A most következő bejegyzéssel azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik a következő hetekben szeretnének Lengyelországba menni. Egészen pontosan azoknak, akik autóval vágnának neki az útnak. Mi is így tettük július elején. Arról, hogy milyen rendelkezések vannak érvényben, már korábban beszámoltunk. Tény, hogy ezek hétről-hétre változhatnak. Elindulás előtt tehát érdemes felkeresni a Konzuli Szolgálat Lengyelország lapját.
Határ para
Mivel autóval már másfél évvel ezelőtt léptük át utoljára a Schengeni belső határt, ezért volt bennünk egy természetes para, mi lesz a szlovák-magyar, illetve a lengyel-szlovák határon. Természetesen indulás előtt kinyomtattuk az uniós oltási igazolványokat, sőt nekem még PCR-tesztet is kellett csináltatnom, mert olyan oltással vagyok beoltva, amit hiába ismer el WHO, a lengyeleknél tudomást sem vesznek róla. Ettől még imádom őket, de na. Természetesen a teszt negatív lett.
Hontot elhagyva a szlovák-magyar határon hajnalban ugyan álltak határőrök, de nem állítottak meg. Úgy voltunk vele, hogy innen akkor meg sem állunk Lengyelországig. Egyből az Árvanádasd-Hizsnye határátkelő felé vettük az irányt. Érdekes módon a Google ezt nem ajánlotta fel, de emlékezetből erre mentem és reggel nyolc körül már sikerült is átgurulni a lengyel-szlovák határon. Itt sem állítottak meg, sem a szlovák, sem a lengyel határőrök. A határ utáni Chynze-i K-Circle benzinkútnál azért megálltunk szusszanni és itt szembesültünk azzal, hogy Lengyelországban még minden zárt helyen maszkot kell viselni. Így egy szimpla WC-hez is. A frissítő után tovább indultunk Varsóba, amit 5 és fél órára írt az útvonaltervező, de végül 6 és fél óra alatt sikerült abszolválni, mivel Krakkó külső sugárútján rengeteg feltúrás van.
Visszaút
A Varsóban eltöltött idő külön poszt témája lesz, így most erre nem térnék ki, de a visszaútról is érdemes pár szót ejteni. Természetesen ugyanúgy kocsival és ugyanúgy az Árvanádast-Hizsnye határátkelő felé haladtunk az autóval. Vasárnap kicsit szellősebb volt a forgalom, ezért gyorsabban tudtunk haladni, így még késő délután el is értük a szlovák-lengyel határátkelőt, ahol már messziről lehetett látni, hogy itt bizony megállítják a Lengyelországból érkező járműveket. Minket is félreintettek és határőr kedvesen mosolyogva beköszönt az ablakon, hogy "sziasztok". Aztán angolul folytattuk a társalgást, amelynek során megkérdezte, hogy hová megyünk. Természetesen elmondtuk, hogy Budapestre, de ezután semmilyen iratot, vagy igazolást nem kértek el, aminek nagyon örültünk, mert legalább nem kellett kiszállni.
Búcsúzóul egy szlovák határőr még magyarul annyit mondott "senki sem mondta, hogy könnyű lesz". Ez már egy filmszerű jelenet volt és komolyan elkezdtem azon kattogni, hogy vajon még mi vár ránk Szlovákiában. A meglepetés végül elmaradt és az út könnyebb volt mint gondoltam volna, mert vasárnap este aztán tényleg senki sem volt a szlovák utakon. A magyar-szlovák határon pedig ugyancsak senki sem állított meg minket, így gyakorlatilg úgy tettük meg a Varsó-Budapest távot kocsival, hogy senki sem kérte el sem az oltási igazolványt, sem a negatív PCR-tesztet. Semmit.
Ha ezt előre tudom, akkor is mindenben eleget tettem volna a lengyel, illetve a szlovák állam által elvárt belépési kötelezettségeknek, egyszerűen azért, mert több száz kilométert nem lehet levezetni úgy, hogy majd lesz valami. Ettől függetlenül mindenki döntse el, hogy jó-e, hogy ez így van? Van-e értelme az uniós oltási igazolványnak? Van-e értelme annak, hogy csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elfogadott vakcinákkal lehet belépni Lengyelországba? Van-e egyáltalán értelme annak, hogy politikát csinálnak egyesek az oltásból és nem hagyják a népeket, nemzeteket békében létezni?
Oké, túl messzire mentem ezekkel a kérdésekkel, de lényeg változatlan. Senki sem kért igazolványt.
