Az előző írásomban a varsói felkelésről volt szó és azért, hogy időben tudósítsak az eseményről már jóval korábban kitettem a blogra. Ma volt azonban a megemlékezés, nekem az első olyan aminek Varsóban voltam szemtanúja. Korábban Wrocławban ért utol mindig a sziréna hangja, mivel természetesen ott sem feledkeztek el az évfordulóról - idén azonban már Varsóban volt alkalmam megtapasztalni hogy zajlik az emléknap. Ott ahol ez a lengyelek számára oly fontos esemény megtörtént. Megindító élmény volt annak ellenére, hogy csak egy percig tartott. Később még elmentem néhány, a felkelés szempontjából fontos emlékhelyre és készítettem néhány fotót, illetve már találtam videókat is a mai W óráról.
Varsó központja 2013. augusztus 1-jén 17:00 órakor
A kis felkelő szobra, ezen a napon virág és mécsestenger borítja. Ezzel a szoborral kívántak emléket állítani a felkelésben fontos hírszerző, összekötő szerepet betöltő gyermekeknek.
A varsói felkelés során az egymástól elzárt gócpontok között az egyetlen közlekedési lehetőség gyakran csak a föld alatti a csatornahálózaton keresztül vezetett. A képen látható a leghíresebb szoborcsoport - amely a felkelőknek állít emléket - egyik alakja épp a csatornából előmászó felkelő.
Virág a csatornafedélen.
Az egyik emléktábla a sok közül.
A Reduta Bank épülete, talán az egyetlen ami még eredeti állapotában áll mementóként Varsó belvárosában, a falain golyók ütötte nyomok láthatók. Többször tervezték az újjáépítését, de erre mind máig nem került sor.
Emlékhely a Reduta Bank épülete előtt.
A varsói srácok.
Emlékezünk
A Varsói Felkelés Múzeumában található, magyar nyelvű röplap melyben a lengyel földalatti mozgalom kéri meg a magyar katonákat hogy álljanak a felkelés mellé.
Ez a filmelőzetes pedig most jelent meg, a leírás szerint csupa eredeti felvétel összevágásából készült amit két fiatal forgatott a háború idején. Hosszú és fáradalmas munkával felújították és kiszínezték az eredeti felvételeket. A 90 perces film hamarosan látható lesz a lengyel mozikban.