt indított a facebook-on. Különböző, háború után készült fényképek helyszínének beazonosításához kérnek segítséget, katalogizálni próbálják ugyanis az archívumot (https://www.facebook.com/1944pl?fref=ts).


krk3.jpg

 

Nemcsak Varsóban, az egész országban tartanak megemlékezéseket. Ezt a plakátot, melyen emlékeztetik az embereket az egy perces csendre - például a hétvégén Krakkóban fényképeztem.

És akkor jöjjön a szokásos, írásaimból elmaradhatatlan magyar vonatkozás. A németekkel szövetséges Magyarország is állomásoztatott csapatokat Lengyelország szerte a háború idején. De hogy is szól a mondás? Bajban ismerszik meg az igaz barát. És valóban voltak, akiknek a barátság és a lelkiismeret fontosabb volt a politikai döntéshozók által kiadott parancsoknál, hiszen voltak, akik életüket kockáztatták a barátokért. Ennek tényét a felkelés múzeumában kiállított dokumentumok is igazolják. Az egyik megsárgult iraton egy német katona jelenti felettesének, hogy stratégiailag veszélyes a magyarokat Varsóba helyezni, mert az első perctől túlságosan, megszállókhoz illetlenül barátságos viszonyt folytatnak a lengyelekkel. A másik dokumentum egy, a földalatti lengyel hadsereg által magyar nyelven írt röplap, amelyen a lengyelek kérik meg a magyar katonákat az átállásra. Aztán emlékeztet a barátságra a Varsótól néhány kilométerre lévő Raszyn városkában található sír is, amelyen a felirat hirdeti, hogy ott magyar katonák nyugszanak. Még március 23-án a lengyel-magyar barátságra emlékezve néhány kép is megjelent felkelés múzeumának facebook oldalán is az archívumból, a lengyelek oldalán harcoló magyar katonákról.

20130608_175903.jpg

 

Sírfelirat: Itt nyugszik Vonyik József őrmester és hat ismeretlen magyar katona, akik a 1944. augusztusában, a Varsói felkelés idején estek el.

 

A vélemények megoszlanak. Sokaktól hallottam, hogy értelmetlen volt, sokak úgy gondolják ma talán Lengyelország sem létezne, ha akkor nincsenek azok a bátrak akik életüket nem sajnálva szembeszállnak a németekkel. A lényeg hogy megtörtént, hát emlékezzünk!

 

A Varsói Felkelés Múzeumának honlapja, amelynek angol verziója is van és ahol további érdekességek olvashatók: www.1944.pl

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr485421913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.