Donald Tusk betette az ajtót a lengyel-magyar együttműködésnek. A lengyel kormányfő a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködés Intézetének bezárásól döntött - adta hírül a lengyel TVP.info. A portál rámutatott, hogy az intézmény megnyitása még Jarosław Kaczyński, a Jog és Igazságosság párt elnökéhez, valamint Orbán Viktor, Magyarország jelenlegi miniszterelnökéhez köthető. A döntés mögött így minden bizonnyal politikai okok állnak.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy csak és kizárólag a lengyel társintézmény szűnik meg, a magyarországi nem. A két politikus ugyanis eredetileg abban egyezett meg, hogy két ikeralapítványt hoznak létre, egyet Magyarországon, egyet pedig Lengyelországban. A szóban forgó Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködés Intézete 2018-ban jött létre, de történet most véget ér.
Donald Tusk egyébként aláírta a Jog és Igazságosság kormányzása alatt létrehozott két másik intézet, a Pokolenia és a De Republica felszámolásáról szóló rendeletet. Vagyis a lengyel-magyar kapcsolatok ápolásért felelős intézet mellett összesen három intézményt számol fel.
A Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködés Intézetének bezárását a nem megfelelő pénzügyi gazdálkodással indokolták. Ezek közé tartoznak olyan kritikák, mint például, hogy nem hoztak létre ösztöndíjprogramot, de megkérdőjeleztek olyan kiadásokat is, mint például a varsói Mokotów kerületben található, Seweryna Goszczyńskiego utcában bérelt, neoklasszicista stílusú villa bérlését, ami egyben az intézet székhelye is volt. Kifogásoltak továbbá porcelán készletek és ruhafogasok vásárlását is.
Ha valaki ránéz az intézet holnapjára, akkor azt láthatja, hogy a tartalomkészítés terén egészen mostanáig aktívak voltak. Úgy látszik, hogy Donald Tusk szívét az sem nyerte meg, hogy az intézmény mostanában azokról történelmi időszakokról közölt cikksorozatot, amelyekben a lengyelek és a magyarok nem voltak barátok. Valószínű azonban, hogy az ukrán zászlók, vagy az ukrán nemzeti színekre való utalás hiánya nagyobb probléma lehetett, hiszen Donald Tusk nemrég adott át egy olyan utcát Varsóban, amely cirill betűkkel élteti Ukrajnát.
Fontos lenne figyelembe venni azonban, hogy a Rzeczpospolita kutatása szerint Magyarország, még mindig a negyedik legfontosabb szövetségese Lengyelországnak. Igaz, a júliusban végzett felmérés nem volt reprezentatív, mivel csak 800 főt kérdeztek meg. A nagy többség pedig az Egyesült Államokra szavazott.
Csak emlékeztetőül, cikkünk végén közzétesszük az intézet honlapjáról származó információkat arra vonatkozóan, mire is hozták azt eredetileg létre.
A Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet céljai
Az intézet tevékenységének célja a lengyel-magyar barátság és együttműködés elmélyítése.
Az intézet feladataihoz tartozik:
1. átadni a fiatal nemzedéknek a lengyel-magyar hagyomány jelentőségét;
2. az együttműködés erősítése és kapcsolatok kialakítása a fiatal nemzedékek képviselői között, főként a kultúra és a sport területén;
3. a tudományos együttműködés, a tudományos és oktatásügyi kezdeményezések és projektek támogatása, amiknek célja a két ország
nyelvének, kultúrájának, történelmének és politikájának kölcsönös megismerése;
4. a lengyel-magyar kulturális, gazdasági és politikai szervezetek közös újító gondolatainak támogatása, amiknek célja a két ország versenyképességének
erősítése;
5. magyar-lengyel együttműködésre irányuló vállalkozások finanszírozása és társfinanszírozása;
6. Európa politikai, gazdasági és társadalmi változásainak elemzése, amik befolyásolják Lengyelország és Magyarország biztonságát és fejlődését.