2009-ben szinte ugyanabban az időben zárt be a krakkói és nyílt meg a betlehemi főkonzulátus. Bajna Gordon Izraelben személyesen jelentette be, hogy ugyan a gazdasági válság hatására a magyar kormány rákényszerül arra, hogy csökkentse a külképviseletek számát, ez azonban nem vonatkozik a közel-keleti térségre.  A kormányváltást követően Orbán Viktor első miniszterelnöki útja Lengyelországba vezetett, ami jó üzenet volt ugyan, de ideje lenne a szép szavak és gesztus helyett végre a tettek mezejére lépni és újranyitni a krakkói főkonzulátust! A környező országok közül a cseheknek, a szlovákoknak is több van, nem beszélve az észtekről, akik Poznanban, Krakkóban és Szczecinben is intézhetik az ügyeiket.

A Lengyelországba látogató, vagy az ott élő magyarok kiszolgálására egyedül a varsói főkonzulátus áll jelenleg rendelkezésre, amióta a krakkói főkonzulátus áldozatául esett a három évvel ezelőtti elhibázott külpolitikának. Az országban egyébként még Gdanskban és Poznanban van tiszteletbeli magyar konzul, ezek azonban kissé eltérő szerepet töltenek be a diplomáciában.

Rossz lépés, rosszkor

A krakkói konzulátus bezárása ellen két és fél éve számos érzelmi és értelmi töltetű érv jelent meg a hazai és a lengyel médiában. Ezek jó része ugyan „szakmai” jellegű volt, de akadtak olyanok is, akik a lengyel-magyar kapcsolatok visszafejtéseként értelmezték a dolgot: „(a krakkói főkonzulátus bezárása)a két nemzetet összekötő ezeréves barátság arcul csapását jelentené, olyan közös múlt lábbal tiprását, amilyet semmilyen más nemzettel nem tudunk már kialakítani"- állt a helyi magyar tanszék oktatói által írt levélben. Bajnaiék egyébként remek érzékkel éppen a főkonzulátus alapításának 90. és a rendszerváltás utáni újjászervezésének 15., továbbá a második világháborús lengyel menekültek magyarországi befogadásának 70. évfordulójának ünneplésén tettek lakatot az intézményre. „A főkonzulátus eredendően úgy nyílt meg, hogy a magyar állam Krakkó újjászülető zsidó negyedében, Kazimierzben háromszintes, hatalmas pincerendszerrel rendelkező épületet vásárolt 240 ezer dollárért. További, ennél kisebb befektetéssel olyan magyar központot lehetett volna létrehozni, amely – számolva a Jagelló Egyetem magyar tanszékével, együttműködve a gazdasági kamarákkal, kulturális intézményekkel, idegenforgalmi vállalkozásokkal, összefogva a testvértelepülésekkel – modellje lehetett volna az új szellemű és tartalmú diplomáciai tevékenységnek” –   írta Kovács István egykori krakkói főkonzul az mno.hu –n.

Morális veszteség

Bár elsősorban diplomáciai értelemben volt káros lépés a főkonzulátus bezárása, azért annak gazdasági és társadalmi hatásai mellett nem szabad elmenni.  A dél-lengyelországi képviselet presztízs értékű „hídfőállás” volt hazánk számára, hiszen Krakkó Lengyelország egykori fővárosaként jelenleg is a régió első számú gazdasági, kulturális központja. A főkonzulátus vitathatatlan érdemei közé tartozik, hogy nőtt a Jagelló Egyetem magyar szakára beiratkozó hallgatók száma, mert biztosak lehettek abban, hogy a magyar nyelvvel megfelelő közvetítés segítségével munkát találnak akár itt, akár otthon Lengyelországban. Bár elsősorban takarékossági okokra hivatkozva szüntették meg az intézményt, az így megspórolt összeg nem ért meg ekkora morális veszteséget. Az évi 2 és fél milliárd forint, melyből a konzulátus gazdálkodott körülbelül a 386 parlamenti képviselő fizetésemelésére volt elég, amit 2012 év elején végre is hajtott a Fidesz-KDNP kormányzat. A bezárás valóban rossz üzenet a lengyelek felé, hiszen soha egyetlen nép nem élt akkora szimpátiával Magyarország iránt, mint ők, ezt bizonyítja 1956-osoktóberi, magyar forradalmat támogató segélyszállítások megindítása, illetve Bem tábornok és a lengyelek 1848-as szabadságharcos szerepvállalása. „Délkelet-Lengyelország 150 kilométerre fekszik a tokaji borvidéktől és a kelet-magyarországi fürdőhelyektől. Abban, hogy a magyar bor ismét megjelent a lengyel piacokon, s a lengyel turisták Bogácsot, Nyíregyházát, Hajdúszoboszlót választják szabadságuk színhelyéül, a krakkói főkonzulátusnak is szerepe van. Ma már magyarok százainak jelent biztonságot, mivel az elmúlt időszakban több tucat jól működő vegyesvállalat alakult Krakkóban és környékén” – hívta fel a figyelmet Kovács a döntés képtelenségére.

Rossz az ott élőknek, rossz a turistáknak

A bezárás következtében megnehezedett a Krakkóban és környékén letelepedett több száz állampolgár számára a konzuli ügyintézés, továbbá a soron kívüli segítségnyújtás.  A döntés végrehajtásakor a fentieken kívül azt is figyelmen kívül hagyták, hogy a magyar turizmus 90%-a dél-lengyelországi irányultságú. Az utazási irodák jelentős része szervez utakat Krakkóba és környékére, de az egyéni utazók is könnyen elérhetik a sárkány-legendájáról is ismert várost, hiszen az Orangeways és a Volánbusz is közlekedtet Krakkóba menetrendszerű járatokat. 2009 óta az itt és környéken letelepedettként több száz magyar állampolgár, továbbá az ideiglenesen, de huzamosan ott tartózkodó magyar állampolgárok (diákok, dolgozók), és a turistaként rövid időre oda érkezők esetében egyaránt mind a konzuli ügyintézés, mind a (baj esetén) konzuli segítségnyújtás milyen mértékben megnehezedett. A letelepedetteknek minden hivatalos ügyben Varsóba utazniuk, a bajba jutottakhoz pedig a konzulnak kell a lengyel fővárosból leutaznia. Ez (figyelembe téve a lengyel úthálózat állapotát is) költségben, időráfordításban egyaránt jelent tehernövekedést okoz mind az érintett magyar állampolgároknak, mind a varsói konzulátus munkatársainak.

Hazai közöny

Ugyan Lengyelországban többen is terveztek tiltakozó megmozdulásokat úgy tűnt, hogy a Lengyel-magyar blog egyedül marad. Szerettem volna szervezni egy békés jellegű tiltakozó megmozdulást, azonban arra az e-mail címre, amelyre résztvevőként lehetett volna jelentkezni mindössze 2 levél érkezett az ezzel kapcsolatos poszt megjelenését követő egy hétben. Az ellenzéki politikusok közül senki sem karolta fel az ügyet, senki sem kezdett éhségsztrájkba és egy párt sem vonult ki a parlamentből emiatt. Ha most visszagondolok arra az időszakra, akkor tulajdonképpen semmi, de semmi pozitívumot nem tudok felhozni arra vonatkozólag, hogy lett-e volna bármilyen jellegű visszhangja itthon a lépésnek akár a politikában, akár a közéletben, ami nagyon szomorú. Egyedül néhány tucat fájdalmas hangvételű publicisztikát tudok említeni, melyek sajnos egyenlők voltak a pusztába kiáltott szavakkal. Elkeserítő volt átélni azt is, hogy az online petíciót, amelyet kitettem és több lengyel-magyar barátsággal foglalkozó videó mellé két hét elteltével mindössze 159-en írtak alá. Történt ez abban az évben, amikor is már mindenki vidáman osztogatta meg a közösségi oldalakon a kutyás-cicás képeket, a mémeket, vagy éppen a kedvenc idézeteket. Mindezt azonban csak nagyon kevesen. Az átlag magyar azonban fel sem fogta mi történt és nem tudta ez neki miért rossz. Ez a valódi tragédia, nem az, hogy valójában bezárták. Az átlag állampolgár szkeptikus és kizárja a politikát az életéből, illetve csak annyira engedi be, amennyire szükséges: amíg a saját bőre bánja. Ez valahol érthető és az efféle viselkedésnek mély gyökerei vannak a nemzettudatban.

Azonban a főkonzulátus bezárásának megítéléséhez nem kell érteni a hivatali, vagy diplomáciai ügyekhez, mert mindennek üzenete van, illetve volt. A totojázásnak, illetve az újranyitás elmulasztásának pedig sokkal mélyebb, fájdalmasabb mondanivalója lesz: ez a kabinet nem gondolta komolyan a két nép közötti barátság szorosabbra fűzését. Ha viszont igen, akkor nem szabad tovább késlekedni: újra kell nyitni a krakkói főkonzulátust!

A fotók a szerző felvételei