Bistro Budapeszt
2013. október 05. írta: gabrysia

Bistro Budapeszt

Néhány hete új vendéglátóhely nyílt Varsó Saska Kępa városrészében Bistro Budapeszt néven.  A hely egyetlen hátránya, hogy nagyon kicsi és kevés asztal fér el odabent. A jelenlegi vénasszonyok nyarában még odakint is le lehet ülni és napfényben sütkérezve ebédelni, de ha jön a tél sajnos kevés lesz a hely. Azonban a pörkölt nokedlivel és házi savanyúsággal, valamint a túrós rétes igazán finom volt szóval reméljük a hely népszerű lesz a lengyelek körében is.

bistro.jpg

Ma ottjártamkor beszélgettem egy kicsit a minket kiszolgáló hölggyel, aki annak a Kovács Istvánnak a felesége, akivel én még Poznańban találkoztam tavaly szeptemberben a magyar vásáron és aki egy magyar boltot is vezet Varsóban ami a bisztróval szemben, az utca túloldalán található. Akkor Poznańban kaptam egy telefonszámot Kovács Istvántól azzal az információval, hogy általában két-három hetente jár Magyarországra áruért és ha valamire szükségem lenne akár rendelni is tudok. Egyszer aztán mikor épp füstölt kolbászért mentem a boltba, és érdeklődtem, hogy túró rudit kapni-e sajnos nemleges választ kaptam. Korábban többször hoztak és próbálták árulni, de mivel a lengyelek körében a rudi egyáltalán nem ismert, sajnos nem kelt el, és végül ki kellett dobniuk a lejárt szavatosság miatt. De sebaj, ha szeretnék rendelni, akkor adjam meg a telefonszámom, és ha hoznak Magyarországról, akkor értesítenek. A számom megadtam, majd szépen elfelejtkeztem az egész dologról. Néhány héttel később azonban meglepetésemre sms-t kaptam: „Witam, tu Sklep Wegierski Papryka…” Mehettem is átvenni hatalmas túró rudi szállítmányomat, becsületükre legyen mondva még csak nem is csillagászati áron kaptam jutottam hozzá.

Tehát a bisztróban minden nap igyekeznek más ételeket készíteni, helyszűke miatt leginkább úgy tervezték, hogy elvitelre árulnának. A szakácsnő magyar ismerősétől tanulta a recepteket, akinek az édesapja korábban a varsói nagykövetség főszakácsaként dolgozott. Tehát a varsóiaknak minden adott hogy hozzájussanak egy kiadós házias ebédhez, az árak is barátiak: a kis adag 8 zł, a nagy 12 zł, a desszertek, sütemények, lángos 6 zł körül járnak. A hely facebook oldalán a napi menüről is találhatunk friss információkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelmagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr95552837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kavi 2013.11.12. 18:30:22

meg tudnák nekem adni a címét, mivel januárban megyünk Varsóba, és szívesen ellátogatnánk a bisztróba és a boltba is. És volna egy különleges kérdésem is. Mennyiért lehet Lengyelországból csomagot küldeni Magyarországra? Kb 5 kg.

gabrysia 2013.11.12. 19:07:20

A bisztro címe: ul. Zwycięzców 13., a bolt az utca túloldalán található és Sklep Papryka elnevezést viseli :)

Sajnos a csomagküldés díjszabását nem ismerem, mert eddig csak kaptam és még soha nem küldtem Lengyelországból csomagot. Próbáltam információt keresni a lengyel posta oldalán, de az egész egy káosz. Talán a legjobb lenne bemenni és megkérdezni.
süti beállítások módosítása