A szlovák kisebbségpolitika exportja
2010. augusztus 10. írta: El Polako

A szlovák kisebbségpolitika exportja

A dunaszerdahelyi szurkoló verés, és a nyelvtörvény kapcsán folyamatosan izzó magyar-szlovák viszony úgy tűnik párjára talált Közép-Kelet-Európában. Aki eddig azt hitte, senki, de senki nem fogja megérteni a magyar sérelmeket, az tévedett. Elég átmenni a Kárpátokon túlra. A lengyel kisebbséget Litvániban teszik ki megpróbáltatásoknak.

Lengyel kisebbség helyzete napjainkban

A lengyel kisebbség helyzete Litvániában romlott az elmúlt 20 évben, azóta amióta az ország az ex-szovjet blokkból elnyerte függetlenségét.  Vezetőik folyamatosan követelik, hogy a hatóságok ne lehetetlenítsék el a lengyel kulturális hagyományok gyakorlását, illetve az anyanyelv nyelvtanulás ának lehetőségét.



Litvánia idén, az ország függetlenné válásának évfordulóján 11 rangos, európai politikust hívott meg Vilniusba, köztünk a már elhunyt Lech Kaczynski-t. Az Litvániai Lengyelek Uniójának titkára, Edward Trusewicz szerint 1990 óta a lengyel szervezetek gombamód elszaporodtak az országban. "A lengyel kisebbség nagyban hozzájárult a független Litvánia megteremtéséhez"- állítja a titkár.  Manapság azonban úgy tűnik a litván hatóságok korlátozzák a lengyelek kisebbségi jogait, hiszen leszedetik a kétnyelvű utcatáblákat, illetve a lengyel személyiségekről elnevezett utakat pedig átnevezik.

Az Európa Tanács 2007-es jelentése szerint a kisebbségek megfelelően vannak integrálva Litvániában, és helyzetük is jónak mondható. Több mint 200 ezer lengyel él Litvániában, mely az össznépesség 6,4%-a. Többségük Vilnius körzetében él, mely egykoron a Lengyel-Litván Unió része volt.

Harc az iskolákért


A lengyel kisebbségi politikusok Litvániában kérték a lengyel hatóságokat, hogy segítsenek működtetni a lengyel iskolákat, illetve tegyenek meg mindent fennmaradásukért. A lengyel párt, EAPL képviselői, köztük Jaroslaw Narkiewicz szerint a lengyel iskolák „ellitvánosítása” folyik, és ezzel párhuzamban folyamatosan romlik a lengyel-litván viszony.

Ez annak köszönhető, hogy a litván parlament elfogadott egy határozatot, miszerint a lengyelek számára elsődleges nyelvként az állami kerül megjelölésre, illetve ennek, avagy a „litván, mint anyanyelvnek” a tanítása az első három tantárgy között kell szerepelnie a lengyel iskolákban. Ezzel a litván parlament gyakorlatilag szembe ment a lengyel-litván megállapodással, mely kimondja, hogy a gyerekeknek az iskolában az anyanyelvet kell elsősorban tanítani.

Hozzávetőlegesen 120 lengyel iskola működik Litvániában, mely a 250 ezres lengyel közösséget szolgálja.

Történelmi előzmények


A Lengyel-Litván Perszonálunió felbomlása óta eltelt időszak a két állam kapcsolatában leginkább „dicsőséges hanyatlásként” definiálható. Az egykor államközösséget alkotó országok, elsősorban Litvánia, elsősorban Vilnius számára terhessé kezdett válni a viszony. A lengyel–litván államközösség 1569-ben megszüntette a város fővárosi rangját. A Lublini Uniót követően megindult a lengyelesítés, a litván nyelv és kultúra visszaszorítása.


Az első világháborúban, 1916-ban Lengyelország bejelentette igényét Vilniusra. A harcok során először német, majd kézre került a város. A lengyelek ugyan egy rövid időre megszerezték a várost, de 1920-ban a szovjetek visszafoglalták azt. Az ezután következő lengyel-litván összecsapásokban, nemzetközi diplomáciai tanácskozásokon a tét elsősorban a litván főváros odaítélése volt, melyet mindkét ország szeretett volna magáénak tudni. A felek a Suwalki-i békeszerződésben rögzítették, hogy a tárgyalások alapjául az ideiglenes demarkációs vonalat (a Foch-vonalat ) veszik alapul, mely Vilniust a lengyeleknek ítélte, etnikai alapon. Ebből a korból származik a "Vilnius nélkül nincs béke" mondás.

A város és környéke, Közép-Litvánia néven bábállammá alakult, a főváros Vilnius lett. A helyzetet megoldani kívánó nemzetközi tárgyalások nem vezettek eredményre. 1922. február 20-án, a választások után megalakult parlament döntött a Lengyelországgal való egyesülésről, majd az egész területet megszállta Lengyelország, és Vilniust, a Wilnoi Vajdaság székhelyévé tették. Ennek ellenére a Litván alkotmány értelmében Litvánia fővárosa továbbra is a lengyel kézen lévő Vilnius maradt, Kaunas  az ideiglenes főváros címet viselte, Lengyelország és Litvánia pedig 1938-ig de facto háborúban maradt. Litvánia megszakította az összes diplomáciai kapcsolatát Lengyelországgal, a határokat lezárta, a várost pedig történelmi jogaira hivatkozva magának követelte.

Az etnikai összetételt tekintve ez a követelés visszás volt némileg, hisz a litvánok Vilniusban a két világháború között csak marginális kisebbséget alkottak, a lakosság alig 1%-át tették ki, szemben a zsidók 28%-val, valamint a folyamatosan betelepülő lengyelek 1939-re elért 65%-os részarányával.

A konfliktus  a litván-lengyel viszonyt hosszú időre oly mértékben megmérgezte, hogy a két világháború között még közlekedés és postai forgalom sem volt a két szomszédos ország között. A második világháborút követően a zsidóság, a németség deportálása után több mint 200 ezer lengyel telepítenek át Lengyelországba. Litvánia 1990. március 11-én nyilvánította ki függetlenségét.

A litvánok által felépített „nemzetállam” nagyon hasonló törekvéseket követ, mint a fiatal Szlovákia. A lengyel kisebbség helyzetének ellehetetlenítése azonban szembe megy az emberjogi, és az uniós hatályban lévő kisebbségi törvényekkel úgy, hogy közben erre az EU fittyet hány. No, persze kár lenne arra gondolni, hogy ez elsősorban a brüsszeli értetlenségnek köszönhető, még akkor is, ha 2007-ben még minden rendben talált az Európa Tanács. A lengyel kormány nem elég erélyesen képviseli a saját nemzetének kisebbségi ügyeit, és úgy tűnik vagy nincs eszköz, vagy nincs cél a varsói kormányzat kezében, hogy a lengyelségre rontó, közös, államszerződést sértő intézkedések ellen Lengyelország felvegye a harcot.

Litvánia erőszakos lengyelek ellen irányuló intézkedéseivel egyelőre csak a kedélyeket borzolja, ám a kialakulóban lévő helyzet erősen hasonlít a lassan 15 éve tartó, magyar iskolákat hátrányban tartó ( lsd. EU-s pénzek visszatartása a felvidéki iskoláktól) , tankönyvekben a magyar helységneveket tiltó, ill. a nyelvtörvénnyel a magyar nyelvhasználatot tiltó, ill. szabályzó intézkedésekhez Szlovákiában.  Nem történhetett más, vagy Szlovákia exportálta a kisebbségpolitikáját, vagy Litvániában jól értenek szlovákul.

írta: Aranyi Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr22210997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása