Hazánkba érkezett a lengyel pápavonat
2011. szeptember 13. írta: Pekkarin

Hazánkba érkezett a lengyel pápavonat

Magyarországra érkezett tegnap Boldog II. János Pál pápa emlékvonata Szlovákiából. A szerelvényen egy fotókiállítás látható a Szentatya életéről és egy róla szóló filmet is meg lehet nézni.  Az emlékvonat 2006 óta viszi Krakkó és a pápa szülővárosa Wadowice között.

A lengyelek most „kölcsön adták” a Visegrádi országoknak a szerelvényt, melyet az „Ezüst nyíl” nevű egykori kormányzati motorvonat húzott át Párkánynál, a szlovák-magyar határon.  A pápavonaton magyar zarándokok is ültek, köztük Keresztfalvi László, aki személyesen is találkozott II. János Pállal.

Az emlékvonatot több tucatnyian várták első itthoni állomásán, Szobon. Monszpart Zsolt, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója szerint Boldog II. János Pál pápa egész életét annak szentelte, hogy közelebb hozza egymáshoz a világ népeit és az emlékvonat is ezt jelképezi. „ II. János Pál pápa tudta azt, amit ma oly sokszor elfelejtünk: a technika egyetlen vívmánya sem pótolhatja a személyes találkozást, a baráti kézfogást, beszélgetést."

Az emlékvonatot lengyel vasutasok alakították ki a pápa halála után. A szerelvényen a Szentatya életének legfontosabb pillanataiból készült fotókiállítás látható, a belső monitorokon pedig az ő róla készült filmet vetítik.  A vonat 2006 óta viszi a zarándokokat Krakkó és a pápa szülővárosa, Wadowice között. Most viszont a lengyelek kölcsön adták a Visegrádi országoknak, így Szlovákia után hazánk lehet a második állam, aki rövidebb időre használhatja az emlékvonatot.

A szerelvény több mint egy hétig marad Magyarországon, várhatóan utazni is lehet majd vele, hiszen pénteken Székesfehérvárra, szombaton pedig Esztergomba közlekedik majd. Emellett a vonat a Vasúttörténeti Parkban is látható lesz, majd jövő hét szerdán tovább közlekedik Csehországba.

Forrás: MTV
 

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr963222532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása