Uwaga, polska wersja poniżej!
Nemrég elhangzott egy beszélgetés a Lengyel Rádió 2-es csatornáján, ahol egyik kedves varsói ismerősömnek, Mateusznak tették fel ezt a kérdést: „mit tanulhatunk mi, lengyelek a magyaroktól?”
Gondolom, nem kell nektek bemutatni azt, mi az a táncház mozgalom, miért lett néhány éve a szellemi világörökség része, miért vagyunk erről olyan híresek és követendő példa értékmegőrzésünkkel, a hagyományaink életben tartásával. A 70-es években indult mozgalom egyik fontos jellemzője, hogy „felülről”, lelkes nagyvárosi fiatal értelmiségiek kezdeményezésének köszönhetően bontakozhatott ki, ez is az egyik oka annak, hogy a magyar népzene és néptánc számunkra nem valami vidéki, istállószagú, pórias utóízzel megáldott valami, hanem egy olyan értékes örökség, amire büszkének kell lennünk. A rengeteg lelkes résztvevőt magukba foglaló mini-közösségek amelyek a szocialista közegben igen nagy ritkaságnak számítottak a maguk nemében az elmúlt negyven évben odáig jutottak, hogy feldolgozták az összes Kárpát-medencei táncot, egészen az Őrségtől Moldváig, a Felvidéktől Vajdaságig.
Biztosan sokan néptáncoltak közületek, vagy ismertek olyat aki néptáncol, vagy táncházba jár. Vagy ha egyik sem jellemző rátok, akkor biztosan végignéztétek már valamilyen ünnepségen egy néptánccsoport előadását. Ugye, hogy ez nekünk milyen természetes? De ez Magyarországon kívül nagyon kevés helyen van így. Az én több mint 4 éves lengyelországi emigrációmban is ez hiányzott talán a legjobban, a néphagyományok elérhető közelsége. Hisz akik engem ismernek, tudják, hogy többször is volt szerencsém különböző csoportokban néptáncolni, azokkal fellépni, átérezni milyen jó tanulni, felkészülni, keményíteni az alsószoknyát, fonni a hajat, kiénekelni magamból örömöt, bánatot.
Amikor tavaly április környékén a varsói magyarok körében egy bizonyos Mateusz Dobrowolny szép magyarsággal feltette azt a kérdést, hogy lenne-e köztünk olyan, aki részt venne magyar néptánc tanfolyamon, elsőként jelentkeztem. Mateusz néptánctanár, puszta szerelemből kezdett el tánctáborokba járni Erdélybe, eredeti környezetben tanulta a Bonchidai, Válaszúti, Kalotaszegi táncokat. Közben persze, elmaradhatatlan mellékhatásként megtanult magyarul is. Kis közösséget toborzott, akikkel én is együtt tanultam varsói művelődési házakban, próbatermekben, és párszor a Magyar Intézet előterében a Mezőségi tánclépéseket. Egy pár hónapos szünet után Mateusz most újra szervezi az órákat, erről a programról és a magyarok néptánc iránti szeretetéről is beszélgetett a rádiós interjúban.
Sajnos Lengyelországban nem örvend akkora népszerűségnek a hagyományőrzés mint nálunk, a tánciskolákban szinte csak tangót, mambót, salsát, egyéb latin vagy modern táncokat lehet tanulni, a néptáncosoknak nehezebb a megélhetés, kevesebb felkérésük van fellépésekre. Az átlag lengyelnek kevesebb alkalma van találkozni saját néphagyományaival mint az átlag magyarnak. Az iskolákban nagyon ritkán van lehetőség tánctagozatra íratni a gyerekeket és úgy általában jobban hiányzik a népzenei nevelés, mint nálunk. Többek közt ilyen témák, és a tőlünk eltanulható jó példák kerültek szóba a beszélgetés során. Kiemelték, hogy a lengyelek milyen keveset tudnak arról, hogy mennyire népszerű nálunk a hagyományőrzés és általában téves képzetek élnek bennük arról, hogy pontosan milyen táncokat járunk. Az, aki először vesz részt egy ilyen táncműhelyben meglepődik a lépések bonyolultságán, és nehéz levetkőznie a rossz beidegződéseket, a rossz tartást. Ezek is olyan dolgok, amik leginkább eredeti környezetben sajátíthatók el. Szám szerint meg is említették, hogy tavaly hány tánctábort szerveztek Magyarország és Erdély szerte és hogy ezek a legjobb lehetőségek a tanulásra.
Reméljük, hogy az ilyen kezdeményezésekből egyre több lesz Lengyelországban és máshol a világban, ezért se lepődjetek meg, ha a Fonóban, vagy a Marcibányi téri művelődési házban esetleg az egyik folk-kocsmában tömegestül botlotok bele lengyelekbe, vagy más külföldiekbe, mint ahogy az velem is mostanában gyakran előfordul. Két hete például félóránként kerültek utamba lengyelek a szombat esti gyimesi táncházban. Először ott volt Monica és lengyel férje Londonból, majd a nálunk ösztöndíjas Janek, aki barátait és nővérét hozta el, hogy megmutathassa nekik, hogyan mulat a magyar. Majd befutott Anna barátnőm, aki tulajdonképpen a magyar táncok iránti szerelme miatt él Magyarországon már több mint 4 éve. Zéró magyar tudással részt vett egyszer egy tánctáborban, ahol az első tánc, amit megtanult az egyik legbonyolultabbnak tartott Bonchidai volt. Ez a rajongás máig kitart nála, elegendő erőt ad ahhoz, hogy a néha előforduló nehézségek ellenére itt éljen köztünk, magyarul tanuljon és elviselje a néha nehéz és híresen pesszimista magyar környezetet.
Legyünk hát büszkék Bartók, Kodály, Martin György, Kallós Zoltán, Sebő Ferenc és sok többi gyűjtő munkájára, akik nélkül ma nem lehetnénk példamutatók lengyel barátaink számára.
Czego Polacy mogą nauczyć się od Węgrów?
Niedawno mój przyjaciel Mateusz został o to zapytany w Dwójce. Czy wiecie coś o węgierskich tańcach? Czym są tańce ludowe dla Węgrów? Pewnie więcej niż prostym folklorem, z którym spotkasz się tylko na scenach, w teatrze albo w telewizji. To jest zjawisko, które Polacy powinni naśladować.
Jestem przekonana, że wielu Węgrów, tak jak ja, tańczyło jako dziecko w szkole albo w zespole, jeśli nie, pewnie znało kogoś, kto tańczył, albo brał udział w uroczystościach podczas których tańczono nasze tańce ludowe. Dla nas to jest proste, naturalne. Ale już poza granicą Węgier trudno spotkać się z tradycją ludową. Kiedy mieszkałam w Polsce brakowało mi tego, że nie miałam możliwości słuchać muzyki ludowej na żywo, że nie organizowano warsztatów gdzie mogłabym tańczyć. Niestety w Polsce można uczestniczyć raczej w kursie tańców łacińskich albo towarzyszących, a nie ludowych. Natomiast trzeba wspomnieć o tym, iż w Polsce „Taniec z gwiazdami” jest bardzo popularny, kiedy my na Węgrzech mamy już trzecią edycję programu telewizyjny „Fölszállott a páva” – czyli ’mam talent ludowy’. W końcu kiedyś w minionym roku, w kwietniu Mateusz zapytał w grupie ’Węgrzy w Warszawie’ na facebooku, czy są chętni, którzy chcieliby chodzić na kurs tańców węgierskich, oczywiście, ja byłam pierwszą, która zgłosiła się na to.
A jak jesteście na Węgrzech i chcecie oglądać jak Węgrzy tańczyli sto albo dwieście lata temu, polecam Fonó Budai Zeneház który, cieszy się dużą popularnością, jeśli chodzi o tradycje tańce węgierskie (ostatnio publikowali ten film, żeby upowszechniać nasze tańce i muzyki). Pewnie trudno w to uwierzyć, ale w Fonó zwykły środowy wieczór tak wygląda:
Jeżeli nie możecie przyjechać na Węgry, spróbujcie zapisać się na warsztaty tańców węgierskich w Warszawie żeby się zapoznać z naszymi tradycjami. Gorąco polecam
Cały wywiad możecie posłuchać tutaj:
https://www.polskieradio.pl/8/478/Artykul/1544176,Kultura-ludowa-Czego-mozemy-nauczyc-sie-od-Wegrow
Pod tym linkem znajduje się krótkie, ale dobre posumowanie o historii ruchu ’táncház’: http://domtanca.art.pl/txt/czardasz_i_ojczyzna.txt
